Vajon a hátrahagyott kistérségek, falvak, az otthagyott rétek és szántók az invazív növény- és állatfajok martalékává válnak, vagy egy idő után visszaállhat a biodiverzitás és a környékre jellemző életközösség? Ezt a problémát boncolgatja manapság sok kutató. Mit is lehet kezdeni az előállt helyzettel, mely már-már globális jelleget ölt, vagyis világszintű jelenség?

A feltörekvő új generációk számára egyre nehezebb lesz bármit is kezdeni ezekkel a földterületekkel. Peter Verburg, az Amszterdami Szabadegyetem földhasználatot kutató szakembere szerint nem ritka jelenség, hogy a dél-amerikai esőerdőket Brazíliában és Bolíviában szándékosan felégetik az intenzív mezőgazdasági termelés javára. Ennek eredményeképpen máshol, a kevésbé termékeny földekkel bíró vidékeken felhagynak a termeléssel, eltűnnek a gazdaságok és megindul a táj átalakulása. Az természetes, hogy vannak gazdaságos és igen előnyös termelési paraméterű földterületek és régiók, de a kevésbé versenyképes ágazatokat is támogatni kellene ott, ahol erre lehetőség van. Ez bizonyos mértékben gátat szabhatna az említett jelenség elterjedésének. Az európai kontinensen ezt főleg Kelet- és Dél-Európában észlelték. A becslések szerint Európában 1990 óta 120 millió hektáron hagyták abba a mezőgazdasági termelést. Ez a jelenség a klímaváltozással várhatóan fel fog gyorsulni. A kutatók felteszik a kérdést: hagyjuk a folyamatot, hadd menjen a saját útján, vagy avatkozzunk be? A jelenség érzékeny témákat vet fel, melyekre úgyszintén nincs határozott válasz. A döntéshozók és az ökológiai szakemberek továbbra is a következő kérdéseken vitatkoznak: Vajon milyen módon foglalja vissza ezeket a területeket a természet? Természetvédelmi szempontból degradációnak vagy helyreállításnak lehet ezt nevezni? Be kell-e avatkozni, avagy sem? Sorolhatnánk a megválaszolatlan kérdéseket. Talán azon is el kellene gondolkodnunk, hogy ebben az esetben nincs is jó megoldás?!

Fotó: Csipak Viktor

Nézzük meg egy kicsit közelebbről a problémát. Amikor a hagyományos gazdálkodási formával felhagynak, azok a növények, bokrok és fák, de az élőlények is, mint a madarak, rágcsálók, földlakók és emlősök, amelyek ehhez a mozaikos élőhelyhez alkalmazkodtak, eltűnnek. Az a feltételezés, hogy egy színes, fajgazdag ökoszisztéma csak úgy a semmiből előbukkan, sajnos csak egy ökológiai tündérmese.

Úgy látszik, hogy az emberek eltűnésével ezekről a vidékekről a biodverzitás is eltűnik. Ezzel szemben az alacsonyabban fekvő területeken, ahol van elég nedvesség, és egymás mellett állnak a parlagon hagyott és a még lakott területek, valamint a megművelt parcellák, teljesen más a helyzet. A kutatók úgy találták, hogy ez esetben a parlagon hagyott földterületeken az élővilág otthonra lel. A válasz megtalálásához mindenképp figyelembe kell venni a helyi geográfiai sajátosságokat és a klímát.

Mit akarunk megvédeni?

A biológiai sokféleséggel kapcsolatos európai irányelvek célja például az évszázados mezőgazdasági tájak és ökoszisztémák megőrzése. A természetvédőknek olyan lehetőségeket kellene teremteniük, amelyek lehetővé teszik a természetes folyamatok kibontakozását emberi beavatkozás nélkül. Olyan változó növény-, növényevő-, ragadozó- és dögevőközösségek létrejöttét kell segíteni, amelyek képesek alkalmazkodni az olyan zavaró tényezőkhöz, mint a klímaváltozás.

Ám az eltűnő falvak és termőföldek sokszor az érzelmeinkre is hatnak. Bárhogy nézzük, a látvány szomorú. Akik itt éltek, sokat áldoztak arra, hogy otthont és biztos egzisztenciát teremtsenek maguknak és a családjuknak, de ez most a szemük előtt válik semmivé.

Visszatérve a környezethez, a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő fajok helyzete szűk pátriánkban, de Európában is rendkívül kedvezőtlen. Ennek fő oka a mezőgazdasági művelés intenzívebbé válása (intenzifikációja), melynek következtében a természetes élőhelyek eltűnnek, leromlanak vagy feldarabolódnak, az alacsony intenzitással művelt területek pedig visszaszorulnak. Viszont mi, gazdálkodók is sokszor hatalmas károkat okozunk. A fasorok, sövények, kisebb erdők kivágása, a mezsgyék beszántása, a dűlőutak kurtítása, a kanálisok melletti nádas partszakaszok felszántása fontos élőhelyeket szüntet meg, a nagy táblás, intenzív növénytermesztés pedig a tájszerkezet egyveretűvé válásával, homogenizációjával jár. A sivár tájakon csak kevés generalista faj — köztük a dolmányos varjú, szarka, vetési varjú — találja meg számításait, míg a főként rovarevő énekesmadarak eltűnnek. Az alacsony intenzitású mezőgazdasághoz, például a külterjes állattartáshoz alkalmazkodott számos faj az egyre intenzívebbé váló művelés vagy az alacsony intenzitású mezőgazdasági tevékenység felhagyása miatt egyre kevésbé találja meg életfeltételeit, így állományai fogyatkoznak, majd idővel sajnos eltűnnek.

A gond továbbra is fennál, és amint látható, sajnos nem körvonalazódik átfogó megoldás, sodródunk az árral…