A szervezet műhelyébe huszonhárman járnak, gyerekek és felnőttek egyaránt. Négyen foglalkoznak velük: Csontos Bata Márta, a szervezet vezetője és férje, Csontos Károly, aki testnevelő tanárként a rendszeres mozgásért felel, sofőrként pedig a védenceket utaztatja, és a programok szervezéséből is kiveszi a részét, akárcsak a két nevelő, Ivković Tuza Valentina és Engi Beatrix. Ottjártamkor éppen karácsonyi üdvözlőlapok készültek, aznap volt náluk az önkormányzati Télapó a polgármesterrel, és túl voltak már a jubileumi ünnepség okozta izgalmakon, aminek öröme átjárta beszélgetésünket. Mindenki boldogan mutogatta az elmúlt húsz év során készült kézműves- és képzőművészeti alkotásokból összeállított tárlat anyagát, a csodálatosnál csodálatosabb és ötletes, kreatív technikával létrehozott műveket, miközben lelkesen mesélték, mekkora odaadással, odafigyeléssel készül egy-egy alkotás: az apró gyöngyökkel, természetes anyagokkal, például száraz tűlevelekkel vagy kefeszőrrel díszített, állatokat ábrázoló rajzok, az újrahasznosított műanyagból — kupakokból, pástétomosdobozokból — összeállított virágok, a festett vagy csomagolópapírba bújtatott konzervdoboz, mely ékszer- vagy akár tanszertartóként funkcionálhat. Ámulva veszem szemügyre mindet, és hallgatom, mennyi élményt nyújtanak egy-egy évre sok-sok jó szándékú emberrel, szervezettel, céggel összefogva: Verseny-Játék-Móka Kupa elnevezéssel több község hasonló szervezeteit felkaroló sportvetélkedőt Zenta neves sportolóinak csapatkapitánysága alatt, csónakos vagy lovas kirándulást, sószoba-látogatást, kiruccanást Kerekszékre, a felsőhegyi artézi kúthoz, közös pizzázást és cukrászdalátogatást, uszodanapot, látogatásokat a községi sportegyesületeknél, táborozást Doroszló-Szentkúton, készülődést az ünnepekre… Beszélgetőtársaim közben megjegyzik, kár, hogy a közösségben még mindig élnek előítéletek, és kiállításuknak kevés látogatója akadt, pedig esélyt adva maguknak és a fogyatékkal élőknek a kétkedők szembesülhetnének vele, milyen gyönyörű művészi munkák születnek a kezeik között. Hozzáteszik, szerencsére lassan az itthoniak is kezdenek nyitni feléjük. A szervezet születésnapja alkalmából a telt ház előtt bemutatott táncos-zenés-verses előadással is arra szerették volna ráirányítani a figyelmet, hogy ne ítéljünk a külső alapján. Ez egy állandó feladat, hogy mi valamilyen módon be tudjuk mutatni, hogy vagyunk, létezünk, teszünk — hangzik el —, a különféle programok által pedig mi magunk is megpróbálunk közelíteni, nyitni mások felé.

A közös mozgás öröme

A szervezetet Rác Magdolna alapította, aki Down-szindrómás fia számára szeretett volna ezáltal megfelelő körülményeket teremteni, miközben másokon is segít, és a szülőknek is nyújt egy közösségi teret. Csontos Bata Márta, aki nemrég vette át a Kéz a Kézben vezetését, ugyancsak így kapcsolódott be az egyesület munkájába, jó tíz évvel ezelőtt — hiszen neki is van egy Down-szindrómás fia —, amikor visszaköltöztek Magyarországról.

— Időközben is bejöttünk néhanapján, amikor hazalátogattunk, a fiam így ismerte meg az itteni fiatalokat, gyerekeket, tetszett is neki, és amikor végleg hazajöttünk, ő is elkezdett ide járni, én pedig önkénteskedni, segíteni, és itt maradtam, majd miután az alapítónk visszavonult, vállaltam az elnöki tisztséget.

Verseny-Játék-Móka Kupa

Márta arról is beszélt, hogy Magyarországon elfogadóbbak az emberek, természetesnek veszik, ha valaki különbözik, itthon azonban még sok a teendő ezen a téren. Örömmel tölti el, hogy huszonhárom fogyatékos személy és hozzátartozói életét tehetik gazdagabbá, értékessé és teljessé azáltal, hogy az iskolai kalendáriumhoz igazodva szerveznek számukra napközis foglalkozást, melyben kiemelt helyet kap a kézművesség és a mozgás.

— Minden nap a jó hangulatot megteremtő közös tornával indul, közben elkészül a reggeli egy helyi pékség támogatásának köszönhetően, a közös étkezés előtt imádkozunk, hiszen a szervezet a családban élő értelmi és halmozottan sérült emberek szolgálatában álló Hit és Fény katolikus lelkiségi mozgalomból fejlődött ki. A reggeli után az ügyeletesek pakolnak és mosogatnak el, illetve takarítanak fel, majd következnek a különféle kézműves-foglalkozások, melyek kihagyhatatlanok, hiszen ezek a tevékenységek segítik, fejlesztik a kézügyességet, a finommotorikát, a koordinációt — mesélik.

A kézműves-foglalkozásokat mindenki szereti

Különféle fogyatékkal élő, eltérő fejlettségi szintű és korosztályú védenceik vannak — a legfiatalabb tizennégy éves, a legidősebb ötvenen felüli, vannak, akik napi 24 órás felügyeletet igényelnek, mások különféle feladatok önálló ellátására képesek —, egyvalami azonban közös bennük: mindenki jó valamiben, és mindenki szeret sikerélményhez jutni. Itt pedig mindezt megkapják — szeretik egymás társaságát, örülnek a hozzájuk vendégségbe érkezőknek, és nem szeretik, ha hosszabb időre, például egy-egy szünidő erejéig, vagy akár csak néhány napra is nélkülözniük kell ezeket a délelőttöket.

A Kéz a Kézben jubileumának megünneplését a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta, a szervezet működését pedig az önkormányzat segíti, továbbá a vajdasági egyesületeket tömörítő Értelmi Fogyatékosok Szervezeteinek Szövetsége, valamint a jó szándékú emberek, szervezetek, cégek, akik/melyek adományaikkal, saját idejük felajánlásával teszik szebbé a védencek életét. Mire lenne szükségük? — teszem fel a kérdést, miközben a pingpongasztallal, kosárlabdapalánkkal és egyebekkel felszerelt termüket is büszkén megmutatják. Csocsóasztalra — hangzik a válasz, mindannyian nagyon örültek, élvezték, amikor csocsózni volt alkalmuk. Igaz, karácsony már elmúlt, de a csodák egész évben élnek, úgyhogy bízom abban, talán ez a vágyuk is teljesülhet a közeljövőben.

Szebbnél szebb alkotások a jubileumi kiállításon

A Kéz a Kézben szervezet alkotásainak egy része

Színpadon A ruha című előadás (fotók forrása: A szervezet archívumából)