Anyaszentegyházunk fő védszentje
Szent József a Szűz Mária jegyese, akit a Szentírás úgy mutat be nekünk, hogy igaz ember volt, mert elfogadta az Isten akaratát, és elfogadta Máriát, aki a Szentlélektől már méhébe fogadta az Atya Fiát. Gondos családapaként keres helyet Betlehemben Máriának, hogy világra hozhassa gyermekét. Majd ugyancsak angyali intésre Egyiptomba menekíti a Szentcsaládot. Mestersége szerint ács volt. Az az evangéliumi személy, akinek egyetlen szavát sem jegyzi fel az Újszövetség. Egyetlen szót sem szól, de cselekszik. Semmi rendkívülit nem tett, hanem a kicsit, a mindennapi szolgálatot tette rendkívüli módon. Szürke rejtettségében helytállt, és nekünk ajándékozta a Megváltót. Máriától Jézus a vér szerinti dávidi örökséget kapta, a szent örökséget pedig Józseftől. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek. Jézus nyilvános működésében nem játszott szerepet, ebből a kutatók arra következtetnek, hogy még mielőtt Jézus tanítani kezdett volna, József már meghalt. Halálával Jézusra szállt át az ábrahámi és a dávidi örökség.
A nyugati egyház legtöbb naptárának tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba. Az egyház egyik legválságosabb időszakában pedig az Anyaszentegyház védőszentjévé nyilvánította.
Egy esztergomi misekönyv tanúsága szerint a magyarok körében Szent József tisztelete már a középkorban elterjedt. Patrónusa volt a szegedi és az aradi ácsok, asztalosok céhének.
József napja a mezőgazdaságban a tavaszi munkák kezdetének számít. Szent József napján kezdték meg a csikósok, csordások és a gulyások a szolgálatukat, de csak Szent György napjától hajtják ki az állatokat. A méhészek viszont József-napkor eresztették ki először a méhrajokat. Miután a néphiedelem a méheket szűzi életet élőknek tartja, a gyertyaöntők Szent József tisztaságára utaltak azzal, hogy a gyertyát méhviaszból, nem pedig faggyúból öntötték.