* Mióta követed szűkebb és tágabb pátriánk labdarúgóéletének történéseit?

— Óvodás voltam, amikor csatlakoztam édesapámhoz, és elkezdtem az oromi csapat mérkőzéseit látogatni. Halvány emlékeket őrzök arról a mérkőzésről, amikor 1974-ben az oromi csapat Padén megnyerte a bajnoki címet a Tisza Menti Ligában, ahogy a régi, oromi focipálya hangulatos összecsapásairól is, mely a mai általános iskola helyén állt. Az új általános iskola építése miatt a csapat három idényre Újfaluba költözött, ahova édesapámmal mi is követtük a fiúkat. Ahogy cseperedtem, én is elkezdtem focizni, igaz, nem Oromon, hanem a szomszédos Gabrićon. Az egyik tornaórára eljöttek a Poljoprivrednik Labdarúgóklub képviselői, és pionírcsapatukba játékosokat kerestek. Több oromi gyerekkel együtt én is jelentkeztem, és egy teljes szezont lejátszottunk a Szabadkai Minőségi Ligában. Amikor már koromnál fogva jogom volt játszani az oromi ificsapatban, akkor visszajöttem, és először az ifiknél, majd a felnőtteknél rúgtam a bőrt. Akkoriban a felnőttek mérkőzései előtt előmérkőzéseket játszottunk, ahol horgosi, magyarkanizsai, zentai, tornyosi, moholi ificsapatok ellen vívtunk nagy csatákat. Egy alkalommal ebben az erős mezőnyben a 3. helyet szereztük meg, a felnőttekkel pedig 1990-ben, a délszláv háború kitörése előtti szezonban, valameddig vezettük a táblázatot, végül az előkelő 5. helyen zártuk a bajnokságot. Abban az időben minden környékbeli településnek volt labdarúgócsapata. Rendszeresen játszottunk egyebek között a zentai Kristal és Žitopromet, a kevi Kalász, a bogarasi Mladost, a felsőhegyi Sloboda és a kispiaci Petőfi ellen is. Az akkori riválisaink nagy része azóta sajnos megszűnt.

Kazi Zsolt az elismeréssel (a szerző felvétele)

* Mikor kapcsolódtál be a női foci körforgásába?

— 2008-ban tudósítottam először a Magyar Szó sportrovatát labdarúgó-mérkőzésről, és ekkor kezdtem el követni a női focit is, először csak a televízióban, valamint kijártam a szabadkai Spartacus mérkőzéseire is. A közösségi médiában felfigyeltem a moholi Rubin női focicsapatára, majd a 2010-ben Magyarkanizsán megalakult Metalmania Női Labdarúgóklubbal kapcsolatos történéseket is követtem. Megismerkedtem az edzővel, a játékosokkal, 2014-től látogattam a mérkőzéseiket, 2015-től a klub munkájának aktív részesévé váltam, 2017. január 1-jétől az idén nyárig pedig a klub elnöki tisztségét töltöttem be.

* A klub a legalsó ligából indulva fokozatosan lépegetett felfelé egészen a Szuperliga 3. helyéig, mely az együttes eddigi legnagyobb sikerének számít.

— Rögös út vezetett a 2022/23-as idényben szerzett bronzéremig. A 2014/15-ös pontvadászat után megszűnés fenyegette a klubot, nem volt ugyanis elég játékosunk. Egy kötetlen, baráti beszélgetés során felvázoltam a magyarkanizsai klub edzőjének és a szintén játékoshiánnyal küzdő moholi egyesület elnökének, hogy próbáljuk meg egyesíteni erőinket azáltal, hogy a moholi csapat legjobb labdarúgói átmennének Magyarkanizsára. Az elképzelés megvalósult, és a 2015/2016-os idénytől már a moholiakkal közösen vívtuk csatáinkat. Ekkor kezdődött a magyarkanizsai női foci felemelkedése. 2016-ban még nem sikerült megszereznünk a bajnoki címet a II. ligában, a következő szezonban azonban már igen, és osztályozón keresztül felkerültünk az I. ligába, ahol három idényt töltöttünk. A harmadik szezon végén feljutottunk a Szuperligába, ahol eddigi legjobb helyezésünk a bronzérem.

Az oromi Šampion csapata Szanádon, a Jadran feletti 2:1-es győzelem után (SAMPION OROM) Fotó: FK Sampion Orom)

* A Metalmania, majd a TSC Magyarkanizsa játékosai több emlékezetes mérkőzést vívtak az elmúlt években. Melyekre emlékszel vissza legszívesebben?

