A Kutató Tanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) a King Baudouin Foundation United States és az Amgen cég támogatásával, a TUDÁS (Természettudomány tanulás és tanítás áttörésének segítése) projektum keretében nyári tábort szervezett. A KUTOSZ a 2014/2015-ös tanévben pályázatot hirdetett természettudományos szakkörök számára anyaországi és határon túli középiskoláknak.
A szakmai zsűri által értékesnek talált szakkörök lehetőséget kaptak arra, hogy egy-egy (a kategóriák nyertesei esetében esetenként több) tanulóját meghívják a TUDÁS táborba, melyet Ráckevén rendeztek meg. A részvétel ingyenes volt, és a KUTOSZ az utazási költségeket is visszatérítette a részt vevő huszonhat tanuló számára. Teljes ellátásról gondoskodott, a diákok a ráckevei Savoyai Kastélyszállóban voltak elhelyezve, három-négy ágyas szobákban. A természettudományos irányultságú programok mellett önmegismerésre, változatos kikapcsolódásra és aktív pihenésre is volt lehetőség.
Tanárként, a KUTOSZ ellenőrző bizottsági tagjaként, érdeklődő hallgatóként, előadóként évente öt-tíz szakmai előadáson veszek részt. A TUDÁS táborba meghívott előadóként, egyszersmind kísérő tanárként jutottam el. Két diákkal utaztam a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumból, akiket a szakmai zsűri hívott meg.
Nyerkiné Alabert Zsuzsanna, a KUTOSZ elnöke távollétében a tábort Szulik Ákos biológia-kémia szakos tanár úr, a TUDÁS tábor szakmai vezetője nyitotta meg. Ezután következett a Legyen fény éve a kémiában is című, kísérletekkel tarkított előadásom. Majd Ráckeve város vendégeiként a helyi múzeum igazgatója kalauzolt bennünket a település szépségei és nevezetességei között. A városnézést kiadós vacsora követte, majd Kikkel vagyunk egy hétig összezárva? címmel, ismerkedéssel egybekötött játékos vetélkedő következett.
A tábor második napján Juszt Zsuzsanna antropológus gyakorlattal egybekötött előadását hallgathatták meg a táborlakók. Doktor Csont élőben… Ebéd után az antropológus az ujjlenyomatról, DNS-vizsgálatról és egyéb emberi tulajdonságokról beszélt, majd indult a sétahajózás. A vacsora után táncház kezdődött, melynek vezetője Molnár István Dániel, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes táncosa, koreográfusa volt.
A tábor harmadik napján Szulik Ákosnak, a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium biológia-kémia szakos tanárának gondolatébresztő előadását hallgathatták meg a tábor részvevői Génmódosítás: valóban olyan félelmetes? címmel, majd dr. Ujvári Sándornak, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium fizikatanárának bemutatója következett Fizikai kísérletek a semmiből címmel. Ebéd után csúszdázás, pancsolás, lubickolás volt a program a ráckevei AquaLand élményfürdőben.
Este Ki az ügyesebb? címmel stratégiai játékok következtek Csoma Istvánnal, a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium informatika szakos tanárával.
A negyedik nap délelőttjén Nyerki Emilnek, a Szegedi Tudományegyetem hallgatójának, egyúttal a legfiatalabb kutatójának beszámolója hangzott el Milyen is egy kutató diák élete? címmel, majd dr. Kovács Kristóf, a veszprémi Pannon Egyetem Mérnöki Kara docensének Tudomány, áltudomány című előadása következett. A táborozók ezután kipróbálhatták magukat pizzasütésben, tojáshajigálásban és hídrombolásban.
Pénteken Horváth Csabának, a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium földrajz-történelem szakos tanárának vulkánokról szóló előadását hallgathatták meg az egybegyűltek, majd terepgyakorlat következett. Ezután a táborlakók Ez vagyok én cím alatt bemutatkoztak, egy kicsit másképpen, majd vacsoráztak, és a napot játszóprogrammal fejezték be.
A táborlakók szombaton az ébredés és a reggeli után összecsomagoltak, majd megfogadták, jövőre is találkoznak ugyanitt. Mert: vár a TUDÁS tábor!