... azt, hogy Szerbiában mennyire nem figyelnek a munkáltatók a biztonságra, számszerű adatokat kapunk a munkahelyi balesetekben elhunytakról, és arra is rávilágít, hogy egy munkás élete is ugyanolyan fontos, mint bárki másé, nem lehet „csak” egy számként kezelni. A csapat a Kosztolányi Dezső Színházban vendégszerepelt.

Ki ölte meg az apukámat? Mennyit ér az emberi élet? Miért nem kap senki büntetést? Miért nincs senki letartóztatva? Miért nem hibás senki a halálesetekért? Meddig tart a munkanap? Az ember vajon egy játékszer? Csak egy szám? Mindenki eladó? Ezeket a kérdéseket vágják hozzánk a színpadról az előadás szereplői, Branislav Trifunović, Jelena Blagojević és Nina Nešković. Ezek azok a kérdések, amelyek közül sokat az a kislány tesz fel, akinek édesapja a megfelelő óvintézkedések hiánya miatt hal meg.

Vladimir Živojinović felvételei

A darabban lassan bontakoznak ki egy csonka család hétköznapjai. A serdülő lány és az őt nevelő édesapa életét követhetjük nyomon. A zongoratanár apa kénytelen fizikai munkát vállalni egy építkezésen. A munka sűrűsödik, a fizetés késik, a főnököket nem érdekli, hogy túlóráztatják az embereiket, az épületnek állnia kell a bevállalt időpontig. A mesének természetesen nincs boldog vége. A rendező a sajtó felelősségére is ráirányítja a figyelmet, hiszen elhallgatni ezeket az eseteket valójában bűnrészesség. Bár rögtön felmerül a következő dilemma: ha be is számol róla a tévé, a rádió vagy az újság, az csak néhány óráig érdekes. „Lezuhant egy munkás egy építkezésről, s azonnal életét vesztette.” A hírt végig sem olvassuk. Szerencsétlenül járt. Nem figyelt, megcsúszott. Szegény. De az is lehet, hogy még ez a szegény szócska sem hagyja el az ajkunkat. És mi van akkor, ha ez valaki közelivel történik? Akkor már elkezdjük keresni, hogy ki is a hibás mindezért, nem igaz? Nemcsak a „szerencsétlenül járt” munkást boncolja a rendező az előadáson belül, hanem a társadalom, a család, az életszínvonal modelljét is. Az építkezéseken látható állványok pedig szimbolizálhatják a hatalmat, a politikai elnyomást is, hiszen elég egy kis „szerencsétlenség” ahhoz, hogy valakit eltiporjanak, félretegyenek.

A bemutató után egy kerekasztal-beszélgetés kezdődött, melyben a nézők is aktívan részt vettek, s elmondták az igencsak egybehangzó véleményüket a témáról.

Az előadás a Svilajnac Kultúrközpont produkciójaként jött létre. Kokan Mladenović rendező mellett Branislava Ilić a szöveg társszerzője. A darabban Branislav Trifunović, Jelena Blagojević és Nina Nešković játszik megnyerő hitelességgel, a zenét Marko Grubić szerezte, a díszlettervező Marija Kalabić, a jelmezek Andrijana Janković keze munkáját dicsérik, a vetített videóanyagot Goran Balaban készítette, a hang- és fényterv pedig Milan Janevski nevéhez fűződik.