Két olyan egész nap augusztusban, amely csak a játékról szól. Pizzát lehet rendelni, szállást igényelni, a helyszínről kisvideók készülnek, megkapjuk a szabályokat, a játékok mellett italt ne fogyasszunk (érthető), a szervezők valóban mindenre gondoltak.

A terembe lépve aztán rögtön vár bennünket az első megdöbbenés, hiszen az asztalokon ott sorakoznak a játékok, vagy 250 darab. Nehéz lesz választani — gondolom magamban. Többen már játszanak, egyik asztalnál csendben, koncentrálva, egészen biztosan valami komoly stratégiai játékot, ahol minden lépést jól át kell gondolni. A másik asztalnál nagy hangerővel folyik a móka, hiszen a Cica, pizza, taco, gida, sajtot játsszák, ahol jó nagyokat kell az asztalon lévő paklira csapni ahhoz, hogy nyerjünk. Közös megegyezés alapján úgy döntünk, egy könnyebb játékkal indítunk, és nem játsszunk olyat, amit már mindenki ismer. Első körben a Spicy című kártyajátékra esik a választás, mely sokban hasonlít a hazudozásra, így néhány perc alatt megtanuljuk egy kedves helyi játékmester segítségével.

A házigazdák egyébként hihetetlenül jó fejek voltak, segítőkészek, s igazi játékőrültek. Két játék közti szünetben le is ültetem Szabó Attilát, a találkozó fő szervezőjét, hogy elmesélje, hogyan is indult náluk a társasjátékos őrület.  

— A társasjátékozás egy kicsit küldetés is, az ember szeretné, ha mások is bekerülnének ebbe a körbe, hobbijuknak választanák ezt, már csak azért is, hogy legyen kivel játszania. Ezzel én is így vagyok — kezd bele mondandójába a beszédes, nagy hangú s mindenkire mosolygó, hihetetlenül segítőkész fő szervező. — Mi itt Péterrévén 2019 óta folyamatosan társasozunk, heti szinten. Az Ifjúsági Klubban jövünk össze minden vasárnap, és játsszunk. Általában 10-15-en, hiszen maximum 20-an férünk el, de olyan is volt, hogy valaki hozott magával széket, s olyan is, hogy csak 3-4-en jöttünk össze. Hogy mennyit játsszunk, az is változó, van, amikor csak néhány órát, máskor pedig hajnalig. Ez egy ingyenes program, bárki jöhet, a játékok és a játékostársak ott várják. Vannak visszajáróink Adáról, Óbecséről, Temerinből, és néha mi ruccanunk ki más társasjátékklubokba. Akit érdekel, a közösségi oldalakon megtalál bennünket. Aztán elkezdtünk fesztiválokra, közösségi eseményekre, a Lurkóházba vagy a Nagycsaládos Házba is eljárni, amikor hívtak bennünket, hogy vigyünk el néhány társasjátékot, és mutassuk őket be, ismerkedtünk a hozzánk hasonló játékőrültekkel, szerb fórumokon, ha magyar nevet láttunk, azonnal kapcsolatba léptünk vele, s azt éreztük, most már van elég ismerős, érdeklődő, csapat és klub, hogy egy nagyobb volumenű dologgal is előrukkoljunk. Szóval ezek az előzményei a Vajdasági Társasjáték-találkozónak — meséli lelkesen, majd hozzáteszi, első ötletük az volt, hogy elvonulnak a baráti társasággal néhány napra, de úgy érezték, hogy ha már van helyük, és most már elég emberük is, aki játékmesterként is tud funkcionálni, megszerveznek egy találkozót, aztán egyre többen kezdtek jelentkezni, így kiderült számukra, hogy egyre többen társasoznak Vajdaság-szerte. — Zombortól Muzslyáig és Szabadkától Újvidékig mindenhonnan érkeztek játékosok. Szóval volt erre már régebben is igény, csak valakinek meg kellett szerveznie. Remélem, évről évre többen jövünk majd össze, s öt év múlva már a Zentai Sportcsarnokban leszünk. Ez nem klubok közti rivalizálásról szól, az a jó, ha minél többen gyűlünk össze és játszunk. Amit csinálunk, az nonprofit, a társasjátékozás szerelmeseiként működünk.  

Hát valahogy így vagyunk ezzel mi is — gondolom magamban. Mivel azért jöttünk, hogy felfedezzünk újabb és újabb játékokat, az egyik játékmester ajánlására a Fiesta de los muertos nevű játék a következő a sorban. Elhunyt emberek (kitalált vagy valóságos) lelkét kell megnyugtatnunk egy asszociációs játék által, mely kooperatív, tehát közösen kell játszani, nem egymás ellen. Azonnal fel is kerül a kedvencek közé. A találkozón három kategóriába rendezték a több mint 250 társasjátékot, voltak parti-, családi és stratégiai játékok, emellett kialakítottak egy gyereksarkot is, a nekik való társasjátékokkal, de megjelentek a wargamerek is, azaz a terepasztalos hadi játékok, ezzel a Péterrévei Társasjátékklub is bővülni tervez a jövőben.  

