Túlspilázott új Mariah Carey-album várható novemberben

Túlspilázott új Mariah Carey-album várható novemberben

Bevallom, Mariah Carey nem tartozik a kedvenceim közé. Elismerem, hogy jól és szépen énekel, de egy elviselhetetlen hárpia. Legalábbis a sajtó ezt írja róla. Én pedig elhiszem. A minap az egyik online zenei oldalon a következőket olvastam vele kapcsolatban: „Mariah Carey-t mindig is olyan énekesnőnek ismerhettük, aki szívét-lelkét beleadta a dalaiba, s ez most sincs másként. Új albumáról már kijött a Beautiful című megasláger, és hamarosan jönnek a követkők is — azokat már egyenesen a lemezről hallgathatjuk meg.”

Micsoda? Ugyanarról a Mariah-ról beszélünk? Bár mondjuk kezdetben valóban igazán odatette magát. Azt tudni kell róla, hogy énekesi pályáját mellékállásokból finanszírozta, de csak addig, amíg meg nem ismerte Tommy Mottolát, a Columbia Records producerét. Az együttműködésből 1993-ban esküvő lett, így az énekesnő anyagi és szakmai kapcsolatai megoldódtak... (A kis rafinált!) Közben rengeteg lemezt adott el, ráadásul megkötötte a legendás 100 millió dolláros, azaz a világ legnagyobb összegű lemezszerződését is a Virginnel. Szeretjük, nem szeretjük, tény és való, hogy novemberben egy új lemezzel rukkol elő. A múlt héten mutatta be a több mint 14 millió Facebook-követőjének az új korongja címlaptervét, mely majd a The Art Of Letting Go (magyarul: A művészet szabadjára engedve) címet viseli. Ezzel kapcsolatban most jöjjön ismét egy rém csöpögős marketingszöveg: „A 43 éves énekesnő egy testszínű, kötött egyrészes fürdőruhát visel, mégsem kelt közönséges benyomást, sőt mi több, úgy véljük, ez az utóbbi évek egyik legízlésesebb női albumborítója, hiszen minden megtalálható rajta, amit Mariah képvisel: érzékiség, szexualitás, bujaság, bájjal és cseppnyi szolidaritással keveredve.” Ezektől a soroktól mindjárt rosszul leszek. Hogy lehet ilyesmit leírni? Hogy lehet ezt megetetni az emberrel? Az egészből csak annyi igaz, hogy kötött fürdőruhát visel, a többi azonban enyhén szólva is túlzás. A valóság az, hogy Mariah egy rém ócska PhotoShop-tudású, magát bizonyára művésznek nevező egyénnel dolgozhatott együtt, aki megpróbált a háttérbe varázsolni egy naplementés tengerpartot. Csak szólok, nemigen jött neki össze. Az énekesnő egy két centiméteres vízben lehetetlen pózban térdelve düllesztgeti, amivel a teremtő megáldotta. Komolyan mondom, ilyen póz egyszerűen nincs is, annyira természetellenes. Arról nem is beszélve, hogy a 21. században szerintem a szövegkiírással is lehetett volna játszani, de ez már csak hab lenne a tortán.

A rajongóknak viszont ez mind nem számít. A lényeg, hogy az új korong november 11-ére várható, s most már azt is tudjuk, hogy melyik borítót kell keresni majd a boltokban.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Zene rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink