Szombaton tizedik alkalommal tartották meg a hagyományos kukoricatörést Zentagunarason, a helybeli MAG Hagyományápoló Egyesület szervezésében. A tizenkét csapat kukoricatörésben, valamint különféle ügyességi játékokban versengett, több mint húsz csapat pedig babétkeket főzött, továbbá helyi termékbemutató is várta a látogatókat, melyen házi sajtot, süteményeket, mézet lehetett kóstolni.

A kukoricaszedés, vagy ahogy sokan mondják, a kukoricafosztás előtt a gazda és a szedő előbb megegyeztek a munka bérét illetően, majd kezdődhetett a munka a rendezvénynek otthont adó Kiss-tanya melletti földön. A tizenkét, Szenttamásról, Feketetóról, Zentáról, Szabadkáról, Orompartról, Törökfaluról, Tornyosról, Felsőhegyről és Zentagunarasról érkezett csapat elsőként a hagyományos reggelit mutatta be a háromtagú bírálóbizottságnak.

A zentagunarasi Csipkerózsa kézimunkacsoport tagjai is kézzel törték a kukoricát, előtte azonban fehér terítőn tálalták fel a hagyományos reggelit.

— A reggeli általában paprikából, paradicsomból, héjában főtt krumpliból, túróból, cipóból és egy kis szalonnából állt, tehát olyan ételekből, amelyek erőt adtak az embereknek a kukoricatöréshez. Nagyszüleim régen héjastól szedték a kukoricát, úgy vitték be a földről, otthon pedig a csuhét is felhasználták, a jószágokat etették vele. Még régebben pedig szárastól takarították be a termést, de ezt csak elbeszélésekből tudom, én már nem láthattam — mondta Baranyi Valéria, a kézimunkacsoport vezetője.

A tornyosi Mucsi Márta és csapata szívesen látogatja az ehhez hasonló rendezvényeket, hiszen szeretik a társaságot, a közösséget, ismerkednek, közben pedig hagyományainkat is őrzik.

— Leszedjük a kukoricát, a szárát kivágjuk, bekötjük, majd kúpokba rakjuk, ahogy elődeink is tették. Gyermekkoromban a kúpokat úgy rakták össze, hogy egy kis rést hagytak oldalt, ahova a gyerekek bebújhattak az eső elől. Ma már ilyet nem látni, mert sok helyen géppel szedik a kukoricát. Az idei terméssel egyébként nem lehetünk elégedettek. Ha a gazda természetes istállótrágyát szórt a földre, akkor azon a területen nagyon szép a kukorica, a csövek is nagyobbak, ahol azonban műtrágyát használtak, ott valamelyest gyengébb a hozam.

A felsőhegyi Fényszárosi Márta és a zentai Kőrösi Ferenc konyhakertészettel, valamint földműveléssel foglalkoznak, és rendszeresen ellátogatnak a zentagunarasihoz hasonló közösségépítő rendezvényekre.

— A kukoricát illetően rekordtermésről beszélhetünk, holdanként 40-42 mázsa termett azokon a területeken, ahol elegendő csapadékot kapott a növény. Viszont az ára szóra sem érdemes. Ha kiszámoljuk a költségeket, a szántást, a vetést, a vetőmagot, a műtrágyát, a kombájnozást, akkor mínuszban vagyunk. Feleslegesen dolgozunk, nem is kellene ezt csinálni. Többet ér, ha bérbe adjuk a földet. A termés kilónkénti ára 15 és 20 dinár között mozog, ami semmire sem elég. Három évvel ezelőtt 25 dinárt fizettek a kukorica kilójáért, mi már azzal is elégedettek volnánk, ha az idén is megadnák ezt a 25 és 28 dinár közötti árat — mondták.

A kukoricatörők munkáját figyelve összefutottam a Szolnok mellől, Szászberekről érkezett Bugyi Lászlóval, aki nyolc éve látogatja a vajdasági rendezvényeket. Elmondta, hogy Magyarországon kombájnozzák a kukoricát, és morzsolt állapotban kerül a magtárba, így hát ott nincs semmilyen összetartó ereje ennek a munkának. Az itteni események elnyerték a tetszését, és minél több ismerősének, barátjának javasolja, hogy látogassanak el vele Vajdaságba, mert az itteni rendezvényeknek egyedi a hangulatuk.

Egy óra elteltével a csapatok végeztek a munkával, a kúpok álltak, és a zsűri is megkezdhette munkáját. A kúp szépségét, rendezettségét, a kéve kötésének módját, nagyságát és arányát pontozták.

— A kukoricaszárból álló kúpoknak erősnek kell lenniük, hiszen régen több hetet, akár hónapot is kint voltak a mezőn, és ellenálltak a viharnak, az időjárás viszontagságainak. Az idén a legjobb termést az ugarokból takaríthatták be a gazdák, ahol holdanként, csöves állapotban, 70-80 mázsa termett, míg máshol valamivel gyengébb volt a hozam. Ez attól is függ, hogy a kukorica előtt milyen növényt termelt a gazda a földben — magyarázta Farkas Ferenc, a zsűri tagja.

Az eseményt a MAG Hagyományápoló Egyesület szervezte, melynek társvezetője, Sípos Attila elmondta, hogy a rendezvény elsődleges célja a hagyományőrzés, hiszen a fiataloknak is szeretnék bemutatni, hogyan dolgoztak őseink annak idején.

— Elődeink a kukoricasorok közé babot ültettek, és a kukoricaszáron felfutó bab számított a munkásember legegyszerűbb táplálékának. Ezért a főzőverseny keretében mi is babot készítünk — hallottuk Sípostól.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes is, és abbéli örömének adott hangot, hogy ilyen sok gyermek részt vett a programokban. Mint mondta, a titkárság az idén több mint 30 millió dinárt különített el a hagyományőrző és a mezőgazdaságot népszerűsítő rendezvények támogatására.

A gyerekek és a felnőttek különféle, kukoricával kapcsolatos ügyességi játékokban mérettettek meg, mint amilyen a kosárba dobás, a kukoricakereső vagy a csutkavárépítés, a csantavéri galambászok pedig postagalambokat repítettek a tízéves jubileum tiszteletére.

A legjobb kukoricatörő csapatnak a zentagunarasi Jóbarátok bizonyult, a második helyen a szabadkai Dužijanca, a harmadikon pedig a helybeli Vöröskereszt végzett. A főzőversenyt a BabAnti csapat nyerte meg, a Vándorcsapat és a Móvások előtt, a legszebb dekorációt pedig a helybeli Armida Nőszervezet tagjai készítették, maguk mögé utasítva az Öreg Kakas Két Tyúkkal és a Jóbarátok csapatát. Az ügyességi játékokban a feketetói együttes vitte el a pálmát, a Jóbarátok és a Dužijanca előtt.