Ismételten szegényebbek lettünk egy vérbeli pedagógussal. A gyászjelentést a nagybecskereki Emmanuel Kamarakórus tette közzé közösségi oldalán, enyészet hava (november) első napjának estéjén.
„Mindenki tanárnője. A nagybecskereki magyar közélet leghűségesebb résztvevője. Kórusunk szinte mindegyik itthoni fellépését végigkisérte. Október negyedikén is jelen volt a koncerten, hatodikán is találkoztunk vele az eleméri megemlékezésen.”
Megélt 95 esztendőt, melynek – én személyesen legalábbis eképpen ismertem meg – szinte minden egyes leheletvételével tanított. S nemcsak lexikálisan, de teljes habitusával is, bárhová vetette is az élet. Több erdélyi kiránduláson lehettünk csoporttársa, s szívünket újra és újra büszkeség tölté be olyankor, hiszen mindig volt tarsolyában egy-két dal, amit az adott hely(szín) ihletése hozott fel belőle. Rendkívüli szólásra, eredeti bukovinai tőről fakadva. Áldás, zárszó. Ima az elmenőkért, fohász a később indulókért. Pihenése legyen könnyű. Nyugodjék békében. Emlékét megőrizzük.
Fotónk 2016. október 1-jén készült, az Arad-belvárosi református egyházközség templomában, a történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye (utód)gyülekezeteineknegyedik találkozóján.
Fényképezte: Martinek Imre