Az 1978 című előadás egy nemzedékeken átívelő dokumentumfikció (dokufikció), mely a színészek és a rendező személyes történeteire épül. A próbafolyamatot azzal kezdték, hogy saját vagy szüleik emlékeiből előásott történeteket meséltek a rendezőnek, s ő ebből alakította és gyúrta össze a szövegkönyvet tökéletes pontossággal. Ehhez pedig szépen kapcsolódik a Simona Semenič szlovén drámaíró által írt harmadik rész.

Romániában járunk, valahol a ’70-es években. A történetünk Ceaușescu születésnapján kezdődik. Korhű jelmezekben bevonulnak a játszók, meghajolnak, és muzsikálni kezdenek. A műszaki egyetem régi hidrotechnikai karának épületében az előadóteremben ülünk. Nincs melegünk, hiszen az épületet csak erre az alkalomra fűtik fel valamennyire. Telefoncsörgés. Ki lehet a vonal másik végén? Az előadás több pontján megszólal. És még mindig nem tudjuk, ki hívja a családot éppen Ceaușescu születésnapján. A telefonhívás nem mindig hoz jó híreket ezekben az időkben. Egyre kíváncsibb szemek a közönség soraiban.

A hangszóróból Mátyás Zsolt színész hangja szól, aki egy jelen nem lévő narrátorként követi és irányítja az eseményeket. Kérdez, kiegészít, mesél. A színészek saját nevükön szerepelnek, így elméletileg Zsolt családjának történetét követhetjük végig. Persze ez egy sokkal nagyobb, globálisabb történet, mely lehet bármelyikünké. 

Janežić mestere a hangulatkeltésnek, és ezt valami egészen hihetetlen könnyedséggel teszi. A színészi játék, mondhatni, nem is játék, hiszen történetet, azaz sok apró történetet mesélnek el, a hagyományos karakterformálást mellőzve, civil emberekként, és mégis megelevenedik előttünk minden kis részlet, beindítják a képzeletünket ezzel a természetességgel. Ebbe csempésznek bele itt-ott, csupán néhány mondat erejéig „játszott karaktereket”. A családtagok generációkon átívelő története lassan, észrevétlenül kapcsolódik össze.

Az előadás harmadik része eltér az első kettőtől, s a rendező ezt két-három spotlámpával fényezi, olyan mágikus fényeket varázsolva ezzel a színre, hogy egészen filmes hatást keltenek a benne játszott jelenetek. A hideg betonra ömlő víz tengerré változik, vértengerré és türkiz vízzé. A salakról lassan csordogáló víz pedig Románia hegyeiből alábugyogó jéghideg vizű folyócskává.

Tudjuk, hogy színházban vagyunk, ráadásul ezt a tudatot erősíti minden elidegenítő effektus, játék vagy az, hogy a rendező többször belesétál a képbe, füstöt fúj, vagy beleszól a jelenetbe, mégis sikerül a varázslat. Az az érzésünk, hogy ott vagyunk a harcmezőn vagy a család nappalijában, máskor az iskolában vagy a forradalom kellős közepén.

Csodálatos, egészen lenyűgöző előadást készített Janežić és a Csiky Gergely-színház csapata, az öt óra hossza elrepül, maximális figyelemmel nézzük ezt a családregényt, a könnyed játékot, és a teremben uralkodó hideg minket is Románia sötétebb korszakának fűtetlen szobáiba repít.  

A történetek és az események, melyek az előadásban megelevenednek, összekapcsolják Temesvárt és az olasz határ melletti, szlovéniai Nova Goricát, de azokat a városokat is, amelyek egykor az Osztrák—Magyar Monarchia részei voltak (például Újvidéket is), és ahol több mint száz évvel ezelőtt magyar katonák százai harcoltak az isonzói fronton. Az 1978 egy tizenkét előadásból álló, Destin(y)ation címet viselő sorozat része, mely különféle országok színházait kapcsolja össze egy rendkívüli projektum keretében a Nova Gorica (Szlovénia) // Gorizia (Olaszország) 2025 Európa Kulturális Fővárosa program részeként. Nova Gorica a rendező, Tomi Janežič szülővárosa.

Szereposztás: Balázs Attila, Borbély B. Emília, Császár Mónika, Czüvek Loránd, Jancsó Előd, Kiss Attila, Lajter Márkó Ernesztó, Mátyás Zsolt Imre, Simó Emese, Szőllősi Eszter, Vajda Boróka. Díszlet: Branko Hojnik, jelmez: Marina Sremac, koreográfia: Döbrei Dénes, zene és sound design: Samo Kutin, Eduardo Raon, videó: Carlo Zoratti, rendezőasszisztens: Žiga Hren, Nina Rajić Kranjac, ügyelők: Császár Mónika, Bálint Előd.

Fotó: Beliczay László