A legényember persze minden idejét kihasználja. Utazik, udvarol, szórakozni jár, az alvással törődik a legkevesebbet. Én sem voltam kivétel ez alól. Ha a falunkban történt valami, én is jelen voltam, élveztem a közös örömöt, az összetartozás élményét. Péntek este buli, tánc, szórakozás, szombaton reggel vadászat, aztán este megint bulizás, vasárnap reggel vadászat. Keveset aludtam, de azt jól, pihentetően. Addig, amíg szüleim nem vettek a tyúkudvarba egy kakast!

Egy zengő torkú, korán kelő kakast. Attól kezdve nem volt egy nyugodt éjszakám, vagyis hajnalom. Az a hátsó udvari istenátka minden hajnalban fél négykor felszállt a kerítésre, és érces hangon belekukorékolta a szobám ablakába, hogy: ikkirikkiii! A frász tört ki tőle, halálra idegesített. Nem tudtam visszaaludni, reggel fáradtan keltem, morózus, morgós voltam egész nap, vadászni sem volt kedvem. Panaszkodtam a szüleimnek. Persze, nem igazán éreztek velem együtt, hiszen ők este idejében lefeküdtek, meg egyébként is a szobájuk a ház másik végében volt, oda nem hallatszott úgy el a kakasnóta. Mondták, hogy majd megszokom. Meg hogy feküdjek le kilenckor, így mire jön a kukorékolás ideje, addigra ki is alszom magamat.

Kezdtem nagyon megutálni azt a fránya szárnyast. Ő is érezhette, mert, ha hátramentem, nagy ívben elkerült, és fél szemmel mindig lesett, nehogy elérjem a bottal, melyet miatta vittem magammal. Majdnem egy hónapig tartott ez az állapot. Ő kukorékolt, én ültem hajnalonként az ágyamban, és azon morfondíroztam, vajon mit kellene kitalálnom, hogy elhallgasson végre.

A kakas május elején került a tyúkudvarba, júniusban pedig megkezdődött az iskolaszünet. Szüleim meszelni készültek, ezért a húgomat meg engem, a középiskolást átköltöztettek a nagyanyánkhoz, ők meg beköltöztek az én szobámba. Ami azután történt, azt édesanyámtól tudom, mert apám — büszke férfiemberként — nekünk nem beszélt a dolgokról.

Én végre kialudtam magam a mama csendes szobájában. Szinte lubickoltam a csendben. Tele tüdővel szívtam magamba a birsalmaillatú szoba üde levegőjét, a tiszta ágynemű frissességét. Már azon gondolkodtam, hogy átköltözöm hozzá, azaz hűtlenné válok a szüleimhez a nyavalyás kakas miatt. Kukorékoljon nekik, ha annyira szeretik, én meg majd élvezem a mama kényeztetését. Majd innen járok diszkóba meg bálozni, és még vadászni is! A húgom ezen jókat mosolygott, és nagy bölcsen megjegyezte, hogy várjuk meg a hétvégét, mivel most a szüleink hallgatják a reggeli torokzengetést. Meg kell hagyni, nyolc évvel fiatalabb tőlem, de már akkor is bölcsebb volt, mint én.

Merthogy igaza lett! Amikor ugyanis a meszelés befejezése után hazamentünk, a kakas nem volt sehol sem. Azaz dehogynem! Ott rotyogott a fazékban — édesanyám javában főzte a meszelt szobák örömére. Titokban mesélte el, mi történt, hogy apám ne hallja. A kakas reggel rázendített a szokásos napébresztő nótájára. Az ablak is belerezgett. Apám felült az ágyban, hallgatta egy ideig, majd szótlanul odament a fegyverszekrényhez, kivette a vadászpuskát, betöltött, kiment a teraszra, és ledurrantotta a kakast. Majd lábujjhegyen visszabújt az elképedt arcú édesanyám mellé, és csak ennyit mondott: — Muszáj volt! Nem hagyta aludni a gyerekeket...