Farsang farkán kalózok, hastáncosok, betörők, boszorkányok, csavargók lepték el az adai Műszaki Iskola előcsarnokát, és dalolva, mókázva, kurjongatva igyekeztek elűzni a telet. A farsangi mulatságnak immár hagyománya van az adai középiskolában. Ilyenkor a diákok jelmezbe bújnak, mert farsangkor náluk szabad a tánc, a nóta és a bolondozás.
A mulatságon ezúttal nem csak a jelmezeseké volt a főszerep, ekkor tartották meg ugyanis az iskola népszerűségi versenyének döntőjét is.
— Minden tanuló szavazhatott egy fiúra, valamint egy lányra, és a hét legtöbb voksot kapó diák bekerült a döntőbe, melyben egy tanulókból álló bizottság választotta meg Mr. és Miss Schoolt. A döntős tanulókra az interneten is lehetett szavazni, a legtöbb kedvelést begyűjtők lettek a verseny közönségdíjasai — magyarázta Gilice Hilda, az adai Műszaki Iskola igazgatóhelyettese.
A gyerekek úgy döntöttek, hogy ebben a tanévben Komjáti Norbert az iskola legnépszerűbb fiúja, az ő fejére került a korona, ő lett az idei Mr. School. Kísérőjéül Mucsi Norbertet és Kovács Árpádot tették meg. A lányok közül a korona az idén is Boros Gyevi Katicáé, ő az idei Miss School, akinek az első udvarhölgye Juhász Eszter lett, a második udvarhölgynek járó díjat pedig Rebeka vehette át. Az internetes szavazók szerint Komjáti Norbert és Mucsi Norbert az iskola legnépszerűbb diákja, a lányok közül pedig Berkes Szabina. Ők hárman lettek a verseny közönségdíjasai is. A legpopulárisabb diákokat a koronán és az ajándékon kívül az a megtiszteltetés érte, hogy ők lehettek a farsangi mulatság házigazdái és főszereplői, minden játékban részt kellett venniük, mindenhol, minden körülmények között helyt kellett állniuk, s ők dönthették el azt is, hogy ki kapja meg a legjobb, a legszebb és a legkidolgozottabb jelmezért járó díjat.
A tanulók szerint a legkidolgozottabb jelmez Zapletán Elemér munkáját dicséri, a legkreatívabbnak Görög István bizonyult, a legszebb jelmezért járó oklevelet pedig Gilice Hilda vehette át.
Miközben a jelmezesek és a koronás fők jól szórakoztak, a lufitaposás technikáját a legjobbaktól leshették el az érdeklődők, néhányan pedig a cukortorony-építés mestereivé váltak, sőt akadtak olyanok is, akik a csíptetőrablás és a Smokiházépítés technikáját fejlesztették tökélyre. És ha mulatság, akkor természetesen a zene és az ének sem maradhatott el, az iskola legércesebb hangú és kifinomult ritmusérzékű tanulói is megrezegtették hangszálaikat egy-egy karaokeszám erejéig.
Úgy tűnik, sikerült: a Műszaki Iskola tanulói elűzték a telet.