- Bognár Irén felvétele

Szegedy-Maszák Mihály nemzetközi hírű irodalomtörténész, korunk egyik legjelentősebb magyar irodalomtudósa, a Magyar Tudományos Akadémia és a londoni Academia Europae tagja, aki az ELTE-n kívül tanít az Egyesült Államokban és Franciaországban is, s aki a szabadkai Kosztolányi-napok rendszeres vendége, már több alkalommal hangsúlyozta, hogy Kosztolányi Dezső a ,,szíve csücske''. Angyalosi Gergely szerint - akitől írásunk címét is kölcsönöztük - ,,az egyik házi szentje''. Vajon miért éppen Kosztolányi? - kérdeztük a tanár úrtól a múlt áprilisban a pozsonyi Kalligram Kiadónál Kosztolányi Dezső címmel megjelent, mintegy 600 oldalas könyve kapcsán.
- Mint könyvem előszavában is említettem, ennek valószínűleg alkati okai vannak. Kosztolányi a magyar középosztály, ha úgy tetszik, a polgári örökség szerzője volt. Jobb oldalról is, bal oldalról is támadták. Jómagam sajnos olyan helyzetben születtem, hogy ehhez állok legközelebb. Kosztolányi nagyon művelt ember volt, irodalmilag is és a társművészetek terén is... A fiam képzőművész, engem szintén érdekelt mindig a képzőművészet, Kosztolányit is szerette a képeket, s amikor újságíróként járta a világot, nagyon sokszor betért a múzeumokba, kedvenc képei voltak, ezekről írt is. Elég fiatalon kezdett zongorázni, tanították már itt, Szabadkán őt, s mindvégig szerette a zenét. Bartókkal készített például beszélgetést, Sztravinszkijt hallgatta, megrendelte a kottáit Párizsból, kedvelte a barokk zenét, mint csak kevesen abban az időben stb., stb. S nem gondolta azt, hogy a kultúra csak az európai kultúra - ez megindított! -, japán, kínai és egyéb verseket is fordított... Egy kivételes szerzőről van szó, aki rövid és hosszabb lírai versben, novellában, regényben, de értekező prózában és a fordításirodalom terén is elsőrendűt alkotott. Ilyen még egy a magyar kultúrában nincs!
* Mivel a professzor úr más nyelveken is kiválóan beszél, folyamatosan nyomon követheti Kosztolányi műveinek nemzetközi visszhangját. Mint többször kiemelte, A szegény kisgyermek panaszai talán a 20. századi magyar líra legsikeresebb és legnagyszerűbb kötete...
- Így igaz, s ez a költő szabadkai gyermekkorából táplálkozik, akárcsak a Pacsirta c. regénye is, amelyről nemrég jelent meg a legnevesebb New York-i irodalmi újságban egy hosszú méltatás, kiemelve, hogy micsoda óriási teljesítmény ez, ilyen gyönyörű regényt írni erről a városról, ilyen mesterien érzékeltetni a helyi színeket... Regényei közül a Pacsirtát szerette legjobban Kosztolányi, de az Aranysárkány is Szabadkáról szól, és a kései költeményei közül szintén sok, amelyek nagyszerűek.
* Többször járt már Szabadkán, milyennek látja ezt a várost?
- Gyönyörűnek. Én ezt a várost nagyon szeretem. Részben Kosztolányiért, de nemcsak azért. Ez a magyar kultúra abszolút öröksége. Tudjuk azt, hogy az első világháború előtt Szabadka az akkori Magyarország egyik legnagyobb városa volt, és hogy óriási művészek léptek föl itt - Kosztolányi ezzel tisztában volt -, ezek óriási dolgok, az európai kultúra jelei teljesen nyilvánvalóak.
* Mi újat mond könyve az olvasónak Kosztolányiról?
