Egy olyan kombiban, amely otthonosabb, mint némelyikünk nappalija. Nincs titok, csak annyi, hogy sok-sok szeretettel alakították át a négykerekűt egy mozgó házzá. Saját ízlésük szerint rendezték be, néha még virág is kerül a vázába a kisasztalon. Én magam is kipróbáltam, egy cikket kettejük kombiirodájában írtam meg, előttem tarló és földek, mögöttem a duruzsoló teafőző, melynek kellemes illata csak javította az inspirációs görbét. Mennyei érzés, az egyik legjobb iroda, ahol valaha feküdtem. (Egyébként sem a fekvés az irodák fő jellemzője.)

Attila eredetileg nyíregyházi, végzettsége szerint fotográfus, Dóri magyarkanizsai, és szabadúszó grafikusként dolgozik. Most mindketten Budapesten élnek, azaz mindhárman, hiszen egy Bara nevű kutyus is társult hozzájuk. Attila, ahogy ő fogalmaz, jókedvéből bringás futárként dolgozik, Dóri pedig, mivel szabadúszó, nincs helyhez kötve. Arra a kérdésemre, hogy meddig maradnak a fővárosban, a tőle megszokott lazasággal ezt válaszolta: Talán addig, amíg a legény ki nem biciklizte magát. Aztán majd remélem, más lesz.

* Honnan merítettétek az ötletet, hogy egy kombit lakókombivá alakítsatok?

Attila: — Gyárilag is létezik ebből a típusból (Volkswagen T3) lakóautó. Szóval annyira nem egyedi az ötlet, sőt, szinte adja magát, ha az ember szeretné elhagyni a sátorozást meg a hátfájással való ébredést a nyári fesztiválokon vagy kempingezéskor.
Dóri: — Természetesen az internetről vettük az ötletet. Viszont a menőségen túl azért elég sok funkcionális oka is van annak, hogy update-eltük a kempingezési szokásainkat. Én talán előbb sátoroztam, mint hogy megtanultam volna járni, hiszen a szüleimmel minden nyáron táborozás vagy vízitúra volt a programunk. Aztán, ugye, a szünidei családi programokat felváltják a különféle nyári ifjúsági rendezvények, elindulsz egyedül a hátizsákkal, sátorral, hálózsákkal, rajztáblával, festékekkel vonaton, buszon vagy stoppal. És imádod. Megtanulsz egy túrazsákba mindennel együtt beleférni, aztán hipp-hopp eltelik tizen-egynéhány év, amikor is lehetőséged lesz rá, hogy „szintet lépj”. Megjelenik az igény arra, hogy bárhol jársz is, mindig legyen nálad kalcium méhcsípésre, kávédaráló, szerszámkészlet, babzsákfotel, száraz fekhely, elég takaró és persze konyha, iroda, gardrób.

* A munkátok is egy picit olyan, hogy bárhonnan végezhető. Digitális nomádok vagytok?

Dóri: — Részemről abszolút igen. Azt hiszem, erre „állítottam be” magam, vagyis az évek során tudatosan alakítottam ki ezt a helyzetet. Elmondom, milyen az irodám: Van egy sor éjjeliszekrény a konyhaládától egészen a falig. Ennek a szekrénynek ajtaja és fiókja is van (egyébként ruhatárolásra használjuk). A nyitott szekrényajtó alátámasztja a fiókot, mely így már asztalként funkcionál. Így bőven elfér a laptop, a rajztábla, sőt, még a füzetek és a ceruzák is. Nekem pontosan ennyi kell, hogy tökéletesnek érezzem a munkakörülményeimet. Na jó, az áram is nélkülözhetetlen, mely a hosszabbítóból érkezik, emellé pedig még egy kis mobilnetet is használok, ez számomra egészen új, próbálok barátkozni vele. Attila jelenleg keveset fotózik. Inkább bringázik, azt meg sajnos csak Budapesten fizetik meg, de lényegében ő is bármikor átállhatna a nomád életmódra.

* Milyen előnyökkel jár ezzel a kis szobával utazni? Azt leszámítva persze, hogy mindig van szállásotok.

Dóri: — El sem tudom mondani, mennyire jó huszon-egynéhány év sátorozás után azt tapasztalni, hogy mindened elfér, mindened száraz, kényelmes, a helyiség jól szellőzik, kulcsra zárható, és össze sem kell hajtogatnod, mielőtt továbbállsz. Plusz, meglepően jó idő van odabent, anélkül is, hogy a fűtést bekapcsolnánk (+3 fokig teszteltük, és egész jót lehetett aludni, mindenféle fűtés nélkül), nyáron pedig a pusztai délben is megtartja a hűvöst, nyitott ajtókkal is. Persze költségesebb, viszont akik heteket töltenek terepen aktív, sokszor fizikai munkával, gyakran erősen nomád körülmények között, azoknak a pihentető alvás és egy kis extrakényelem kincset ér. Talán feleennyi ideig sem lenne erőm kempingezni (pedig imádom), ha minden egyes alkalommal órákba telne a ki- és bepakolás. De így akár péntek délután is úgy dönthetünk, hogy a hétvégére kiruccanunk a Dunakanyarba, csak annyi a dolgunk, hogy beülünk a kocsiba, mert abban már minden készen áll a kalandhoz.

