home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Több mint kétszázötven kiállító a Top Expón
Tóth Tibor
2018.09.18.
LXXIII. évf. 37. szám
Több mint kétszázötven kiállító a Top Expón

Péntektől vasárnapig tizenötödik alkalommal tartották meg Topolyán az Expo 2018 elnevezésű mezőgazdasági és gazdasági kiállítást, illetve vásárt, azaz a topolyai expót.

Az idei rendezvényre kétszázötven termelő, vállalkozó, kistermelő, kézműves jelentkezett, aki a Piac Közvállalat Kft. csarnokában és annak környékén kínálta portékáját, és mutatkozott be az érdeklődőknek.

A péntek délutáni megnyitóünnepségen elsőként Kislinder Gábor, Topolya polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy a község lakosságának jelentős része a mezőgazdasághoz kötődik, ezért az önkormányzat igyekszik széles körű támogatást adni a termelőknek.

— Önkormányzatunk 13 millió dinárt nyújt a mezőgazdasági termelőknek és az állattenyésztőknek. A többi közt a méhészek, a sertés- és szarvasmarha-tenyésztők jutnak támogatáshoz, továbbá a piaci standok bérlését, a kamattámogatást és a biztosítást illetően is számíthatnak ránk a termelők.

Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes néhány agrárintézkedésről számolt be.

— A mezőgazdasági titkárság 2018. évi költségvetése az eddigi legnagyobb, és szinte minden támogatási forma keretösszege növekedett, valamint a pályázati feltételek is javultak. Az idei évtől a kis földterületen gazdálkodókat részesítjük előnyben. A gazdák akár előszámlával is pályázhatnak, a hölgyek és a negyven évnél fiatalabbak pedig akár 70%-os költségvisszatérítést is kaphatnak. A számos intenzív növénytermesztést, állattenyésztést és feldolgozást elősegítő támogatáson kívül kiemelném a fiatal, kezdő gazdáknak szóló startuppályázatunkat is, melyre a tavalyihoz képest kétszer annyi forrást irányoztunk elő, a fiataloknak nagy segítséget nyújtva gazdaságuk beindításához és fejlesztéséhez — mondta Ótott.

Az expót Kern Imre építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési államtitkár nyitotta meg. Elmondta, hogy épül a Belgrád—Budapest vasútvonal, mely Topolyát is érinteni fogja, ezzel hozzájárulva a gazdaság fejlesztéséhez a térségben.

— Nem egészen másfél év múlva itt is feldübörögnek a munkagépek, és elkezdődik hazánk jelen pillanatban legnagyobb infrastrukturális beruházása. Reményeink szerint a szerbiai szakasz 2022 végére elkészül, ezt tartalmazza a kínai kivitelezővel nyáron aláírt szerződés. A topolyai ipari parkban megtermelt áru, illetve beszerzett nyersanyag sokkal gyorsabban érhet ide vagy juthat el a távoli piacokra az új vasútvonalon. Biztos vagyok benne, hogy ez a lehetőség számos befektetőt vonz majd Topolyára — mondta Kern.

A rendezvény keretében konferenciát tartottak Modern agrár- és feldolgozóipari technológiák a piacképes mezőgazdaságért címmel.

— A gazdaságok minél hatékonyabb működését szeretnénk segíteni, és arra próbáljuk ösztönözni a termelőket, hogy árujukat például ne gabonaként, hanem feldolgozott termékként, esetleg az állattenyésztéssel kombinálva értékesítsék. Így a gazdaság minél gyorsabban hozzáadott értéket tud termelni, a vállalkozás pedig jobb megélhetést nyújt a vállalkozónak. Hatáskörünk valamelyest megváltozott. Figyelmünk eddig nyolc országra terjedt ki, a jövőben nagy valószínűséggel csehországi lehetőségeket is tudunk ajánlani. Szeretnénk, ha Közép-Európa egységes gazdasági térként működne. Fontos, hogy a gazdaságfejlesztési programban minél több helyi érték találjon gazdára, a nyertesek pedig olyan gépeket, berendezéseket vásároljanak, amelyek helyben készülnek vagy Magyarországról érkeznek ide — mondta a konferencián Skapinyecz Péter, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. cégvezetője. Farkas Imre, a szabadkai főkonzulátus külgazdasági attaséja kiemelte, Szerbiában több mint kétezer cég a vámszabad övezetben található, ami új utat mutat a harmadik piac felé. Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár a minisztérium szerepvállalásáról beszélt. Elmondta, hogy a családi gazdaságok tekintetében a hús-, a tej-, a zöldség- és a gyümölcsfeldolgozó, -tároló kapacitásokra 50%-os vissza nem térítendő támogatást nyújtanak. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője kijelentette, hogy az idei év végén zárják le az első fejlesztési ciklust.

