A földi légkör és a világóceán a földi éghajlati rendszer állandó mozgásban lévő közegei. A közegek mozgása valójában sok rendezetlen és rendezett mozgás összessége. Amíg a rendezetlen mozgásoknál a levegő- vagy a vízmolekulák pályája változó és véletlenszerű, a rendezett mozgásoknál a molekulák többnyire együttesen mozognak. A légkörben a mozgások döntő részben belső dinamikai instabilitások révén jönnek létre, az óceánoknál pedig a mozgások főleg külső hatásoknak köszönhetően. Az ilyen külső hatásokra kialakuló mozgások lehetnek szél keltette hullámzások, tengerjárások, az ár-apály stb. Az óceánokra nagyon erősen hatnak a légköri viszonyok, illetve a szárazföld, hiszen az határozza meg az óceánok és a tengerek alakját, geometriáját és áramlási viszonyait. Ezek a tényezők főleg a 100 m-ig terjedő keveredési rétegben fejtik ki hatásukat, ennél mélyebben az óceánokat és a tengereket már kizárólag belső tényezők hajtják.

Mindkét közeg mozgásrendszere nemlineáris, vagyis kaotikus jellegű. Ezen azt kell érteni, hogy a mozgásuk állandóan változik. A Földünkön keletkezési szempontból három hullámtípust tudunk elválasztani. Ezek a szél keltette hullámok, a szökőárhullámok, vagyis cunamik, valamint az ár-apály hullámok.

Fotók forrása: unsplash.com

SZÉL KELTETTE HULLÁMOK

A szél keltette hullámok olyan hullámok, amelyek vízszintes irányú légáramlás hatására keletkeznek óceánok, tengerek, tavak, folyók, sőt pocsolyák felszínén. Az ilyen hullámok mérete több tényezőtől is függ, mint például a szélsebesség, a vízfelszín kiterjedése, a szélfúvás időtartama, illetve a vízmélység. Ha figyelnénk a tengert, észrevennénk, hogy az egymást követő hullámok mérete mindig változó. Ez is a közeg mozgásrendszere kaotikus jellegének tulajdonítható. Amikor a teljes nyugalomban lévő tengerfelszín felett feltámad a szél, a víz fodrozódni kezd, majd kis örvények jelennek meg rajta. A szél további élénkülésével a fodrozódás csapkodásba, majd hullámzásba megy át. A szél és a tenger hullámainak mozgási energiája között egy egyensúlyi állapot jön létre. Ha a szélerősség enyhül vagy teljesen megszűnik, a tenger csillapodni kezd, és úgynevezett holt hullámok jönnek létre.

A szél keltette hullámok ijesztő megnyilvánulásai az úgynevezett elvadult vagy szörnyeteghullámok, melyek magassága sokkal meghaladja az átlagos hullámokét, és elérheti az akár 29 métert is. Ezek a hullámok rengeteg hajó elsüllyedéséért lehetnek felelősek, de létezésüket csak 1995-ben bizonyították be. Keletkezésük okairól még mindig csak feltételezések vannak.

Léteznek olyan óriáshullám jellegű vízszint-kiemelkedések is, amelyeket viharhullámoknak nevezünk. A trópusi és a szubtrópusi térségekben a trópusi ciklonok, a magasabb földrajzi szélességeken pedig az úgynevezett viharciklonok hozzák őket létre. Általában sekély vízben alakulnak ki, és erősen befolyásolják őket a tengerfenék domborzati viszonyai, valamint a parti és a szárazföldi adottságok. Kis inerciája miatt a vízréteget a nyomáskülönbség és a szél együttes emelőereje könnyen felduzzasztja, így a pusztítási erejük a szökőárakéval (cunamik) vetekszik. A pusztítási, illetve az emberáldozat-listákat magasan vezető térség a Bengáli-öböl, vagyis Banglades, ahol rendszeresen tombolnak trópusi viharok és ciklonok.

SZÖKŐÁRAK (CUNAMIK)

A szökőárak a viharhullámokkal szemben nem szél keltette hullámok. A cunamikat főleg szeizmikus erők és földcsuszamlások okozzák. Egy térség teljes vízoszlopának függőleges irányú kimozdulásával keletkeznek. A tektonikai lemez függőleges elmozdulásával olyan hullám jön létre, amely energiát hordozva végigfuthat az egész óceánon. A parthoz közeledve a vízmélység csökkenésével a hullám növekedni kezd, és a parttal ütközve óriási pusztítást vihet véghez. A kár mértékét itt is a szárazföld adottságai határozzák meg.

A cunamik utóhatásaként állóhullámok keletkezhetnek. Ez egy olyan jelenség, amely akkor jön létre, amikor a nagy sebességgel terjedő sekély vízi hullám a parthoz ütközve visszaverődik, és megsemmisíti önmagát. Az állóhullámokat más néven vízingásnak is szoktuk nevezni.

ÁR-APÁLY HULLÁMOK

Az ár-apály hullámok a Föld, a Nap és a Hold együttes gravitációs vonzási erejének hatására jönnek létre. Ehhez a legnagyobb hozzájárulást a Hold adja, hiszen az kering állandóan a bolygónk körül. Az ár-apályt a Hold jelenlegi, Földdel szembeni pozíciója határozza meg. A Hold gravitációs ereje és a Föld állandó keringése a vízszint csökkenését, majd emelkedését okozza, ami ár-apály hullámok formájában nyilvánul meg.

Az óceáni hullámok óriási energiát hordoznak, akkorát, hogy annak csupán a 2%-a elegendő lenne a világ villamos energiával való ellátásához, nem hiába nevezik a Földet a víz bolygójának.