* Mennyire volt drága „felpimpelni” a kocsit?

Attila: — Alapjában véve jó állapotban levő autó volt ez, és jó áron is szereztük meg. Aztán szép lassan kiderült, hogy a jármű nem éppen hibátlan, sőt, némely probléma sürgős vagy azonnali beavatkozást igényel. Mostanra szinte mindent kicseréltünk vagy megjavíttattunk benne. Hatalmas hála Dóri apukájának mindezért, illetve a folyamatos karbantartásért. Akárhányszor arra járunk, segít nekünk. Tehát nem is a „pimpelés” volt az első, hanem az, hogy a jármű ne legyen életveszélyes, azazhogy egyáltalán működjön. Mert hát álltunk már meg néhányszor az autópályán leégett motorral, leszakadt víztartállyal — azóta rá se megyünk, ha nem muszáj —, illetve közúton is vesztegeltünk már kilenc órát tengelytöréssel, és egyéb stresszoldó mókázások is értek bennünket a francia határtól Szerbiáig. Szóval, ha valakinek „tréjlereshez” kell kontakt, vagy szeretné elkerülni Németország legrosszabb magyar szerelőjét, keressen meg nyugodtan a részletekért. (Nevet.)

* Mi mindennel van a jármű felszerelve? Tusolni például tudtok?

Attila: — Először is van egy bringatárolónk hátul és egy csomagtartónk a tetőn. Van ezenkívül külön konyhácskánk, melynek nagy része a családtagoktól és a barátoktól kapott kisgépekből, lábosokból, étkészletből áll, továbbá van egy kis gázfőzőnk, mely éppen elég kávéra, teára, sőt, akár gyors ebédekre is, minden másra pedig ott a tábortűz, melyre csak a grillrácsot kell felpattintani, s szinte bármi elkészíthető rajta. Ha valahol megállunk, a vezetőfülkében levő két ülés közötti kutyaplacc helyét átveszi a hűtőszekrény, melyet a nővéremnek köszönhetünk, tehát még a tejtermékek hosszabb távú tárolása vagy a sör hűtése is meg van oldva. Az áramellátásra van egy extra akkumulátor az ülések alatt, de ezt szinte sosem használjuk. A hálófülke világításáról napelem gondoskodik. Ha hosszabb távra állunk meg, akkor általában hosszabbító segítségével tudunk a kocsira áramforrást csatlakoztatni, így a hálófülkében funkcionáló konnektort kapunk. A legtöbb munkát és pénzt az ággyá alakítható hátsó üléssor igényelte. Angliából rendeltük a fa- és fémszerkezetet, mely nagyjából ugyanúgy működik, mint a kihajtható kanapék. Erre az unokatestvérem gyártott nekünk profi matracokat, melyek kinyitva és üléssé alakítva is teljes kényelmet nyújtanak. Akik eddig kipróbálták, sokkal inkább érezték magukat egy nappali kanapéján, mintsem egy autó hátsó ülésén. Tusolónk van, bár eddig a fürdést is megoldottuk a legtöbb helyen, ahol több napot maradtunk. Egy fekete, 10 literes ballon egy csővel és egy kicsi tusrózsával. A kocsi oldalára akasztva a nap felmelegíti a benne levő vizet, így egészen kellemes. Viszont leginkább csak mosogatáshoz, kézmosáshoz használjuk. Az egyetlen dolog, mely még nincs megoldva, az a toalett. De hát egyikünk sem „városi maca”…

* A YouTube-on egyre több fiatal párt látni, aki mindent felad, s útra indul egy ilyen lakókombival. Ti azért nem adtatok mindent fel.

Dóri: — Nem, sőt, nem is tervezzük. Néhány hosszabb túra mindenképp belefér, a nyarakat simán végig lehetne tolni benne. Kora tavasztól őszig szinte minden hétvége menekülés a nagyvárosból, buszkaland és (több)országjárás, ám ez az autó kicsi arra, hogy hosszabb távon kényelmesen lehessen benne lakni.

Kedves olvasók, ha látjátok Dóri és Attila házát elgurulni a tiétek előtt, integessetek nekik. Reméljük, mindenkit inspiráltunk egy kis kalandra. Guruló házban vagy anélkül. Mert csak bele kell vágni, és elindulni.