home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Élménydús nyár Tóthfaluban
Fehér Márta
2021.08.16.
LXXVI. évf. 32. szám
Élménydús nyár Tóthfaluban

Ezen a pici, Magyarkanizsa községi településen mindig pezseg az élet. Falunappal egybekötött rózsa- és virágfesztivál, lovastábor félszáz gyerekkel, kézműves-foglalkozás a tájházban majdnem száz vendéggel, hamarosan pedig zenetábor — augusztusban sincs hiány eseményekben.

A 600 lelket számláló Tóthfalu az elmúlt hétvégén a település napját ünnepelte, melyet ezúttal nem sikerült hagyományosan június végére időzíteni. A falunappal együtt szervezték meg a nemzetközi rózsa- és virágfesztivált. Az idei, VII. Virágkötészeti Versenyre 23-an neveztek be, nemcsak helyiek, hanem környékbeliek, illetve a testvértelepülések közül a magyarországi Tahitótfaluból is.

— A tóthfalui Oláh Imre bácsi rózsatermesztéssel és -nemesítéssel foglalkozott jó néhány évtizeddel ezelőtt, sőt, az európai rózsatermelők egyesületének volt elnökhelyettese az egykori Jugoszláviából — mondta el Csikós Árpád, a szervező Tóthfalu és Környéke Mezőgazdasági Érdekvédelmi Egyesület elnöke, a társszervező helyi közösség tanácsának tagja. — Hét évvel ezelőtt merült fel az ötlet, hogy legyen egy rendezvényünk, mely csak a miénk, tóthfaluiaké. A ’90-es években még négy-öt család termesztett rózsát a faluban, mára már csak a mi családunk foglalkozik ezzel. Én ebben nőttem fel, valamikor az édesanyámmal szemeztük a rózsát, több tízezret, most meg a sajátunkat csináljuk, csaknem harminc fajtát termesztünk. A szüleim szerint a rózsák között tanultam meg járni.

A virágkötészeti verseny győztese ezúttal a zentai Dulity Éva lett, aki először vett részt a tóthfalui megmérettetésen.

— Hoztam verbénát, füzérajakot, a lonc piros bogyós termését, kétféle füvet, a bazsarózsa levélzetét, ezenkívül rozmaringot, kardvirágot, kakastaréjt, tiszafát, mentát. Egy L alakú asztali díszt készítettem, melynek van magassága, a másik fele pedig elnyúlik. Megépítettem a legmagasabb meg a legalacsonyabb pontot, és a kettőt szépen összevezettem. Hoztam gömbszivacsot is, mivel a rózsák kezdtek egy kicsit konyulni, puhább volt a vékonyabb rózsák szára, és azt találtam ki, hogy beépítem a kompozícióba a gömböt, egy középpontot, súlypontot adva neki, és a rózsáknak csak a fejét használtam fel.


Dulity Éva a virágkötészeti verseny első díjas alkotásával

A rendezvény a Főz a falu alcímet kapta, nem véletlenül, hiszen a családok a település központjában bográcsban készíthették az aznapi ebédet. Az egyik asztal körül öt helybeli család ünnepelt együtt.

— Kakaspaprikást főztünk két kakasból, illetve tárcsában sütöttünk húst, csevapot, pljeskavicát — sorolta Terényi Renáta. — Én nagyon szeretem a kinti sütést-főzést, a tűz izgalmas ízt ad az ételeknek. Otthon is sokszor bográcsozunk, sütögetünk, kora reggel kijöttünk, elkészítettük a tűzhelyet, sátrat emeltünk, kihoztuk a padokat. Kiskorom óta nagy élmény ez számomra, hiszen anyuék is rengeteget főztek kint.


Kézműves-foglalkozás a tóthfalui tájházban

A falunapon lovaskocsikázni is lehetett, a gyerekek pedig korlátlanul örülhettek az ugrálóvárnak. És ha Tóthfalu, akkor a foci sem maradhatott el, a zárórendezvény a Tompa KSE és a házigazda Nyers István Akadémia közötti barátságos mérkőzés volt. Az esemény megszervezését Magyarkanizsa Önkormányzata támogatta.