— Négy pályázati körön már túl vagyunk, az ötödiket feldolgozzuk, a hatodik, egy házvásárlási pályázat pedig folyamatban van, illetve már az elemzéseket is elkezdtük. Eddig 200 millió euró beruházást tudtunk megvalósítani úgy, hogy az ötödik pályázati kör eredményeiről még nem tudok beszélni. Ennek 40%-a, mintegy 84,5 millió euró, támogatási összeg, 120 millió eurót pedig pályázóink önrészként vagy hitelként ruháztak be. Tehát egy forint anyaországi támogatáshoz másfél forintnyi támogatást adtunk hozzá helyben. Jelenleg 6700 sikeres pályázatról számolhatok be. Az elmúlt három év kiértékelését kérdőívek segítségével végezzük, ezért kérem a pályázókat, töltsék ki ezeket a dokumentumokat, mert ezzel nagyon sokat segítenek nekünk — mondta Juhász.

A konferencia folytatásában előadás hangzott el a korszerű növénytáplálásról, a tej- és húsfeldolgozási technológiákról, valamint a szemes termény tárolásáról és feldolgozásáról.

Az Expo keretében még egy konferenciára sor került, mégpedig a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma Regionális Szervezetének ülésére, melynek napirendjén a KEF tavalyi munkájáról szóló jelentés, a Vajdasági Regionális Szervezet évi jelentése, új szervezetek felvétele és a Magyarok Kenyere program megvalósítása is szerepelt. Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke az elmúlt év eredményeiről számolt be. Kiemelte, hogy húsz falugazdász dolgozik Vajdaságban, ezzel pedig az idén elérték a tervezett szintet. A VASZ tagszervezetei közé nemrég belépett hat új egyesületet felvették a KEF Vajdasági Regionális Szervezetébe is. A VASZ tagsága bővül, jelenleg 70 szervezet tartozik soraiba.

Kocsy Béla, a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatója a többi közt arról is beszámolt, hogy a kamara egy falugazdász-hálózatot üzemeltet, mely az egész ország területén magas szakmai színvonalon segíti a gazdálkodók munkáját. A hálózat célja a határon túli gazdák segítése az agrár- és a vidékfejlesztés terén. Fremond Árpád parlamenti képviselő, a szerb országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke rámutatott annak jelentőségére, hogy az anyaország kormánya felismerte: az oktatáson, a nyelvhasználaton és a tájékoztatáson kívül nagyon sokat számít, hogy az itt élő magyarokat gazdaságilag is támogassa.

— Lényeges, hogy az integrátorok ott legyenek a termelők mögött, segítsék őket. Versenyképesnek kell lennünk, olyan minőséget kell előállítanunk, amelyre más nem képes. Ezen kell gondolkodnunk, ez visz bennünket előre. Nagyon fontosak a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok, hiszen ők az itthon maradás zálogai, vagyis a jövő. Rájuk nagy figyelmet szeretnénk fordítani — mondta Fremond.

Az expón kihirdették a pálinkaverseny győzteseit is, és újdonságként kézművessöröket kóstolgathattak a látogatók.

A Top Expót a Topolyai Termelők Egyesülete szervezte, a társszervezők a Művelődési Ház, Topolya Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete, a Gazdakör, Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, a palicsi V-Land Kft., a támogatók pedig Topolya Község Önkormányzata, a Helyi Közösség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság, a Szerbia Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztériuma, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. voltak.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..