Tudod-e, ki volt Magyarország miniszterelnöke Ferenc József magyar királlyá koronázásakor? Vagy hogy milyen alkalomra épült meg a budapesti Műcsarnok? Na és azt, hogy melyik híd szerepel Arany János Hídavatás című balladájában? Merthogy...
... ilyen kérdésekre kellett tudniuk a választ azoknak a — többek között vajdasági — középiskolás diákoknak, akik az év végén részt vehettek a Tündérpalota a Duna partján — Pesti Vigadó 150 elnevezésű, Kárpát-medencei szintű kultúrtörténeti csapatversenyen.
Két vajdasági középiskola diákjai is bejutottak annak a versenynek a döntőjébe, amelyet a Pesti Vigadó megnyitásának 150. évfordulója alkalmából hirdettek meg középiskolás diákok számára.
A kétfordulós megmérettetés első körében a pályázat kiírói — a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. és a Magyar Művészeti Akadémia — ötfős csapatok jelentkezését várták egy csapatmunka elkészítésével. A dolgozatoknak két meghatározott téma egyikéről kellett szólniuk a Pesti Vigadó évfordulója kapcsán. A döntőbe bejutó csapatok valamennyien gazdagon illusztrált, tartalmas pályaműveket írtak, melyeknek már az elkészítésével is sokat tanulhattak. Az első körben készült munkák alapján a tíz legjobb csapat — köztük két vajdasági középiskola — szerepelhetett az év végi döntőn. A szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumból Ristić Silvija képzőművészet szakos tanár vezetésével az Impresszió nevű csapat, az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumból pedig Kovács Smit Edit magyar nyelv és irodalom szakos tanár vezetésével a Horcruxok csapata volt hivatalos a 2015. december 4-ei megmérettetésre.
Impresszió
A korszakot átfogóan vizsgáló versenyfeladatok során — történelmi, irodalmi, zenei, képzőművészeti, építészeti és társadalmi ismeretek témakörében összeállított feladatok, egyebek között a ruházat, a táncrend és a zene felismerése, korabeli újsághírírás, meghatározott történelmi személyiséggel való interjúkészítés, valamint válaszadás által — dőlt el a végső sorrend.
Horcruxok
A rangadót — melynek jutalma egy Budapesttől Passauig tartó dunai hajóút — végül a veszprémi Vetési Albert Gimnázium Sztyopa nevű csapata nyerte meg. A teljesítmények alapján azonban további különdíjakat is kiosztottak. És noha már a döntőig való eljutás is szép eredménynek számít, a vajdaságiak sem távoztak üres kézzel. A szabadkai Impresszió csapata a Pesti Vigadó különdíjában részesült. Az eredményhez ezúton gratulálunk!
Fotók: Vigadó / Fejti Tímea