* Nem az első eset, hogy régi kapukat renováltok és varázsoltok újjá. Miért vágtál bele ezekbe a gerillaakciókba?

— Az urbanizmus iránti szerelem mindig is ott munkált bennem. Én belsőépítészetet tanultam, és foglalkoztam is vele sokáig, de az urbanizmus volt az, amiről a legtöbbet gondolkoztam. Nagyon sokat utaztam az elmúlt évek során, és folyamatosan analizáltam a városokat, ahol megfordultam. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy most már szeretnék több időt tölteni a családommal itt Szabadkán, de mennyire jó lenne, ha ez a város egy kicsit szebb lenne, mint amilyen. Mit tehetnék tehát én, hogy ez megtörténjen, s ami belőlem is szívből jön? Ezen gondolkozva született meg az első projektum ötlete.

* Mi volt az első lépés?

— Először a városi beton virágládákat festettük ki, elsősorban a korzón, több mint száz darabot. Az IT 2030 Subotica cég volt az első, melyet megkerestem, ezt a kezdeményezést ez a vállalkozás támogatta meg. Az építőipari iskola diákjai voltak segítségemre, majd elkezdtem erről mesélni egy barátnőmnek, ajánlottam, jöjjön el, és beszélgessünk, barátkozzunk festegetés közben, így ő is jött. A második projektum a városi nyilvános toalett felújítása volt, mert kínzóan rossz állapotban volt, ami nagyon zavart. Itt van a központ szívében, a városháza mellett, s egy romhalmaz, melynek viszont nem sok kellene, hogy rendbe hozzuk. Erre az EU za tebe alaphoz pályáztunk sikerrel, így ezt is rendbe hoztuk. Ekkor már lassan rájöttem, hogy szükségem van több emberre, mert nem tudom egyedül végigcsinálni. Amikor ezzel is elkészültünk, akkor következtek a kapuk. Hogy hogyan jött az ötlet, azt nem tudom. (Nevet.)

* Rögtön volt segítséged?

— Először csak egy lány segített, átfestettünk három kaput, aztán lassan megjelentek az emberek, organikusan kezdett történni az egész. Ekkor jöttem rá, hogy ezt még jobban ki kell bővítenem, minél több polgárt be kellene vonnom, hiszen ez mindannyiunk városa. Én nem vagyok restaurátor, egy triviális dolgot csinálunk, tisztítunk, ültetünk, festünk.

* Ahhoz, hogy ezt végezhessétek, gondolom, szükségetek van különféle engedélyekre is.

— Persze. De minden alkalommal pozitív visszhangra leltünk, mindig megkaptuk az engedélyt, hogy dolgozhassunk. Megvan, hogy milyen szerv az illetékes, kihez kell fordulni, amit meg is tettem, és nyitott ajtókra találtam. Természetesen konzultáltam velük arról, hogy milyen színeket használhatunk, hol kell ragaszkodni a régihez, hol tudunk változtatni, de ez magától értetődő. Bizalmat szavaztak nekünk, amiért nagyon hálás is vagyok. Megértették, hogy ezt mi komolyan gondoljuk, és a tőlünk telhető legprofesszionálisabban el is fogjuk végezni.

* Milyen reakciókat kaptok az emberektől? 

— Mivel egy ideje már tart ez az egész, jelen vagyunk a közösségi médiában, van honlapunk is, lassan az emberek látják, hogy ez egy magánkezdeményezés, nem a város indította. Akik elsétálnak mellettünk, megszólítanak, kíváncsiak, kérdezősködnek, én mindenkinek elmagyarázom, mi is az, amit mi csinálunk. Terjed az információ, és sokan szeretnének segíteni. A minap két idősebb hölgy állt meg, és kérdezte, miben tudna segíteni, amit azért tartok fontosnak, mert nem kellene minden felelősséget a fiatalokra tolni, minden generációnak ki kellene vennie a részét ebből. A két hölgy megadta az elérhetőségét, hogy ha valami kell, hívjuk őket. A kapuk felújítása el fog tartani, májusban, júniusban, illetve augusztus, szeptember, október folyamán végezzük majd.

* Akkor, gondolom, már van egy listád arról, hogy melyik kapukat újítjátok fel.

— Jelenleg a tervünk a Strossmayer utca kapujai. Szeretnénk minden régi kaput új köntösbe öltöztetni. De miközben dolgozunk, látom az utcán a szemeteseket, a kerékpártartókat, melyeknek szintén nem árt egy festés, így ezeket is sorra vesszük. Az utcában lévő kulcsmásoló bódéját is lemostuk, rendbe hoztuk, közben a csatornákról törlöm a firkákat. Ezek mind apró részletek csupán, de egy kis tisztítással új életet lehelünk beléjük, illetve az egész utcába.