— 2015 őszén Moholon a belgrádi Rad csapatával játszottunk rangadót a II. ligában, és 6:3-ra nyertünk, ami az első győzelmünk volt egy fővárosi csapat ellen. 2017-ben megnyertük a II. liga küzdelmeit, és a feljutásért a lazarevaci Kolubara csapatával küzdöttünk meg. Idegenben 1:1-es döntetlent értünk el, majd a magyarkanizsai visszavágón, mintegy 200 néző előtt, szintén 1:1 lett az eredmény. Jöhettek a büntetők, melyeket mi rúgtunk jobban, és a klub története során először jutottunk fel az I. ligába. Nagyon emlékezetes mérkőzést vívtunk az első szuperligás idényünkben Belgrádban, a Crvena zvezda ellen. Az első félidő után a belgrádiak 3:0-ra vezettek, a második 45 percben azonban megfordítottuk az állást, és 4:3-as győzelmet arattunk.

* Mekkora a különbség a női és a férfilabdarúgás között?

— A női labdarúgást másként kell kezelni. Főleg azok csalódottak, akik először látnak női meccset, és akkora iramra számítanak, mint amilyen a férfiak mérkőzésein látható. A nőknél egy kicsit lassúbb a játék, nincs akkora lövőerő és gyorsaság, viszont a női focinak is megvannak a maga szépségei. A lányok között is látunk nagyon technikás játékosokat, és a férfiakkal ellentétben ők nem igazán szimulálnak. Az utóbbi években tapasztalható fejlődés ellenére a női foci gyenge pontja még mindig a kapus. A biológia ellen nem tudunk mit tenni, kevés a magas lány, ami meglátszik a kapusok teljesítményén. Az elmúlt tíz évben nagyon sokat fejlődött a női foci, az edzésmódszerek változtak, a klubok felkészültebbek. A Nemzetközi és az Európai Labdarúgó-szövetség is egyre jobban segíti a női focit, ami minden bizonnyal az elkövetkező időszakban is folytatódik.

* Korábban az oromi csapatban fociztál, több éve pedig a Šampion Labdarúgóklub vezetőségének vagy tagja, és az oromi foci fennmaradásáért dolgozol.

— A 2000-es évek elejétől jelen vagyok a klub életében, és mindig ott segítettem, ahol csak tudtam, hivatalosan azonban öt éve vagyok benne a vezetőségben. Nincs egyszerű dolgunk, mert kis klub vagyunk, meglehetősen korlátozott lehetőségekkel. Az elnök és jómagam visszük a hátunkon az egészet, az összes, klubbal kapcsolatos tevékenységet mi végezzük, úgyhogy nem egyszerű a történet. Tavaly nyáron megünnepeltük az egyesület fennállásának 50. évfordulóját, az idei bajnokság előtt azonban nagy nehézségekkel küzdöttünk, és abban sem voltunk biztosak, hogy be tudjuk nevezni a csapatot a bajnokságba. Az átigazolási időszak vége felé sikerült több játékost igazolnunk, úgyhogy megmenekültünk, és ha nem is túl jó eredményekkel, de részt veszünk a Tisza Menti Liga küzdelmeiben.

* Két könyvet is megjelentettél az elmúlt időszakban.

— Első kiadványom tíz évvel ezelőtt jelent meg, mely az oromi futballklub első húsz, mondjuk úgy, sikeresebb évét ölelte fel, 2021-ben pedig egy újabb könyvem látott napvilágot, ez a bácskai és a bánáti labdarúgóélet történéseit dolgozza fel a II. világháború alatt. Tapasztalatom szerint annak a kornak a történéseiről szinte semmit sem tudunk, hiszen sokáig eltitkolt időszaknak számított, ami arra ösztönzött, hogy megírjam azoknak a háborús éveknek a labdarúgó-történéseit. Most egy magyarkanizsai ismerősömmel a Tisza Menti Liga történetének megírásán gondolkodunk.

* Milyen célokat, terveket fogalmaztál meg az elkövetkező időszakra vonatkozóan?

— Egyik legfőbb célom, és ezt mindannyiunk nevében mondhatom, hogy megőrizzük az oromi labdarúgóklubot, és ha lehetőség adódik, szeretnénk jobb feltételeket teremteni labdarúgóink számára. Szeretném, ha a TSC női csapata a közeljövőben kijutna a nemzetközi színtérre, mert hamarosan beindul egy újabb európai kupasorozat, az újságírásban pedig továbbra is a vajdasági magyar sporttal, főleg a labdarúgással foglalkozom, de a külföldön játszó délvidéki magyar focistákat is kísérem, és egy-egy kimagasló teljesítmény alkalmával őket is megszólaltatom.