- Nehéz erre válaszolni. Röviden ezt mondhatnám: ,,nyelvi magyarság''. Kosztolányi nyelvi közösségként képzelte el a magyarságot, úgy gondolta, hogy az a magyar, aki nagyon jól tud magyarul. Egy szép magyar vers, az magyar érték. A magyar író az, aki magyarul ír. Mint minden szemléletet, ezt is el lehet ugyan utasítani, de azt remélem, könyvem végére érve az olvasó meggyőződhet arról, hogy ez a nemzetfelfogás lényegesen magasabb mércét állít föl, mint némely más elképzelések, bármennyire hangosan hirdessék is őket. Kosztolányi azért a magyar nyelvnek egyik legnagyobb művésze volt. Az egyik legnagyobb... Az volt, ugye, még Pázmány Péter is - Kosztolányi ezzel egyetértene - meg Arany János, s Kemény Zsigmond, az erdélyi mágnás is meg még néhányan, de nem sokan. Ilyen magas színvonalon Kosztolányin kívül nem sokan írtak. Igyekeztem hangsúlyozni, hogy egy rendkívül kivételes életmű az övé, a magyar kánonban teljesen egyedülálló. Ismétlem: polgári író ő, akit bírálnak jobbról és balról is, de az életműve nagyszerű. Nagyszerű líra, nagyszerű regények, novellák... És értekező prózaíróként is élvonalbeli volt. Már Németh László és Illyés Gyula is ezt állították, én legfeljebb csak megerősíthetem. Elképesztő, hogy már itt, Szabadkán filozófiai kérdésekről írt Kosztolányi, napilapokban. Töredelmesen bevallom, én az 1919 végén és az 1920-ban kifejtett tevékenységét menteni próbálom könyvemben. Nem úgy, hogy mentségeket próbálok találni, hanem, mert meggyőződtem arról, hogy teljes meggyőződéssel írt szövegeket. åt az a bizonyos ,,békeszerződés'' oly mértékig megrázta - mint nagyon sokakat -, hogy nem parancsra, hanem önszántából tervezte meg a Vérző Magyarország c. kötetet, amelyben a véltnél többen szerepeltek zsidó származású szerzők is, hiszen a magyarországi zsidóság is megosztott volt, nem mindenki Kun Béla rendszerének volt a híve. Ebben a könyvben Krúdy Gyulától Babits Mihályig nagyon sokan szerepelnek...
* Szinte hihetetlen, hogy írónk, noha ő maga a polgári irányzathoz tartozott, mennyire nyitott volt s vonzódott a másféle kortárs irodalom iránt...
- Gondolja meg, hogy ő, aki a 20. századi magyar kultúrában a rímnek valószínűleg a legnagyobb művésze volt, a Meztelenül című verskötetét (1928) - a rímet félretéve - szabad versekből állította össze. Ami persze összefügg azzal, hogy Kosztolányi vonzódott a kortárs irodalomhoz. Dadaista színházi produkciókról is írt, s folyamatosan figyelemmel kísérte a korabeli művészeti életet. A népi írók mozgalmáról úgy gondolta, hogy az ,,visszametszés'' a magyar kultúrában. Ezzel nem muszáj egyetérteni, de az nem igaz, hogy nem értékelte őket, hiszen amikor Marosvásárhelyen megkérdik tőle, hogy kik a jelentősebb élő fiatal szerzők, azt válaszolja, hogy a novellisták közül Gelléri Andor Endre, a versírók közül pedig Erdélyi József és Illyés Gyula. Meg volt győződve róla, hogy az értékek állandóan változnak, mert ki vannak szolgáltatva a történelemnek, s időről időre átértékelődnek a szerzők. S ha nagyon jelentős valaki, és ha leértékelődik is, visszajön... Nincs egy egyszer s mindenkorra adott kánon.
* Micsoda egybeesés: őt is évek hosszú során keresztül háttérbe szorította, meghurcolta a hivatalos irodalompolitika.
- Kényes kérdés. Lukács György tudta azt, hogy a magyar nyelvű közösséggel azt kell elhitetni, hogy polgári kultúra nem volt. Kosztolányi ennek az élő cáfolata.
S hogy mennyire a kora előtt járt, bizonyítja, hogy amit mi globalizációnak nevezünk, azt ő fölismerte rég. Még az angol nyelv térhódítása ellen is szót emelt, noha jól tudott angolul. Fordította kis népek irodalmát is, azt vallotta, hogy minden kis nép eltűnése pótolhatatlan veszteség a világ számára. De a magyar nyelv szeretete a lényeg, 27-ben ezt írja az Ábécé a nyelvről és lélekről c. eszmefuttatásában: ,,Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható...” Hogy elfogultság volna ez? Lehet. De én azt hiszem, hogy szép elfogultság és menthető.