Minden bírálatot megelőz a trófea előkészítése, az osztályozáshoz például a koponya kifőzése stb. Ilyenkor fokozott figyelemmel kell ügyelni, hogy a trófea ne sérüljön, mert ez jelentősen csökkenti az értékét, és pontlevonással jár. A trófeák elbírálása a nemzetközi vadászati és vadvédelmi tanács (CIC) törvényei, előírásai szerint történik. Országunkban a következő vadak trófeái kerülnek elbírálás alá: gímszarvas, dámszarvas, fehérfarkú szarvas, őz, emellett a muflon, a zerge, valamint a vaddisznó agyara. Az állatok, melyeknél a koponya és a szőrme számít trófeának, a következők: medve, farkas, hiúz, róka, vadmacska, sakál, borz. A nemzetközi vadászati tanács, melyet 23 európai ország alkotott, 1930-ban alakult meg. Jugoszlávia 1931-ben csatlakozott ehhez a csoporthoz azon a gyűlésen, amelyet Párizsban tartottak meg. A CIC fő feladata volt, hogy megalkosson egy egységes bírálati törvényt, mellyel az összes vad trófeáját lehet osztályozni Európában.

A nemzeti bírálóbizottságok csak ideiglenes osztályzatot állíthatnak ki, a végleges osztályzatot a nemzetközi bizottság által kiadott tanúsítvány bizonyítja, mely soha többé nem változtatható. Bíráláskor minden adat a trófeáról pontokat ér, mint például a súly, szín, hosszúság, szélesség, az egész trófea szépsége, a szőr hosszúsága stb. Végül összeadják a pontokat a CIC kritériumai szerint, és megkapjuk az értékelés összegét, mely besorolja a vadat aranyérmes, ezüstérmes stb. osztályba. A külföldi vadászok a trófea pontjainak értéke után fizetik a kilövés díját. Természetesen a bírálóbizottság is igényt tart bizonyos összegre az elvégzett munkája után. Az apróvadnál is van trófea, általában az egész testes preparátum, például a fácánkakas vagy egyes fajoknál néhány toll, melyet a vadászkalap szalagjához tűznek — ezek közé tartoznak a szajkó kék tollai vagy a vadkacsa pörge farktollai.

Egy vadász számára a trófea értéke sohasem a pénzben kifejezett ára, hanem a sikeres vadászatra való emlékezés adja meg az eszmei értéket, mely felbecsülhetetlen. Egy trófea elbírálásakor nagyon sok kritériumot vesznek figyelembe, de ezeket még a vadászok sem tudják tökéletesen követni, csak az erre szakosodottak. Kedves olvasóinkat nem is szeretném untatni a különféle táblázatokkal. Egy képzett szakember a gímszarvas agancsát akár 5-6 perc alatt elbírálja, de ha rendkívüli a trófea, akkor sem kell több mint 15 perc. Hogy a vadász szemében melyik trófea számít értékesnek, az igencsak egyedi, személyes dolog. Lehet, hogy egy több ezer eurós agancsnak nem tud úgy örülni, mint egy selejtes bak vagy bika trófeájának, mert utóbbit igen nagy kihívás és kaland volt megszerezni. Magaslesen ücsörögni, várakozni nem számít olyan élménynek, mint egy cserkelés, lopakodás a vad után.

A szerző felvétele

Magyarországra jellemző, hogy ott számos világrekorder gímszarvast neveltek ki az idők során. Somogy, Tolna megye mellett Gemencen, a Bakonyban is mindig kiváló állománnyal büszkélkedhettek a vadásztársaságok. Volt egyszer egy ígéretes bika, nem nagyon látta senki, úgy mozgott az erdőben, mint egy szellem, de rátaláltak az elhullott agancsára, és döbbenten állapították meg, hogy ez bajnok lesz. Sokan szerették volna kilőni, de végül egy német vendégvadászt ajándékozott meg Diana és a gyótai erdő királya ezzel az élménnyel. Ez olyannyira nem mindennapi eseménynek számított, hogy az elejtés helyén kopjafát állítottak a vadászok. Később, a gyótai vadásztársaság fennállásának 50. évfordulója alkalmából emlékműre cserélték ezt a kopjafát. Egy vérbeli vadász azonban nem a trófeákat gyűjti, hanem a kalandokat. A mértéktartó vadászmentalitás követendő példa.

Érdekesség, hogy a trófeás vadak neveléséről a szakavatottakon kívül kevesen tudják, hogy a genetika és a selejtezés kevésbé fontos, vagyis elenyésző tényező a kitűnő agancsok eléréséhez. Inkább a megfelelő élőhelynek, a táplálék minőségének és mennyiségének köszönhetjük a kiváló eredményt. Tehát egy minőségi vad esetében, mely állat nem mindennapi trófeát ígér, sok munkáról, szervezésről és szakértelemről beszélhetünk. Nem potyognak az égből csak úgy a bajnokok, hiába is szeretnénk. Munka, vadvédelem, gondozás kell a sikerhez, és ez mind pénzbe kerül. A vadföldeket be kell ültetni kukoricával, répával, a téli etetéshez meg kell termelni a szénát és a szilázst, ami egyébként a vadkárokat is csökkenti, mert a vad itt fog táplálkozni, nem pedig a gazdák földjeit dézsmálja. A legelők élőhelyet nyújtanak az apróvadnak, és mindenki örömére fészkelőhelyek létesülnek. A megtermelt eledel jól jön a téli etetésnél, és a vad is könnyebben áttelel, ha tele a hasa. Tavaszra újult erővel láthat neki egy új generáció felneveléséhez, kitűnő szakemberek segítségével.

Ha így teszünk, bízhatunk a trófeákban, és a szerényebb minősítésű vad is remekül érzi magát egy ilyen gondozott területen.