Téglahíd az üres folyómeder fölött

Téglahíd az üres folyómeder fölött

Amióta világ a világ, a folyók medre változik, és szeszélyük fölött csak hídon át járható biztonsággal a kinézett ösvény. Temesőr (szerbül Straža, románul Straja, németül pedig Lagerdorf) falucskájának határában van egy téglahíd. Nem éppen mai, de még bírja a strapát.

Mottó: „Azt lásd, amit látsz és ne azt, amit valaki mond, hogy látsz” (L. Ron Hubbard).

Igaz, a közeli Karas folyó martjára, illetve a róla visszabandukoló tehéncsorda is jóval kisebb megterhelés számára, mint a vele párhuzamosan futó, 18-as számú, Versec és Fehértemplom közötti műút gépjárműforgalma. Szóval, bírja a gyűrődést, és talán még regélne is a múlt fáradhatatlan fürkészőinek, ha volna, aki felvállalja a tolmács szerepét. Ám az ajkakról legfeljebb szótalan sóhaj száll az égbe, ahonnan szikrázó verőfénnyel köszön vissza a horizont aranyüstökű fejedelme. Áll a híd, mely már semmit sem köt össze semmivel, csak áll magában a pusztában. Nap süti, szél fújja, jég veri, eső áztatja, és ha akarna, akkor sem menekülhetne sehova, védtelenül és kiszolgáltatva kapja fentről az áldást. Talán akkor sem tévednénk sokat, ha e híddal próbálnánk megszemélyesíteni a dél-bánsági ultraszórványmagyar közösségek létét. Melyeket nem is oly régen — mit nékünk másfélszáz esztendő! — messziről és sokfelől telepíttettek ide, és csak a legrejtettebb gondolatok Ismerője tudja, meddig lesznek képesek ellenállni. Sajátos állapot ez. Egy hídon lenni, mely sehonnan sehová tart. Mindig csak úton, sohasem megérkezetten, védtelenül és kiszolgáltatva. 

A reménytelen hit és az örök jelen pillanat imperativusának szép és rettenetes szimbólumaként jellemezte e kőpallót egyik kedves ismerősöm. Levetkezve magáról még gondolatban is az álszent megalkuvás és a konformizmus cifra köntösét. Mondván, a pácban mindenki benne van, és csupán a jelen az, amely hiteles képmás tud lenni. Ugyancsak ennek az ismerősömnek a tollából ered ama megállapítás is, miszerint kultúránkban önfeladásnak minősül, ha egy közösség elismeri, hogy jelenlétének gyökerei instabilak, és a lakhelyéhez politikai, gazdasági érdekek, nem pedig a múltja köti. Hovatovább, sajnos azt sem tudjuk görcsmentesen elfogadni, hogy nincs jövő, és nemhogy a menthetőt alig tudjuk menteni, de egyre inkább már (ön)magunk erejére sem számíthatunk.

Az üres folyómeder fölött átívelő temesőri téglahíd tövében megejtett pihenő kéretlenül idézte meg a vidék szellem(iség)ét. Elhessegetve magunktól az önfeladás kínálkozó lehetőségét, de a sírva vigadás szirupos mákonyát is. Ráadásul karnyújtásnyira attól a falutól, amelyben akár Damjanich János generális is megszülethetett volna. Feltéve, hogy eredeti szülőfaluja nem a horvátországi Straža település. A délkelet-bánsági, főleg román ajkú faluban napjainkban 531 lakos él. Közülük a legutóbbi népösszeírás idején 16-an vallották magukat magyarnak. Mindenképpen elenyésző lélekszám ahhoz, hogy puszta jelenlétük és sorsuk fölött egy sima kézlegyintéssel is rendelkezni lehessen...

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Téglahíd az üres folyómeder fölött
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2019.10.11.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink