* Beszélgetésünket kezdjük az elején: hogyan és milyen módon került a sport bűvkörébe?

— Elemér és Feri bátyám is testnevelő tanárok voltak, s általuk szerettem meg a sport minden ágát. Mondhatni, sportcsaládba születtem, hiszen édesapám labdarúgó-játékvezetőként tevékenykedett, és a nővérem is versenyszerűen úszott. Az úszás velem együtt született. Pionírként tartományi és szerbiai bajnok címet nyertem, az ifik között 4. voltam a Nagy-Jugoszláviában, sőt, a felnőttek mezőnyében is álltam a dobogó legmagasabb fokán. A jugoszláv bajnokságon orientációs és ügyességi búvárkodásban Bence Lászlóval a 12. helyen végeztünk.

* Pályafutása legnagyobb sikereit a közelmúltban Rómában véget ért veterán úszó-Európa-bajnokságon aratta, ahol a 80 éven felüli korcsoportban két érmet nyert.

— Érmes reményekkel utaztam el az örök városba, nem gondoltam volna azonban, hogy két éremmel térek haza. Többet nyertem, mint amire számítottam, hiszen 100 méteres pillangóúszásban Európa-bajnoki címet szereztem, 50 pillangón 2.-ként csaptam célba, de nagyon büszke vagyok a 200 vegyesen elért 5. helyemre és a nyílt vízi úszásban 3 km-en megvalósított eredményemre, ahol szintén 5. lettem. A régi római kikötőben, Ostiában megrendezett versenyen a tengerben úsztunk, nagy hullámokkal kellett megküzdenünk. A szervezést világszínvonalúnak értékelném, szinte mindenhova csak akkreditációval lehetett belépni. A lelátók állandóan tömve voltak, így telt ház előtt versenyezhettünk. Szerbiából tizenhat úszó vett részt az Eb-n — Szabadkáról rajtam kívül még Mirna Vidaković —, viszont nem ismertük fel egymást, mert a szövetségtől nem kaptunk sem pólót, sem más ismertetőjelet, mely alapján tudtuk volna, kik azok, akik Szerbiából érkeztek.

* A napokban ért véget a szerbiai hosszútávúszó-liga, ahol a 80 év felettiek között a dobogó legfelső fokára állhatott. Mi a hosszútávúszás szépsége, és mi az, ami nehézzé teszi ezt a sportágat?

— A hosszútávúszásra 2005-ben tértem át. Egy szívinfarktus után orvosom tanácsolta, hogy inkább hosszabb távokon ússzak, mivel a rövidebb távok megterhelőbbek a szervezet számára. Korábban nem voltam szerelmese a hosszútávoknak, de egészségem megőrzése érdekében rászoktam a 3, 4, 5 km-es távokra, ahol beosztom az erőm, és a saját tempómban úszom végig a maratont. Az idén húsz versenyen vettem részt szerte az országban. Valakinek ki kellene derítenie, van-e nálam idősebb aktív sportoló Szerbiában. A versenyek alkalmával baráti társaságban érezhetjük magunkat, és a természetben, csodálatos tájakon, mindig más körülmények között úszhatunk. A nehézséget az okozza, amikor az időjárás beleszól a versenybe. Árral szemben, értelemszerűen, sokkal nehezebb haladni, a sodrással egy irányba viszont könnyebb a dolgunk. A magyarkanizsai úszó- és futófesztiválon a Tisza olyan volt, mint egy tó, mivel a gátat lezárták, a vízállás alacsony volt. Šabacon, a Száva folyón megrendezett 4,5 km-es maratonon olyan sekély volt a folyó szintje, hogy ráúsztam egy víz alatti szigetre, majd gyalogoltam a derékig érő vízben. A nagy hullámokat és az esőt nem szeretem, kedvenceim a tavak, amikor tükörsima vízfelületen versenyezhetünk. A hosszútávúszó-versenyek évről évre egyre tömegesebbek, a legtöbb állomáson mintegy 70-80 úszó szeli a habokat.

* Több sportágban játékvezetőként működött közre a Nagy-Jugoszláviában.

