Velem történt

Hideg, októberi reggel volt. Izgatottan toporogtunk a busz előtt. Végre kinyílt a jármű ajtaja, felszálltunk, elfoglaltuk helyünket, és elindultunk az érdekesnek ígérkező kirándulásra, Gyulára egy vajdasági kistelepülésről, Zentáról.
Tíz óra körül érkeztünk meg a magyarországi városba. Egy kicsit meglepődtem, mert a gyulai várat romosnak képzeltem el, de egy ép, magas falú, cseréptetős téglavárat pillantottam meg. Előtte állt egy végvári vitéz lovas szobra, ahol néhány csoportkép is készült. A bejárathoz egy felvonóhídhoz hasonló szerkezet vezetett. Beléptünk az erődítménybe, éppen akkor kezdődött a solymászbemutató. A falakkal körülvett udvarban két solymász állt, egy-egy sólymot tartottak karjukon. A fenséges ragadozó madarak egy kissé türelmetlenek voltak. A szálló galambok láttán szívesen felröppentek volna a ragadozók, de szalag kötötte őket gazdájukhoz, így nagy szárnycsapkodás közepette visszazuhantak gazdájuk karjára. A solymászok bemutatták védenceiket, majd következett a röptetés. Füttyszóval jeleztek, meglendítették a madarakat, azok pedig helyet cseréltek, majd húsdarabokat kaptak el a levegőben. Először félelmetesek voltak, de később már alig vártuk, hogy a közelünkben pihenjenek meg. A bemutató után mi is röptethettük a madarakat. Fél óra szabadidő következett, melyet kedvünk szerint töltöttünk el, bolyongva a várban. Egyik helyiségben kipróbálhattuk, hogyan írhattak régen kihegyezett lúdtollal és tintával az emberek. A kovácsműhelyben az előre elkészített pici szerencsepatkókat a kovács kívánság szerint díszítette. A kovácsmesterség régi, kihalófélben levő mesterség, így örültem, hogy élőben láthatom, hogyan dolgoztak a vassal. Ha pedig valaki a korabeli reneszánsz ruhákat szerette volna felpróbálni, ezt is megtehette a lányok nagy örömére. Osztálytársnőim díszes, színes, hosszú ruhákban forgolódtak vidáman az udvarban, számtalan fényképet készítve magukról. Amikor letelt a szabadidőnk, kezdetét vette a tárlatvezetés. Mint megtudtuk, a vár az 1400-as években épült, és számtalan gazdája volt, köztük Mátyás király és fia, Corvin János is. 1566-ban ostromolták és bevették a törökök az erődítményt, és csak 129 év múlva tudták visszafoglalni a magyarok. Az 1848/1849-es forradalom honvédtisztjei is megfordultak itt, mielőtt Aradra szállították volna őket. A fegyvertárban előadást hallgattunk a középkori időkből származó fegyverekről és azok használatáról. Ezután föl lehetett próbálni a nehéz páncélinget, én sajnos nem kerültem sorra, de egy szablyának a másolatát néhány percig a kezembe vehettem, és igen súlyosnak bizonyult. Megnéztük a várúr szerény dolgozószobáját, egy török kori helyiséget, igazi, nagy ágyúgolyókat, valamint megcsodáltuk a pici ágyat, melyben csak ülve lehetett aludni. Bejártuk a konyhát, a kamrát, a börtönt, a kínzókamrát a kínzóeszközökkel, végül megpihentünk a várkápolnában. Egy csigalépcső vezetett a toronyba, ahonnan meseszép kilátás nyílt a városra. Ezután körbesétáltunk a várfalon, és elbúcsúztunk a gyulai vártól.

