A Budapest Borfesztivál Európa egyik meghatározó boros rendezvénye. Az idén huszonhetedik alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt.

„Minden bor [...] társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák” — írja Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvében. S a budai várban volt alkalma feltárni igazi lényét a vörösnek is, a fehérnek is, a rozénak is, hiszen közösség az volt bőven. Több mint tízezren látogatnak ugyanis ki évről évre a Budapesti Borfesztiválra. S valahogy egészen más egy borfesztivál közönsége, mint, mondjuk, egy sörfesztiválé vagy egy vodkanyakaló versenyé. Mintha a bor megkövetelne bizonyos dolgokat. Itt több volt az ing, az elegancia, a hátrazselézett haj, itt-ott még egy kalap is felbukkant, kevesebb pocak buggyant ki, s több francia szó hallatszott, mint német. Igénytelen külső elvétve, borszakértők mindenfelé. Érdekes és radikális váltás volt ez a pesti belváros forgataga után, ahol hajléktalanok és átlagpolgárok együtt élték a zsúfolt magyar mindennapjaikat, amikor elindultunk. És bár nagy tömeg hömpölygött, mégis egészen megnyugtató érzés kerített hatalmába már a kapunál.

A szerző felvételei

Ha első alkalommal vesz részt az ember lánya egy ilyen nagy volumenű rendezvényen, először is illik felmérnie a terepet, azaz tennie egy nagy sétát, még mielőtt bármelyik stand vagy színpad előtt leragadna. S megindultunk (többes számban beszélek, hiszen az ember általában nem egyedül jár ilyen rendezvényekre, annak semmi értelme, hiszen ökör iszik magában). És jöttek sorra mind: szekszárdi borvidék, Tokaj, Villány, Eger, hogy csak a leghíresebbek közül említsek néhányat. Csaknem kétszáz magyar és külföldi borász kínálgatta portékáját. Abban biztos vagyok, hogy nem volt olyan, aki mind a kétszázat végigkóstolta volna, hiszen azért azt gyomorral és pénztárcával is bírni kell. Egyébként nem is pénztárcával, csak annak tartalmával. A fizetés ugyanis egy — nagyobb fesztiválokról számomra már ismerős — kártyás rendszerrel működik, azaz egy feltölthető kártyát használ mindenki, aki meg szeretné tölteni a belépőjegyével együtt kapott poharát. A borosok kis fabódéi mellől nem hiányoztak az étkezésről gondoskodó standok sem. Füstölögtek a kolbászok, sült a hús és a kenyérlángos, sajttálak hívogatták a vörösborokat.

Ahogy sétáltunk, akarva-akaratlan észrevettük, mennyi francia látogatott ki ide, s ez is érthető, hiszen ha valaki ért a borokhoz, akkor, ugye, azok a franciák. Láthatóan élvezték a magyar borokat, illetve az atmoszférát.

A bor mellé koncerteket kínáltak a szervezők. Finom, kis gipsy manouche s a mindig jóleső magyar népzene szólt innen-onnan, a fesztivál nagyszínpadát pedig a nagyobb sztárok uralták. A három nap alatt olyan zenekarok léptek fel, mint a Tárkány Művek, a Mörk, a Kiscsillag, a Fonó Budai Zeneház támogatásával a Dresch Vonós Quartet és a Parno Graszt. A Fitos Dezső Társulat előadásában a Pisztráng című darabot tekinthették meg az érdeklődők, ezután a Fölszállott a páva közreműködőivel egy táncos-zenés kavalkád következett, majd a Marko Marković Brass Band, melyet ottjártunkkor el is csíptünk, s a földig esett állunkat kapargatva ugráltunk az első sorokban. A híres-nevezetes Boban Marković fia ugyanis egy friss jazzes-funkos formába öntötte a Balkánt, illetve a trombitafúvóját a szájáról leeresztve dalra is fakadt. Hangjának leírására azonban kevés ez a papír. Bravúros. Zsigeri, ösztönös, ahogy mondják, „a vérében van”. Ez a harmincéves ifiúr földöntúli hangokat produkál. Egy kis modern, jazzes szellő jót tesz a szerb fúvósoknak.

A fesztivál második napján a magyar jazz napját is megünnepelték a jazzszerelmesek és a szerelmes jazzerek, fellépett ugyanis a Rafael Márió Trió, a Gereben Zita Quintet, a Bágyi Balázs New Quartet, a Stúdió 11 és a Koós-Hutás Áron E. T. Project.

A Magyar Jazz Szövetség rendezvénye a hazai jazzszcéna aktuális keresztmetszetét felvonultatni kívánó rangos esemény, mely évről évre új nézőpontból láttatja a műfaj kiválóságait, s ilyen formában szeretné, hogy a magyar jazz napja kiemelten és széles tömegek előtt szóljon a magyar jazz világszerte elismert és foglalkoztatott előadóiról, vagyis kilépve a klubkoncertek világából, a nagy jelentőségű fesztiválok minden előnyét élvezve jelenhessen meg a közönség előtt.

Egy magára valamit is adó borfesztivál nem múlhat el a szüret említése nélkül, hiszen a borkészítés folyamatának egyik legizgalmasabb része éppen az alapanyag begyűjtése. A budai várban vasárnap került sor a hagyományos szüreti felvonulásra, melyet a nagyszínpadon és a három további pódiumszínpadon népzenei és néptáncgála követett. Ezt azonban sajnos már nem láthattuk, hiszen csupán egy napot élvezhettünk ebből a valóban színvonalas fesztiválból, az isteni borokból és az oda tökéletesen illő koncertekből.

Bort nem hoztunk, képeket viszont igen. Kárpótlásként talán ez is megteszi. Borfesztivál pedig jövőre is lesz.