Attilától azt is megtudom, hogy a társasjátékoknak alapjában három nagy kategóriájuk van: a hagyományos Dungeons and Dragons-féle szerepjátékos játékok, a wargame-ek, melyek inkább Amerikában voltak népszerűek a ’70-es évektől, és az asztalon játszható hagyományos társasjátékok, melyeken belül még két kategória van, az amer és az euro.

— Az amer inkább egy történetalapú játék: ha 6-ost dobsz, legyőzöd a sárkányt, az euro típusúak pedig inkább a stratégián alapulnak, a szerencsefaktorból kevés van bennük. A társasjátékok piacán évente 6000-7000 cím jelenik meg, úgyhogy mindenki talál számára kedveset — mondja.

Ezen megdöbbenek, mert ez egy óriási szám, ráadásul Attila szerint csak nőni fog. Sokat dobott ezen a COVID, megnyilvánultak a gazdasági érdekek, hogy minél több játék jelenjen meg.

— Sosem volt még olyan jó társasjátékosnak lenni, mint most. Ez egy csodálatos világ, mely egyre csak bővül — ezekkel a szavakkal én magam is nagyon egyet tudok érteni.

Egy újabb játékot veszünk le a polcról, és két csapatra bomlik a társaságunk, az egyik fele a Takenoko című játékot, mi a Fergeteges elegyeket választjuk, melyet online már kipróbáltam, fizikailag is megfogható táblajáték formájában viszont még nem. És bizony így is nagyon izgalmas, lehet, nekem is be kellene szereznem.

— A ’90-es években volt a technikai kütyüknek egy fellendülésük, jött a konzolvilág, a jobbnál jobb mobilok, az internet, a streaming, mindenki rákapott, élvezte, de azt látom, hogy mostanra elteltünk ezzel, s ismét vágyunk a közösségi eseményekre, a közösségteremtő lehetőségekre. Erre tökéletes egy jó társasozás. Ott a játék az asztalon, ergo van egy közös cél, egy jó apropó, s közben beszélgetni, ismerkedni is lehet kötetlenül és lazán, feszengés nélkül — magyarázza közben Attila. Kíváncsi vagyok, ő miért szeret játszani: a győzelem vagy a játék kedvéért?

— Én nem a győzelem kedvéért játszom. Persze nem bánom, ha én nyerek a végén, de nem ezért játszom. Sokszor inkább csak tanítok, elmagyarázom a szabályokat, én magam a gondolkodósabb, euro típusú játékokat kedvelem.

A társasjátékos kvíz nyertesei

A találkozón ismerősökbe is belebotlok, Tojzán Ákos és felesége, Tojzán Báldy Eszter is természetesen megjelentek — írom, hiszen tudom róluk, hogy az egész család nagy játékrajongó.

— Gyerekkoromban a családban a klasszikusokat játszottuk: Monopoly, Rizikó, s engem nagyon megfogott a Gazdálkodj okosan! is, melynek moduláris részei voltak, izgalmas volt a helyére tenni, de kamaszkoromban nem társasoztam, az egyetem során kezdtük újra. A társaság, az új emberek hozták magukkal a társasjátékok igazi világát, ekkor szembesültünk azzal, hogy mennyi minden van azon kívül, amit mi gyerekként játszottunk. Akik már lelkesebb és tapasztaltabb társasjátékozók, azok nem biztos, hogy leülnének monopolyzni, mert túl nagy a szerencsefaktor benne, nem a stratégiától vagy a taktikától függ. Szóval én már felnőttként fedeztem fel újra a társasok világát s a játék örömét. Személyes kedvenceim az „árulós” játékok, ahol az egész társaságnak együtt kell működnie, s a játék valamelyik pontján az egyik személy elárulja az egész csapatot, vagy mindvégig titokban a többiek ellen dolgozik. Nagyon izgalmas társadalmi dinamikát hoz be a dologba, és óriási nevetéseket eredményez. Nálunk mostanra családi szórakozássá vált a társasjátékozás, nővéremmel, bátyámmal is játszunk, a családi események fénypontja lett. Ez persze áldozattal jár, hiszen főleg éjjel tudunk játszani, ilyenkor pedig másnap használhatatlanok vagyunk, de amikor találunk embereket, akik szeretnek játszani, képesek vagyunk az alvásra szánt időt is rááldozni — meséli nevetve.

Az I. Vajdasági Társasjáték-találkozó nem múlhatott el kvíz nélkül, melyet Bóni Borisz állított össze s vezetett le, természetesen tematikus, társasjátékos kérdésekkel, de ebben nem igazán jeleskedett kis csapatunk. Szabó Attila fő szervező elmondta, szeretnének hagyományt teremteni, és minden évben megszervezni a találkozót. Az idén Óbecse Község volt a támogatója az eseménynek. Óriási taps a szervezőknek, mi már alig várjuk a következőt!