* A facebookos eseményleírásotok szerint valami radikálisan mást akartok csinálni, mint amit a standard énekelt versek jelentenek. Mi szerintetek a standard énekelt vers, és mi az a zavaró dolog benne, amelynek ti nem szeretnétek megfelelni?

Szabó István: — Nem zárkózunk el az énekelt versektől, hiszen régebben, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén indulva mi is próbálkoztunk ezzel a formával, de rá kellett jönnünk, hogy egyikünk sem tud igazán énekelni.

Ábrahám Máté: — Ráadásul ezt a műfajt rengetegen művelik, az Énekelt Versek Zentai Fesztiválján például sok nagyszerű produkciót lehet hallani a Kárpát-medence minden tájáról. A mi darabjaink azonban máshogy épülnek fel, mint az énekelt versek: olyan bennük a zene és a vers viszonya, mint a sziámi ikreké, a két művészeti ág ugyan egybe van nőve, mégis élveznek valamilyen önállóságot.

Tokodi Krisztofer: — Az énekelt versek esetében nincs ilyen egyenrangúság: azokban a zene szolgálja a verset, hiszen arra íródik. Mi főleg a klasszikus zenei szabványoktól igyekszünk eltérni, mint például hogy a kottához tartsuk magunkat. Inkább önmagunkat akarjuk adni, magunkon átszűrni a zenét, ezért hangulatfüggő is, éppen mennyire „jön a kraft”.

* Akkor mégis hogyan definiálnátok a darabjaitok műfaját?

Sz. I.: — A legfőbb törekvésünk, hogy egy vers hangulatát zenével is kifejezzük, és az így született dallamokat, zajokat, improvizációkat arra használjuk, hogy a vers aláfestései legyenek — ezzel szeretnénk az irodalmat közelebb hozni a közönséghez. Egyszersmind mivel saját versekről van szó, igyekszünk magát a szöveget is úgy kezelni, mint egy olyan textúrát, amely képlékennyé tud válni, és alkalmazkodni tud azért, hogy egy-egy zenei gondolatot kidomborítsunk, de úgy, hogy végig a vers maradjon a középpontban. Fellépéseink így nem koncertek és nem is felolvasóestek.

Á. M.: — Az irodalmi gondolatok zenei eszközökkel való kifejezése a fő mozgatórugónk. De nem fogjuk vissza magunkat, és ha a szöveg elindít bennünk egy progressziót, akkor még a vers felolvasása közben beszállunk a hangszereinkkel, ezért hasonlítják a számainkat a slam poetryhez.

Szerda Zsófi felvételei

* Hogy kell elképzelni a munkafolyamatot, ahogy egy-egy dal születik?

Á. M.: — A munkafolyamat nagyon improvizatív, úgy kell elképzelni, mint a legózást: megvannak az építőelemek, de minden fellépésen mást rakunk össze belőlük, sosem játsszuk kétszer ugyanazt. Isu (Szabó István — a szerző megj.) elkezd írni egy verset, a sorait elhozza a próbára, és mi lassan ráhangolódunk. Ez olyan nálunk, mint a kezdőgondolat, melyre aztán építjük a zenét. Valójában hangszerekkel meséljük el a verset. De néha előfordul fordítva is: jön valamelyikük, hogy hé, írtam egy zenét, van rá egy versed? Sőt az is megtörténik, hogy elkezdünk jamelni, és Isunak eszébe jut egy szöveg. Megint csak ott lyukadunk ki, hogy a vers és a zene teljes szimbiózisban léteznek.

Sz. I.: — Én Budapesten tanulok, a többiek pedig Szegeden, csak hétvégén tudunk próbálni, ezért olyankor éjszakába nyúló közös zenéléseket tartunk.

* Mikor döntöttétek el, hogy ti márpedig ezzel a műfajjal fogtok foglalkozni?

Á. M.: — Amikor egyszer, egy kissé módosult tudatállapotban találkoztunk a házam előtt, és Tokodi felvetette, hogy csinálhatnánk együtt is valamit, mert akkoriban, három éve, a cselló, melyen én játszom, a KMV-n nagy durranásnak számított. Így alakult ki a két gitár, egy cselló leosztás.

Sz. I.: — Ehhez kezdetben egy énekesnő is társult, akivel azóta nem dolgozunk együtt. Nemrég pedig csatlakozott hozzánk Ervin, akivel Máté együtt utcazenél, és ő is rögtön be tudott kapcsolódni.

* Hosszú ideig nem volt nevetek, mígnem nemrég kikötöttetek A Varázsló Kertje mellett. Ez egyértelmű utalás a Csáth-novellára és Szabadka emblematikus terére. Ennyire fontos szerepet tölt be életetekben a szülővárosotok?

T. K.: — Mindenképp Szabadkához kapcsolódó nevet szerettünk volna, a névválasztásunkban tehát van egyfajta lokálpatriotizmus, mely egyébként Isu verseiből is kiérezhető. Szeretjük a várost, na! Szabadka köt össze bennünket.

Sz. I.: — Szerettünk volna egy teret, melyben alkotunk, ez lett a kert, melyben mi vagyunk a varázslók, a virágok benne pedig az elkészült dalok.