A rendezvénynek a tájház adott otthont, mely egy héttel ezelőtt is ugyanígy benépesült. Akkor a Hagyományok Háza Egyesület szervezésében rendezték meg a hagyományos kézműves-foglalkozást.

— Kézműves-bőrkötészet, patchwork, háziszappan-főzés, festés, szövés, fonás, hűtőmágnes-készítés, söprűkötés közül választhattak meghívott vendégeink, akik nemcsak a környező településekről érkeztek, hanem távolabbról is, így például Hódegyházáról, Zentáról, Oromhegyesről, Magyarkanizsáról, Oromról, Martonosról, Horgosról — részletezte Bagi Bende Tímea, a Fehér Akác Művelődési Egyesület elnöke, aki a tájház körüli feladatok elvégzésében segíti Zsoldos Rózsát, a szervező egyesület elnökét. — Rengetegen voltunk, majdnem százan, mindenki nagyon örült, hogy a korlátozások után újra együtt lehetünk, beszélgethetünk, kézműveskedhetünk, illetve finomat ehetünk, hiszen két bográcsban főtt a finom kolbászos krumplipaprikás, és házi aprósüteményekkel is kedveskedtünk a megjelenteknek. Rendezvényünk célja a hagyományápolás, a régi kézművestechnikák felelevenítése. Az itt készült dísztárgyakat mindenki hazaviheti, így ezek tovább élnek, reményeink szerint a gyerekek, unokák is megnézik, megtapintják őket, felkeltik az érdeklődésüket, a készítők pedig elmesélik, hol és hogyan jöttek létre ezek az alkotások. 

A kézműves-foglalkozásra az éppen zajló III. Tóthfalusi Lovas Élménytáborban részt vevő gyerekek is ellátogattak. Az Almás-Vasderes Hagyományápoló Egyesület nyári tábora pillanatok alatt megtelt, a szervezők néhány óra leforgása alatt a tervezett 30 helyett 50 gyereket fogadtak, akkora volt az érdeklődés közel és távol.

— Az első nap lovagoltunk, lovaskocsikáztunk, a második nap az ilonafalvi Baráthok kútját látogattuk meg lovas kocsival, ahol a gyerekek iszapfürdőzhettek, szombaton íjászkodhattak, kipróbálhatták a céllövést, a pónilovaglást, vasárnap pedig nyílt napot tartottunk, ahova eljöhettek a gyerekek szülei, hozzátartozói, mindenkinek lehetősége volt lovagolni, lovaskocsikázni — sorolta Kálmán Hajnalka, az egyesület alelnöke. — Rengetegen eljöttek, ennyien még soha nem voltak, a félszáz gyerek mellett tíz-tizenkét fiatal segített a lovak körül és a konyhában. Mindenki nagyon élvezte.

— Egész évben erre vártunk — sugárzott az örömtől Kálmán Jenő, a szervező egyesület elnöke. — Szeretem, amikor tele van gyerekekkel az udvar, szeretem a hangzavart. Arra törekedtünk, hogy minél többet lovagoljanak, lovaskocsikázzanak a jelenlévők, és hogy az állatok közelében legyenek, tanuljanak róluk, megismerjék akár az etetést, a tisztán tartást, a gondozást, a velük való munkát. A lovak nagyon barátságos és szeretni tudó állatok, de az odafigyelést is nagyon igénylik.

Mindkét rendezvényt a Tartományi Oktatás, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.

A jövő héten újra benépesül Tóthfalu, merthogy a parókia szervezésében megkezdődik az Útitárs keresztény tábor, melyet zene- és énektartalommal gazdagítanak. Az esemény augusztus 17-én, kedden este nyílik meg és augusztus 22-én, vasárnap, a reggeli szentmise után zárul.


Lovastábor tele élményekkel


Főz a falu: öt család egy bogrács körül

Fényképezte: Fehér Márta

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..