— A jugoszláv ifjúsági úszóbajnokságon főbírói szerepkört töltöttem be, vízilabdában a II. Szövetségi Ligában fújtam a sípot, télen sízésre oktattam a fiatalokat, jégkorong-játékvezetőként pedig az akkori jugoszláv bajnokságban, valamint az 1984. évi szarajevói téli olimpián működtem közre, ahol a bírói szövetségben tevékenykedtem. A nemzetközi jégkorong-játékvezetői vizsgát Németországban tettem le, sízésben és úszásban is nemzetközi bírói rangot szereztem. Mindig igyekeztem a legjobb tudásom szerint, igazságosan megítélni a mérkőzéseken, versenyeken előforduló helyezeteket.

* Testnevelő tanárként leghosszabb ideig a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolában dolgozott, de tanított az Egészségügyi Középiskolában és az Építészeti Karon is. Mi volt akkoriban a tornatanári hivatás nehézsége?

— Testnevelő tanári oklevelemet a belgrádi Testnevelési Főiskolán szereztem, majd Szabadkán kaptam állást. Gimnáziumi éveim alatt a bátyám volt a testnevelő tanárom, majd később én tanítottam a fiamat testnevelésre. A hivatás nehézsége abban nyilvánult meg, hogy egy régi épület nem tornateremnek készült helyiségében kellett dolgoznom, ahol elegendő és megfelelő minőségű felszerelés sem állt rendelkezésünkre. Abban az időben ha valaki elrúgta a labdát egy focimeccsen, perceket kellett várni, mire a labda visszakerült, most viszont minden 5 méteren kihelyeznek egy labdát, és a játék megszakítás nélkül folyik tovább. Nem túlzok, ha azt mondom, egyetlen jó minőségű kosár- és röplabdánk volt, a többi nem igazán felelt meg a célnak. A feltételektől függ, hogyan érzi magát egy testnevelő tanár az órán. Nagyon leleményesnek kellett lennem, hogy a nincstelenség ellenére diákjaim számára érdekessé tegyem a tornaórát. Igyekeztem a sport szeretetére nevelni őket, hogy a testnevelésre ne kötelezettségként tekintsenek, hanem minden percét élvezzék. Egyes órákon néptánccal foglalkoztunk, de úszni, korcsolyázni és futni is vittem a gyerekeket, hiszen úgy véltem, próbáljanak ki minél több sportágat, érzékeljék, milyen ágazatai vannak a sportnak városunkban. Nagyon szerettek a diákjaim, még a legügyetlenebb is jó jegyet kaphatott tőlem, ha megfelelően viszonyult az órához. Gyakran házi feladatot is adtam a gyerekeknek, sőt a szüleiknek is. Többször azt a választ kaptam, hogy az én apukámnak akkora sörhasa van, hogy biztosan nem tudja elvégezni ezt a gyakorlatot. Ilyenkor azt mondtam, csak időt kell rá szánni, ha szeretne magán segíteni. Sportolni egészségünk megőrzése és ápolása érdekében kell, nem pedig muszájból. Én ma is úszom. Nagyon szerettem a hivatásom, szép karriert tudhatok magam mögött. Egykori, ma már nyugdíjas diákjaim gyakran megszólítanak az utcán, elbeszélgetnek velem, felidézzük a közös emlékeket.

* Jövőre Japánban rendezik meg a veteránok világbajnokságát. Láthatjuk a távol-keleti országban is?

— A következő évben itthon és Magyarországon is kevesebb versenyt vállalok, mégiscsak elmúltam nyolcvan, és a japán világbajnokságra nem valószínű, hogy eljutok. Eddig minden versenyre saját erőmből utaztam el, viszont egyik ismerősöm a római út előtt felvilágosított, hogy ha nem kérek támogatást, akkor sosem fogok kapni. Az eredményeimre hivatkozva a Spartacus Úszóklub által eljutottam a sportszövetségig, onnan pedig Szabadka Önkormányzatáig, mely néhány barátommal és ismerősömmel együtt támogatta az Eb-n való szereplésem. Jönnek utánam a fiatalabbak, akik jövőre lépnek be ebbe a korosztályba, ilyen jó eredményre pedig nem hiszem, hogy képes lennék, mivel én még idősebb leszek. Rendkívül elégedett vagyok az arany- és az ezüstéremmel, valamint a két 5. hellyel, így nagy valószínűséggel búcsút intek a nagyobb versenyeknek.