Zentai fiatalok a gyulai vár előtt

Indultunk második úti célunkhoz, az Almásy-kastélyhoz. Ez a kastély modernebb volt a várhoz képest is. Hamarosan kiderült, hogy 1725 körül épült. Többször gazdát cserélt, többször is átalakult. Utoljára az Almásy család birtokában volt. Lepakoltuk a táskáinkat az előcsarnokban, és két csoportba osztottak bennünket. Az én csapatom előbb a tetőteraszra, a toronyba kapaszkodott fel, és mindezek után jutott be a várva várt interaktív kiállításra. Rengeteg szobán haladtunk keresztül, ahol különféle tárgyak sorakoztak körülöttünk leírásokkal. Megnéztük, hogyan terítettek a főúri ebédhez, ahol a család részére huszonnégy szék kapott helyet, és különféle díszes tányérok, poharak, evőeszközök sorakoztak az asztalon. A házvezetőnő szobájában több száz kulcs volt fölakasztva, és a ruhájára erősített kulcscsomót egy rögzített kötéllel meg is lehetett emelni a védőüveg mögött. Egy másik szobában a személyzet képét megnyomva egy kivetítőn megjelent a szolga, a szobalány, és leírást olvashattunk arról, milyen feladata volt a kisegítő személyzetnek, és hol helyezkedtek el a ranglétrán. Ebben a szobában volt még egy kvízjáték is. A feltett kérdések megoldásait úgy lehetett megtudni, hogy hozzáértünk az asztalon levő tárgyhoz, és a kivetítőn elindult egy kisfilm, amely bemutatta a foglalkozásokat. Kipróbálhattuk a korabeli öltözetet is, beálltunk egy kijelölt helyre, a szemközt levő kijelzőn pedig megjelentünk a kiválasztott ruhában, mely követte a mozgásunkat. Végül megszagolhattuk, milyen parfümökkel illatosították magukat a korabeli emberek. Nagyon jól szórakoztunk, az egész napot el lehetett volna itt tölteni, de mivel kevés idő állt a rendelkezésünkre, sietve haladtunk végig a kiállítótermeken.

Az Almásy-kastély kilátótornyában (én a középső sor bal szélén állok)

Későn értünk haza, de még órákon keresztül meséltem a fantasztikus tanulmányi kiránduláson szerzett élményeimet, mely a Rákóczi Szövetség támogatásával valósulhatott meg. Megtapasztaltam, hogy igazán akkor lehet megtanulni és megérteni a történelmet, ha testközelből látjuk, halljuk a tényeket. Azt is megtapasztaltam a kiránduláson, hogy közös kultúra, történelem és anyanyelv köti össze a Kárpát-medence magyarságát. Összetartozunk, közös örökségünk erre a bizonyíték. Anyanyelvünk a megtartóerőnk: „Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől.” (Illyés Gyula)  

Török Ákos, Zenta
Petőfi Sándor Általános Iskola, 7. b osztály
 

A nagytatám

Az én nagytatámat Antalnak hívják. Ő apukám apukája. Magas. Zöld szeme van, a haja már fehér. Nyugdíjas. Szeretek hozzá járni, mert nagy kertje van, tele zöldséggel. Ilyenkor én locsolom a kertet. Nála mindig van friss gyümölcs, amit nagyon szeretek.

Kujundzsity Leon

A nagymamám

Mamámat Rozáliának hívják. Alacsony, ősz haja van, és barna szeme. Nyugdíjas, de barátainak hajat vág. Szeret velem és a testvéremmel lenni. Engem Boginak szólít. Amikor ebédelni megyek hozzá, tejfölös kukoricát készít.

Varga Polyák Boglárka

Nagymamámat Gombás Gabriellának hívják. Alacsony termetű, haja őszes, szeme kék. A mamám nyugdíjas. Szeret engem, és Bogaramnak szólít. Ha van ideje, szívesen kézimunkázik. Ebéd után mindig kapok tőle csokit.

Gombás Tamás

A nagymamámat Máriának hívják. Piros a haja, barna a szeme. Szereti a sorozatokat nézni. Engem Hancsúrnak szólít. Úgy kedveskedik, hogy mindig finom ebédet főz. Úgy szeretem a mamámat, mint az ég a csillagokat.

Ahmetagić Hana

A nagyimat Máriának hívják. Közepes termetű, barna haja és barna szeme van. Nyugdíjas. Szeret velem lenni, és rejtvényt fejteni. Katikámnak szólít. Mikor elmegyek hozzá, mindig palacsintát süt.

Nagy Kanász Kata

Nagymamámat Rozáliának hívják. Duci a termete. Haja ősz, a szeme kék. Nyugdíjas. Szeret velem játszani. Angyalomnak szólít. Finom kalácsokkal kedveskedik.

Csákány Petra, Szabadka
J. J. Zmaj Általános Iskola, 2. c osztály