Retek Lászlót a hosszadalmas, akár évekig is tartó műtermi alkotás jellemzi. A visszavonult munkafolyamat alatt nem érez késztetést arra, hogy közönség elé álljon. Elmondta, a mostani tárlatra válogatott festményei — a méretük 1,5 x 1,2 méter —, melyeken az írás mint gesztus jelenik meg, 2010 és 2013 között készültek. A betűknek, illetve az esetlegesen felismerhető szavaknak ebben az esetben számára nincs verbális jelentésük, csak a vizualitást erősítik. A munkái nevezhetőek akár szövegképeknek, képírásnak vagy éppen levélképeknek is. Mint fogalmazott, nem a kalligrafikus, ősi írásra törekszik, hanem a spontán írás változatosságára.

Bevallotta, el kellett telnie tizenöt-húsz évnek, mire megtalálta a saját útját vagy annak egy formáját, mert az útkeresés továbbra sem szűnt meg számára. Az újabb alkotásain egy sorozat erejéig visszatért a figurativitáshoz, majd ismét az absztrakt következett.

A kiállítást S. Belec Anikó képzőművész, tanár nyitotta meg. Véleménye szerint a falakról a „mondandó szándék iránti olthatatlan vágy szavak foszlányainak hálóján át néz le ránk. Az olykor akár egymásra rótt betűsorok — letűnt idők üzenetei — az üzenő szándékát sejtetik. Gesztuselemek. Éreztetik a végtelen gondolatok betűkké fagyott véges számát. Egy megdermedt múlt letűnt díszleteinek részletei. […] Megfejteni a körülöttünk zajló világot — saját benső érzéseinken, gondolatainkon, megéléseinken keresztül. […] Objektumok, amik túllépnek az anyagi valós formán, s túllépve azok elvonatkoztatott absztrakcióján, új valóságot teremtenek.”

Retek László festményei augusztus 16-áig tekinthetőek meg Magyarkanizsán, a Dobó Tihamér Képtárban.