Túl sok körülöttünk a gaz

Túl sok körülöttünk a gaz

Valahogy az e tavasz, e húsvét előtti várakozás mintha nem azt a lelki megnyugvást/megújulást hozná, mint amelyet eddig. Legalábbis számomra. Noha rügyeznek már a fák, a tavasz hírnökei kibújtak a földből, zöldell a fű is, kora reggel pedig kellemes madárcsicsergésre ébredünk — idebenn, a lelkemben valami megmagyarázhatatlan közömbösség és fásultság uralkodik.

Nem tudom, más is így van-e vele, de ilyenkor a megszokott nagy ünnepi előkészületek már javában szoktak foglalkoztatni, gondolatban már eltervezem, milyen étel, sütemény kerül majd az ünnepi asztalra — most azonban ennek semmi jele, legalábbis nem sok. Akaratom ellenére alábbhagyott a megszokott lelkesedésem.

Sokat gondolkodtam rajta, vajon miért tűnt el és hová lett az az emberi tulajdonságom, hogy tudjak örülni, hogy izgatottan várjam a legjelentősebb egyházi ünnepünket. Aztán rájöttem, hogy túl sok körülöttünk a „gaz” és a „szemét”, az emberi gyarlóság mocskos hozadéka. Ránk telepszik, akár a füst és a korom, mélyen ránehezedik a lélekre, amitől előbb-utóbb magunk is fáradtak leszünk, elfelejtjük vagy csupán már nem tartjuk fontosnak az ünnepek üzenetét.

Helikopter-baleset — hét ártatlan ember halálát követelve — és politikusok szereplési vágya, Vajdaság címerének eltörlése, brókerbotrány és emberek tízezreinek a csőd szélére juttatása. Gyilkosságok, határsértők, sanyarú sorsuk elől menekülők. Külföldre kivándorló vajdasági magyar értelmiségiek. Egyre emelkedő árak, évekre befagyasztott fizetés. Szégyenletesen alacsony nyugdíj, pedagógussztrájk, terápiás központok bezárása, rablások, politikusaink egymásnak feszülése... Irigység, pletyka, hazugságok... Hát hová lett az emberekből a jó? Így magunkat feszítjük a saját mohóságunk és dicsvágyunk által diktált, hitványságból összeácsolt keresztre. A sajátunkra. Arra, amelyet magunk hordozunk végig a kálvárián, és amelyet végül önmagunknak állítottunk fel. No, nem a Golgotán, hanem itt, e kicsire beszűkült létünk kellős közepén. És senki sem térdepel a keresztünknél istenhez fohászkodva, hogy mentse meg a lelkünket. Oh, nem. Azt nekünk kellett volna már jóval korábban megtennünk...

Itt a húsvét, amikor Krisztus a vérét adta értünk, földi halandókért. De mi nem tudunk a tanításai szerint élni, ezáltal nem érdemeljük ki az isteni áldozatot. Megbomlott az elménk, megkövesedett a lelkünk... Nagy árat fizetünk önmagunknak — önmagunkért. Térjünk le hát a rossz útról, és engedjük, hogy a szívünk újra felmelegedjen! Csak ez a járható út, minden más sűrű gazzal benőtt, ingoványos útvesztő...

Címkék: vezércikk
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Túl sok körülöttünk a gaz
Heti Jegyzet
  • GYURKOVICS Virág
  • 2017.01.04.
  • LXXII.. évfolyam 1. szám
Túl sok körülöttünk a gaz
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink