Szerelmem, Hirosima. 1959-ben készült film az emlékezésről. Amely idővel fakuló. A film (akárcsak általában a művészetek) ezért fejbe kólintó. Figyelmeztető: a múlt csak addig létezik, ameddig képesek vagyunk átélni. És ahogyan el tudjuk feledni régi szerelmeinket, ugyanúgy hajlamosak vagyunk arra, hogy hagyjuk kipárologni a fejünkből az olyan iszonyatot is, mint amilyen a Hirosimára és a Nagaszakira ledobott atombomba. Mikor is? Mikor is? Miért is? Miért is?
Lehet, hogy a Békevilágtanács elnöksége csak 1978-ban nézte meg ezt a filmet, és a benne feszegetett erkölcsi kérdések nyomására döntött úgy, hogy augusztus 6-a, a hirosimai atombomba-támadás évfordulója legyen a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja.
Erkölcsi dilemmák (manhattani nagyságúak), persze, akkor is léteztek, amikor 1942-ben az Egyesült Amerikai Államokban megszületett a Manhattan-terv, amely az atomfegyver kifejlesztésére irányult. Szilárd Leó kezdeményezte, miután felhívta a figyelmet a vészjelző német atombomba-kutatásokra. A projektum irányítója Leslie Groves tábornok lett, akiben rettenetes tetterő munkálkodott, és szervezőkészségnek sem volt híján. A tudóscsapatnak Szilárd mellett tagja volt Oppenheimer, Wigner, Teller, Fermi, Bohr stb. ...
Kétségkívül olyan eredményekkel gazdagodott a tudomány, amelyek előnyökkel kecsegtettek, amennyiben az atomenergia békés célokra való felhasználására gondolunk. Ellenben hirtelen az ember egy félelmetes képességgel gazdagodott: hogy elpusztítsa önmagát...
Egyesek szerint a németek még évekig nem tudtak volna atomfegyvert gyártani... Csak aztán jött a japánoktól való félelem. Groves úgy vélte, hogy Japán bombázásával megmenthetik az amerikai katonák ezreinek az életét. Az viszont már nem jutott a fülébe, hogy a japánok közben a megadást fontolgatják. De ha tudomást is szerzett róla, erősen kételkedhetett, hiszen még frissen élt benne a kegyetlen kép, amint a japánok Pearl Harbornál alattomosan megtámadják az Amerikai Egyesült Államokat. Vagy neki már akkor leadták a drótot azokról a titkos iratokról, amelyek csak négy évvel ezelőtt kerültek nyilvánosságra, és amelyek szerint Japán egészen közel járt ahhoz, hogy a második világháborúban saját atombombát készítsen...
Az amerikaiak az atombombát az új-mexikói Los Alamosban felépített kísérleti bázison fejlesztették ki, majd az ugyancsak új-mexikói Alamogordo mellett végezték el az első kísérleti robbantást 1945. július 16-án. Harry Truman amerikai elnök hamarosan elérkezettnek látta az időt, hogy a fegyvert élesben is kipróbálják.
Augusztus 6-án Hirosima felett megjelent az Enola Gay nevű B-29-es bombázó, fedélzetén a Little Boynak becézett (uránium)bombával. És... ledobta... Becslések szerint 140 ezer ember halt meg, és sokan szenvedtek szörnyűséges sérüléseket... A leukémia, a sugárzás okozta láthatatlan, alattomos kór pedig mindmáig kísért... a mai napig szedi áldozatait. A mai napig erkölcsi és egyéb dilemmák övezik a második atombomba ledobásának szükségességét. A tényen ez mit sem változtat: augusztus 9-én Nagaszaki felett ledobták a Fat Mannek keresztelt (plutónium)bombát: azon nyomban 39 ezer ember halt meg, idővel az áldozatok száma 80 ezerre növekedett. További 75 ezren szenvedtek sugársérülést.
Néhány évvel ezelőtt, a hirosimai atomtámadás évfordulóján az amerikai George Mason Egyetem történészeinek kezdeményezésére megrendezték Harry Truman amerikai elnök képzeletbeli bírósági tárgyalását. A vád szerint megsértette a jogszerű hadviselésről szóló nürnbergi elveket...
Az interneten atombomba-múzeum létesült, amely a hirosimai és a nagaszaki katasztrófának állít emléket. Készítőinek nem sajnálatkeltés a céljuk, hanem abban hisznek, hogy a világnak meg kell ismernie a nukleáris fegyvereket és azt a totális pusztítást, amelyet véghez tudnak vinni. Szeretnék, ha mindenki együtt munkálkodna velük a világ biztonságossá tételében.
Ennek érdekében bemutatják magát az atombombát, a túlélők elbeszéléseit és a második generáció problémáit. Hirosima ma címmel gyerekekkel és polgárokkal készült interjúkat közölnek, valamint közzéteszik Hirosima és Nagaszaki polgármestereinek a világhoz intézett üzenetét...
Egyesek szerint manapság könnyű békeharcosnak lenni, és elítélni Japán megleckéztetését, Hirosima és Nagaszaki bombázását... A pozitív eredményeket kell számba venni, és elképzelni, mi történik, ha a támadás elmarad... Merthogy több millió amerikai és japán katona menekült meg a százezer civil feláldozásával, elpusztításával... Az emberiség megmenekült a harmadik világháborútól, hiszen a hadurak gátlástalanágát, gyilkolási szenvedélyét lehűtötte Hirosima és Nagaszaki fagyos mosolya... Jókor. Elvégre a hirosimára ledobott bomba ,,csak" 13 kilótonna volt, azóta rakéták már akár 200 kilótonnás robbanófejeket hordozhatnak. Egy harmadik világháború tehát valószínűleg az emberiség végét is jelentené...
A vereség velejárójának tulajdonítják azokat a nagy változásokat is, amelyek beálltak Japánban, és az egyik legdemokratikusabb közösséggé formálták...
Méray Tibor a dialógusban látja a kiutat minden ellenségeskedésből: ,,A Dialógus röviden annyit jelent, hogy a Kelet és a Nyugat beszélgessen egymással. Ne hadakozzanak, hanem tárgyaljanak; ne átkozódjanak, hanem vitatkozzanak; ne fenyegetőzzenek, hanem érveljenek; és a végén: ne nukleáris fegyvereket vagdossanak egymás fejéhez, hanem igenis egyezzenek meg egymással. A Dialógus tehát nem csupán nagy és szent dolog, hanem ami ennél jóval több: fontos is. Sem több, sem kevesebb nem függ tőle, mint az emberiség jövője."
Ezért: emlékezzünk is... És bízzunk abban, hogy a világ mai urai fellapozzák időnként még az Atomsorompó Szerződést, az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó Atomcsend szerződést, és tesznek is valamit a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtésére érdekében... És... nemcsak időnként... Hogy ne születhessen film Szerelmem, atombomba címmel...