Többszörös kisebbségben

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Többszörös kisebbségben

Mire van jogunk? Kisebbségben érzi-e magát? Megkülönböztetik-e Önt? Az utóbbi években ilyen és hasonló kérdéseket teszünk fel ez idő tájt olvasóinknak. Talán még magunk is elgondolkozunk rajta. Decemberben, advent idején. Amikor lélekben és gondolatainkban megtisztulva egészen máson kellene elmélked...

Mire van jogunk? Kisebbségben érzi-e magát? Megkülönböztetik-e Önt? Az utóbbi években ilyen és hasonló kérdéseket teszünk fel ez idő tájt olvasóinknak. Talán még magunk is elgondolkozunk rajta. Decemberben, advent idején. Amikor lélekben és gondolatainkban megtisztulva egészen máson kellene elmélkednünk. De az év utolsó hónapjában, pontosabban: 10-én van az emberi jogok napja, 18-a pedig a kisebbségek világnapja. Még előbb volt az a bizonyos december 5-e, amikor a saját nemzetünk kisebbségévé, kitaszított csoportjává váltunk. Mert ez fáj jobban. A másikat, az itteni helyzetet szinte már megszoktuk. És mivel nem szöktünk meg, küzdünk is ellene a magunk módján.
Sokkal nehezebb feldolgozni például azt a bánásmódot, amelyben mostanában részesülünk, ha útlevéllel és vízummal a kezükben bebocsátást kérünk az anyaországba. A leendő schengeni külső határról oda, ahol már a szabad jövés-menés eufóriájában élnek. Persze, megértjük a fokozott ellenőrzést. Mást úgysem tehetünk. Sőt, biztatnám is a kedves egyenruhásokat, miattunk ne fogják vissza magukat. Edzettek vagyunk. Sokszor néznek ránk itthon is hasonlóan, ha megszólalunk az anyanyelvünkön. Majd mosolygunk. Az sem baj, ha néha az arcunkra fagy a mosoly. És már inkább bárgyú vigyorra hasonlít. åszinte leszek. Én most nem kisebbségben, inkább kiskorúsítva érzem magam. Hogy miért? Hát a katonai behívókra adott különböző magyarázatok miatt. A védelmi miniszter szerint minden jelenlegi gondot az országban békés úton kell megoldani. Azt mondja, tisztában vannak azzal, hogy Kosovo nem katonai, hanem jogi-politikai kérdés, és nincs szándékukban háborúzni. A külügyminiszter szintén kizárta a katonai erő alkalmazását. Már-már megnyugodnék, de akkor rátalálok a szerb miniszterelnök tanácsosának a nyilatkozatára, mely szerint: ha más megoldás nincs, akkor a háború is jogi eszköznek tekinthető a déli tartomány megvédésére. Ez a kijelentés állítólag valóságos lavinát indított el a hatalmi koalíción belül. A Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és a G17 Plusz tiltakozott, a Szerbiai Demokrata Párt viszont semmi kivetnivalót sem talált benne. A Szerbiai Szocialista Párt és a Szerb Radikális Párt véleményére ki sem térek. Ismerjük. Meg demokratáknak sem tartjuk őket. Hogy a toleranciáról, más népek (kisebbségek?) jogainak az elismeréséről ne is beszéljünk.
A kérdőjel azért indokolt, mert nem mindenhol az a kisebbség, amelyet annak tartanak. Kivéve, ha magunk is úgy viselkedünk. Ha örülünk annak, hogy hivatali dolgaink intézése közben használhatjuk az anyanyelvünket. Ha boldogok vagyunk, mert a bíróságon, a rendőrségen, a postán vagy éppen a boltban magyarul szólalhattunk meg. Örömnek és boldogságnak ugyanis semmi helye. Ennek természetesnek kellene lennie. Mint ahogyan annak is, hogy vannak óvodáink, iskoláink, színházaink, sajtónk. Senkinek sem kell köszönetet és hálát rebegni. Csak éppen meg kell töltenünk az iskolapadokat, a nézőtereket, megvásárolni az újságokat.
Az írásom első soraiban már utaltam a készülődésre, a várakozásra, ami sokaknak csak a vásárlást jelenti. A kereskedelmi televíziók nap mint nap azt sugallják, az embereknek most csak egyvalamire van jogunk: az eladósodásra. Ami szinte kötelesség is. Reklámjaikban arra biztatják a nézőket, vegyenek fel karácsonyi kölcsönt, ha emlékezetessé akarják tenni az ünnepet. Mert drága ajándékok nélkül bizonyára nem lesz az. Nem akarok álszenteskedni, hiszen én is szeretem a fa alatt lapuló meglepetést, de szerényen emlékeztetnék: az a bizonyos alma, amelyet annyi részre vágunk, ahányan körülüljük a szépen megterített asztalt, sokkal fontosabb. Azt jelenti, együtt a család. Többszörös kisebbségünkben a legtöbb, amit kívánhatunk.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Többszörös kisebbségben
Heti Körkérdésünk
  • (tv.)
  • 2011.12.14.
  • LXVI. évfolyam 50. szám
Többszörös kisebbségben
Heti Körkérdésünk
  • (re)
  • 2010.12.15.
  • LXV. évfolyam 50. szám
Facebook

Támogatóink