* Ezzel nem a városnak kellene foglalkoznia?

— Szerintem mindenki végzi a saját feladatát. Amit a város tud, azt megcsinálja. Nekem ezzel egészen más volt a célom. Nem kell másokat hibáztatnunk, inkább arra mutatunk rá, hogy vegyük észre, hogy mi, városlakók mit tehetünk a környezetünkért. Tarts rendet a boltod, lakóépületed előtt, fesd át a csatornát, töröld le a port vagy a pókhálót a falakról. Nem kell mindig másra várni. Engedélyt kérni bárki tud, a városnak a nagyobb projektumokkal kell foglalkoznia.

* Kik támogatnak benneteket, illetve hogyan tudnak a polgárok segíteni?

— Ennek több módja is van. A felújított kapuk mellett megtalálhatók a QR-kódok, melyeket be lehet szkennelni, s ez rögtön elvezet a honlapunkra, ahol minden információ megtalálható. De miközben dolgozunk, bárki odajöhet, és személyesen is támogathat bennünket pénzzel. Ebből festéket, ecsetet, felszerelést vásárolunk. De például a Mayur Shop, a Fox festékes vagy a GipsArt cégek is támogattak már bennünket, mert tetszik nekik az, amit csinálunk. 

* Mesélted, hogy sokfelé utaztál már a világban. Találkoztál hasonló kezdeményezéssel valahol?

— Eddig még nem. De lehet, ehhez kell a személyem is. Én otthon is folyamatosan csinálok valamit. Hetente füvet nyírok, rendben tartom az udvart, s az utcákon sétálva is mindig észreveszem az apró részleteket, tehát azt is, ami zavaró. Ebből indult minden. Hogy feltettem a kérdést, mi akadályoz meg engem abban, hogy tegyek valamit a tágabb környezetemért is? — amivel példát is mutatok, hiszen ebben a városban senki nem egy úr vagy úrinő, akinek leesik a kezéről a karikagyűrű, ha a kezébe vesz egy ecsetet vagy söprűt. Ne sétálgassunk kiöltözve és uraskodva, ha közben körülöttünk minden szétesik. Előbb hozzuk rendbe. 

* Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Ahogy sétáltunk, sok orosz szót is hallottam az önkéntesek között.

— Itt szeretném hangsúlyozni az itt élő oroszok fontosságát, akik úgy viselkednek, mint a szabadkai lakosok, lokálpatrióták, minden értelemben. Amikor elkezdtük felújítani az ajtókat, rögtön megjelentek, szinte az elsők között, hogy segítenek, amiben csak kell, s azóta itt vannak. Van, aki fotósként például mindezt dokumentálja. Sokat tesznek a városunkért. Megszervezték a Szabadka körüli erdők tisztítását, piknikeket tartanak, népszerűsítik a kerékpározást, kávézókat nyitnak, szóval szeretnének aktívan hozzájárulni a város életéhez. Sok közöttük a művész és a sikeres vállalkozó. Szeretnék építeni a közeget, ahová érkeztek. Ezt a szellemiséget fel kellene ismerni, átvenni, támogatni, s többet barátkozni velük. Például nagyon szeretnének színházba járni, ha lenne angol vagy orosz felirat. Szeretik Szabadkát, szerintük ez a legeurópaibb, legmodernebb város Szerbiában. Szóval vegyük őket észre, mert gazdagítják a városunkat.

* Mennyire figyeltek arra, hogy egy-egy kapu, cégtábla eredetiségét megőrizzétek?

— Nagyon. Azért is, mert azt látom, hogy nálunk nem értékelik eléggé a régit. Sok minden mozdul a modern felé, pedig nincs meg ehhez a kellő pénzügyi háttér, ezért valami giccses, olcsó alternatívája jelenik meg a modernnek. A Strossmayer utca végén, a főúton található egy régi, ügyvédi irodát hirdető réz cégtábla. Ezt is kiglancoltuk, most már olvasható rajta a felirat. Szerintem ápolni kell ezeket a régi dolgokat, nem a szemétbe dobni, vagy új műanyag valamivel helyettesíteni. S egészen biztos vagyok benne, hogy ezzel még több turistát fogunk Szabadkára vonzani. A gazdaság szempontjából a turizmus az egyik legkönnyebb pénzkereseti mód. Remélem, hogy azzal, amit csinálunk, ennek fellendítéséhez is hozzá tudunk járulni egy kicsit, s az idelátogatók, végignézve például ezeket a csodálatos kapukat, ezt is megemlítik majd, ha hazaérve Szabadkáról mesélnek az otthoniaknak.