A krokodilfélék, mint például a Postosuchus, már a triászkorban éltek, mely csekély 50 millió évvel korábbi időszaknak felel meg. A világ legnagyobb hüllője a bordás krokodil. Előfordul mind a sós, mind az édesvízben — az utóbbit jobban preferálja, de nem okoz neki gondot a tengervíz sem. Mérete meghaladja a 6,5 métert, és akár 1 tonnát is nyomhat a bestia. Elterjedése óriási területet ölel fel: Indonézia, Laosz, Thaiföld, Vietnám, India, Ausztrália északi része, és néhány szigeten is honos, mint a Fidzsi-szigetek vagy Vanuatu. Húsáért, bőréért és fogaiért vadásznak rá. Előfordulási helyein megtörténhet, hogy többféle krokodil is él, de nem kérdés, hogy a bordás krokodil a csúcsragadozó, a domináns hüllő. Kereskedelmi szempontból a bordás krokodil bőre a legértékesebb, messze túlhaladja a nílusi krokodil bőrének minőségét. Húsának étkezésre való felhasználása nemrégiben jött divatba. A bélszín és a farokhús a legértékesebb része, és hasonlóképpen készítik el, mint a marhát. Afrikában a legtermetesebb krokodil a nílusi, melynek több alfaja létezik, mint az etióp, a kenyai, a dél- és a közép-afrikai, valamint a madagaszkári. A nílusi krokodil nem marad el sem méretben, sem testsúlyban a bordástól, mert ő is nyomhat akár 900 kg-ot, és a hossza is meghaladja a 6 métert, természetesen az idősebb példányoknál. Sokan fogyasztják a húsát is, de büdös és zsíros, ami a helybelieknek nem okoz gondot, szívesen lakmároznak belőle. A krokodil nem társas állat, kis területen több példány is élhet, de területüket megvédik a betolakodóktól. A felnőtt példányoknak nincs természetes ellenségük, de a fiatalok egyedszámát a varánuszok, hiénák, mongúzok, marabuk stb. tizedelik, vagyis relatív kevés kiskrokodil éri meg a felnőttkort. A tojásból kikelt csöppségeket a mama akár két évig is védelmezi. A nílusi krokodil nem veszélyeztetett faj. Egyedszáma elérheti az 500 000 példányt is. Szerepel az afrikai vadásztatók listáján, amivel szeretnék bevonzani a külföldi turistákat, akik szívesen jelentkeznek is. Egy fontos dolog: a krokodilvadászaton erős, átütő erejű puskával vegyünk részt, az acélhegyű lövedék kötelező, mert a krokodil kobakja nagyon kemény, és a lövés után helyben kell maradnia a parton, mert ha beúszik a vízbe, akkor a kollégái pillanatok alatt felfalják, ha megérzik a vér szagát.

A nílusi krokodil veszélyes ragadozó. Megtámadja az embert is, de többnyire gnúkkal, zebrákkal, antilopokkal, halakkal táplálkozik. Néha veszélyes vadászatra szánja el magát. Fiatal vízilóbébit próbál becserkészni, de ez nem mindig sikerül. A víziló egy harapással ketté tudja szakítani a merész krokodilokat. Prédájukat a víz alá vonszolják, ahol az megfullad, és utána kezdődik a halálforgás, mellyel hatalmas darabokat tudnak kiszakítani a tetemből. Kisebb áldozatukat a víz alatt beakasztják egy fatörzsbe, és itt több napig érlelik a húst, hogy puha legyen, de azért éberen felügyelnek, nehogy a kollégák megdézsmálják az éléskamrát.

Dél-Amerikában a krokodilfélék képviselői a kajmánok, közülük a legnagyobb a fekete kajmán, melynek mérete 3—6 méter. A kajmán húsa csemegének számít arrafelé, de nemcsak az ember vadászik rá, hanem a vidék legszebb nagymacskája, a jaguár is. A partról figyeli a folyót, mocsarat, és a kellő pillanatban kegyetlenül lecsap, majd tarkón harapja a kajmánt. Roppant erejével partra vonszolja, és a sűrű bozótosban azonnal el is fogyasztja. A kajmán éjjel vadászik. Szinte zaj nélkül somfordál a prédája mellé, és egy gyors harapással elejti a madarakat, hüllőket, kétéltűeket, emlősöket és a különféle halakat is. A fekete kajmán igencsak kedveli a trópusi éghajlatot, melyet Brazíliában, Peruban, Bolíviában, Ecuadorban vagy Kolumbiában is megtalál. Miután lerakta tojásait, krokodilhoz méltó módon hevesen védi fészkét, és a kikelés után vadászatra tanítja a csöppségeket. A túlélés aránya a kicsik között itt sem túl nagy, de néhány példány sikeresen megbirkózik a kihívásokkal, és termetes ragadozóvá cseperedik. A brazíliai Pantanal mocsaras rezervátumban számos példány találta meg életterét, és sikeresen tud szaporodni is.

Indiában a krokodilok egyik képviselője a gaviál, egy hegyes orrú, éles fogú ragadozó. A ’70-es években már majdnem kihalt, szinte teljesen eltűnt a folyókból, mocsarakból. A védett területeken élő példányokkal azonban visszahozták a fajt. Manapság 2500 gaviál találta meg újra az életterét a szabadban.

A floridai Everglades mocsaras területein meghonosodtak az aligátorok, emellett előfordulnak Louisianában, a Texasi-öbölben és a Mississippi folyó környezetében is. Az aligátorok rendkívül jó úszók, a vízben való közlekedésük gyors és céltudatos. Élettartamuk a hatvan évet is elérheti. Az aligátor fő ellensége az ember, húsáért, bőréért vadásszuk, de a jaguár és a puma is elkap néha egyet-egyet.

Floridában, a rezervátumban nagyon elszaporodtak a boák, pitonok, melyek nem őshonos állatok arrafelé. Igen veszélyesek az őshonos populációra, elsősorban a madarakra, emlősökre. Sajnos nincs ellenségük ezeknek a 6 m-es kígyóknak, ezért a kormány különféle programokkal próbálja gyéríteni egyedszámukat. A fejvadászok 13—18 dolláros órabérért dolgoznak, és minden kisebb kígyóért 50 dollárt kapnak, a nagyokért pedig 75-öt. Ilyen módon 8000 kígyót sikerült ártalmatlanná tenni, de ez csak csepp a tengerben. Nagy veszélyben van az evergladesi mocsár élővilága. Sorra tűnnek el belőle a fajok, melyek azelőtt vígan boldogultak, amíg meg nem jelentek ezek az óriáshüllők.