
Egyre több részlet kerül nyilvánosságra a katasztrofális szerbiai árvizek mértékéről. Összeállításunkban a Blic napilap két helyszíni tudósítását közöljük.
Ki a hibás?
Egy teljes nappal a baj bekövetkezte előtt tudtuk, hogy mi fog történni Obrenovacon. A talajvíz elöntötte a házak pincéit, s azt is hallottuk, hogy a folyó áttörte a töltéseket Valjevónál és az Ubnál. Ezt már az Obrenovac melletti Zvečka faluból származó Stefan Janković mondja a Blic riporterének. Ő volt az egyike azoknak, akik még a riasztó szirénák megszólalása előtt néhány órával evakuálták a családjukat és a szomszédaikat.
— A szirénák reggel öt óra körül szólaltak meg, amikor a víz már térdig ért. Két órával előtte, úgy hajnali három körül a víz már áttörte a Valjevóra vezető utat a Barović cégnél, s mintegy 500 méteres szélességben olyan gyorsasággal indult meg, hogy harminc perc alatt félméteresre duzzadt. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy ezt a hullámot nem lehetett megakadályozni, de mi, egyszerű polgárok mégis hogyan láthattuk volna mindezt előre? A szakemberek közül miért nem szólt senki sem? — teszi fel a kérdést Janković.
Azt sem lehet eltitkolni, hogy a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet három nappal a katasztrófa előtt, május 13-án jelezte a folyók vízszintjének az emelkedését. És azt sem lehet a szőnyeg alá söpörni, hogy az intézet tájékoztatta az illetékeseket arról, hogy mi várható.
Ez azt jelenti, hogy a Srbijavode és a Beogradvode cégnek tudnia kellett, hogy jelentős mértékben megnőtt a rizikója egy esetleges árvíznek, de Obrenovac polgármestere, Miroslav Čučković azt nyilatkozta, hogy semmilyen figyelmeztetést nem kapott.
— Nem szeretném ezt kommentálni. Éppen most készítjük a jelentést a történtekről, s értesíteni fogjuk önöket — ezt már Miloš Milovanović, a Beogradvoda igazgatója mondta. (Blic)
Egy családi dráma
„Ebben a házban többé nem lehet élni. Az ítéletidő mindenünket megsemmisítette. Minden nedves. A legidősebb lányom asztmás, s ide többet nem jöhet be.”
Ljiljana Čolaković nem akarja elhinni azt, amit az otthonában azután talált, hogy Žarko fiával és Andrijana lányával öt nap után visszatért Baričra.
A Čolaković család életében a tegnapi napnak kellett volna az egyik legboldogabbnak lennie. A hirtelen jött evakuáció után a család múlt szombaton gyűlt ismét egy fedél alá. A kapuban a visszatérőket azonban csak Ivanka nagymama fogadta, a legidősebb lány, a tizenöt éves Jovanka továbbra is a rokonoknál maradt, fenn a hegyen, távol az árvíztől. Az idős asszonyban vegyes érzelmek kavarogtak, amikor hirtelen zokogásban tört ki.
— Nem tudok nem sírni, amikor meglátom, hogy hol élnek ezek a gyerekek. A tető már az ár előtt megsérült. Már akkor az önkormányzathoz fordultunk segítségért, de senki sem akart kijönni, hogy megnézze a házat. Nekünk nincs rá pénzünk, hogy a károkat helyrehozzuk — kesereg Ivanka.
A gyerekek boldogságához kevés dolog kell, s Andrijana azonnal megörült, amikor az udvarban két kiscicát pillantott meg.
— A kis sárgát jobban szeretem, de Lejla macska érdekesebb — mondta a kislány, miközben egy szimpatikus szürke-fekete macskát simogatott.
Az árvíz Čolakovićék szomszédait is elérte, s több mint negyven házat öntött el.
— A víz kora este, úgy 17 óra körül azonnal elárasztotta a házunkat, s több mint egy méter magas volt. A feleségem, három gyermekem és én a felső emeletre menekültünk. A víz három óra múlva visszahúzódott, de ez alatt az idő alatt mindent megsemmisített — ezt már Milija Mimović mondta, miközben arra várt, hogy a felesége, a két lánya és a kisfia visszatérjen az ideiglenes befogadóközpontból. (Blic)