A szöveg ugyanis szenvedélyes támadás a kor álszent erkölcse és a szellemiséget megtestesítő intézmények — iskola, egyház, család — ellen. Az író szerint az ilyesfajta nevelés erőszaktétel a természeten, és csakis tragédiába torkollhat.

„A gyermek egyszer csak már nem gyermek. Benne tombol a férfi és reszket a srác, benne izzad az asszony és zokog a lány. Ébred a tavasz. Ha akarod, ha nem” — olvashatjuk az Újvidéki Színház ajánlójában. A darabot musical formájában, a NOMUS zenei fesztivál együttműködésével, Puskás Zoltán rendezésében vitték színre. A szerepek zömét a színművészeti akadémia hallgatói (Berta Csongor, Szalai Bence, Ozsvár Róbert, Szilágyi Ágota, Rókus Zoltán, Blaskó Lea, Székely Bea, Orlovity Sztaniszlava, Verebes Judit, Fülöp Tímea) játsszák. A leányok csapatában helyet kapott még László Judit, a női, illetve a férfikaraktereket pedig Figura Terézia és Mészáros Árpád személyesíti meg.

A zene és a dalszövegek frissek, izgalmasak — ráadásul élő zenekarral, a koreográfia látványos, a ruhák modernek, jó színészi alakításokat láthatunk, de… Természetesen lehet velem vitatkozni, én azonban a témát egy kissé idejétmúltnak találom. Különösen a középiskolások szemszögéből, akik már mindent tudnak a nemiségről. És nem is csak elméletben. Az én „kis” ismerőseim közül például néhányan már nyolcadikos korukban olvasták A szürke ötven árnyalatát. Mind a három kötetet. Nem mondom, hogy ez rendben van, ezek a tények.

Mivel a színpadon latinórát látunk, okkal következtetünk rá, hogy a fiúk középiskolások. Igaz, a drámából kiderül, hogy a lány, Wendla csak tizennégy, a fiú pedig tizenöt éves, de ez egyszer sem hangzik el. Egyébként a cselekmény nem csak szex köré szövődik, szó van benne családon belüli bántalmazásról, iskolai zsarnokságról, a bukástól való félelemről, fiúszerelemről, öngyilkosságba vezető tehetetlenségről. 

Az imént azt írtam, hogy a középiskolásoknak semmi újat nem mond ez a darab, de a jelenlévők a viselkedésükkel mégis megcáfoltak. A mögöttem ülő diákok ugyanis minden „pikánsabb” szónál felröhögtek, a fiúk csókjára pedig hangos „pfuuuj!” volt a reakciójuk. Lehet, hogy ők már felvilágosultak, a barátaikkal, barátnőikkel meg is beszélnek mindent, de ha valaki nyíltan nevén nevezi a dolgokat, akkor az ciki számukra?

Elgondolkodtató, miért közkedvelt még mindig A tavasz ébredése. Talán, mert arra int, hogy felelősségteljesen kellene elkezdeni a szexuális életet? Annak ellenére, hogy számos fogamzásgátló eszköz áll a fiatalok rendelkezésére, és a lányok ma már nem halnak bele a „házilag”, rosszul elvégzett abortuszba. Vagy azt sugallja, hogy a kamaszokra mindig, minden korban figyelni kell? Még akkor is, ha ők ezt látszólag nem igénylik?