Jézus keresztfájánál balra fordultunk a Nagy utcába, ahol a hólepelbe öltözött akácfákon a csönd lapult, mintha nem akarták volna, hogy letelepedjenek rájuk az alacsonyan köröző kányák. A hó csikorgott. Anyám azt mondta, hogy itt ni, ez a Gazsó ház, itt született ő még 1939-ben, utána költözött ki a család a határban lévő kendergyárközeli tanyára, melyből egy porszemnyi sem maradt a konfiskálások után. A Gazsó háznak nagy ablakai voltak, amelyekre Maris ángyó csillagmintás függönyöket horgolt. Az ablak a fészek melegével nézett a hótól csillogó kisoroszi utcára, miközben pislantott egyet a kéményből kiáradó füstben.

Egy kicsit távolabb a Sándor fiát orvosnak taníttató Csikós család házától hatalmas galambdúcok magaslottak. A galambok úgy röpködtek ki-be, hogy vígságukban észre sem vették a zord hideget.

Kérdeztem is anyámtól, mit szeretne még megmutatni. Minden téli sétánk alkalmával szolgált nekem ugyanis valami meglepetéssel. Egyszer például csikorgó fagyban, a Susánt megjárva mentünk a Téglagödörhöz. A befagyott jégpáncélon hosszan csúszkáltunk, és a Téglagödör partján megfagyott csipkebogyókkal tömtük meg zsebünket.

Anyám nem válaszolt mindjárt. A tekintete elrévedt a tóbai határ irányába, majd suttogva mondta, hogy gyermekkorában látta először a Nagy utca végén levő Csodafészket. Csodafészket? Elámultam, ám nem kérdeztem többet.

Az artézi kút után egy lovas tűnt fel. Vigh Jani bácsi volt az. Járatta lovát, a Villámot. Kalapot emelt, és ő is a Csodafészket emlegette. Villám prüszkölt egyet, s a pára, melyet kilehelt, nagyinkó kenyereskosarára emlékeztetett — előző nap takartam ki a spájzban, és a cipó leheletnyi melegséggel csapott meg...

A Csodafészek valóban ott volt a Nagy utca végén, a behavazott dűlőút legelején, amelynek mindkét oldalán kökénybokrok nőttek. Közelebb mentünk. A kökénybokrok ezüstszínűek voltak, megfagyott kökényszemekkel és üres madárfészkekkel. Tapsolj hármat! — kérte anyám, és én tapsoltam. Akkor vidám cinkék röppentek fel a bokrok alól. Ma is hallom, hogyan énekeltek a cinkék, miközben az üres fészkekbe szálltak. Boldogan tollászkodtak egy picit, majd elcsöndesültek. Egyikük megkérdezte, mit szeretnék — ő volt a cinegék óhajtündére. Én csak üveggolyókat akarok, méghozzá aranyszínűeket, válaszoltam fürgén. A cinege fölröppent, s a fészekben száznál is több üveggolyót találtam. Belemarkoltam, és néhányat az ég felé dobtam. A golyók magasra szálltak, kibújt a hófelhők közül a nap. Kisorosz határa vakítóan ragyogott. A cinegék folytatták éneküket az Isten jóságáról...

A Csodafészeknél anyám perdült egyet. A zsebéből is kipottyant néhány aranygolyó. Én magam is pördültem egyet anyám körül. A Csodafészek egy óriási pörgettyűvé változott át, és kék meg sárga pöndölkés angyalkákat láttam a pörgettyűben röpülni.

Azóta sem láttam ezüstösen ragyogó februári kökénybokrokat Kisoroszon. Azt hallottam, a Csodafészket letiporta tizenhárom ördögfióka. A cinegék fészkek nélkül maradtak, a sok száz aranyosan csillámló üveggolyó pedig talán még mindig ott hever a bokrok alatt, arra járó vándorra várva.