Bethlen Gábor szülőházánál - Szabó Attila felvétele

,,Újra a Drávaszögben, az én Baranyámban, második szülőföldemen. Ki tudja, hányadszor már az elmúlt negyven esztendőben?', írtam nemrégiben hetilapunk hasábjain a szeretett vidékkel való sokadik találkozásom alkalmából. Majdnem ugyanezt megismételhetem most legutóbbi székelyföldi barangolásommal kapcsolatban. Ide kicsit később, a hetvenes évek elején érkeztem először, s jóval több kilométert kellett megtennem, mint a szomszédos Drávaszögbe, ám minden alkalommal ugyanaz a szívmelegség, ugyanaz a leírhatatlan jó érzés... S ugyanaz a torokszorító-gyomorösszerándító szomorúság a búcsúzáskor... A Székelyföld nagy szülöttét, a Nagyságos Fejedelem hű társát a bujdosásában, Mikes Kelement idézhetem csak némi módosítással: Úgy szeretem már a Délvidéket, hogy el nem felejthetem Csúzát meg Zágont...
Természetesen elzarándokoltunk Zágonba is, Mikes szülőfalujába, meg Csomakőrösre, a nagy magyarkereső Kőrösi Csoma Sándort útra bocsátó tündértelepülésre, s az emlékeken meg fotográfiákon kívül hazahoztunk néhány szem diót is az általa ültetett öreg diófáról... Hátha lesz még egyszer saját kertünk, s Isten segítségével megérjük, hogy termőre fordul benne Kőrösi Csoma Sándor diófája...
Voltunk mi persze most is régi kedvenc helyeink majd mindegyikén: Székelyudvarhelyen, Szelykefürdőn, a legnagyobb székely, Orbán Balázs székelykapuerdős végső nyugvóhelyén, Farkaslakán, Tamási Áron cserefaárnyékos sírjánál, Korondon régi barátainknál, aztán Máréfalván, a világszép székelykapuk falujában, voltunk Sütő András fügevirágos Nagyenyedén, Csíkszeredában, Kézdiváráhelyen, s ki tudja, hol nem még, ám ez alkalommal olyan helyeken időztünk el hosszabban, ahova ritkábban vetődik el a délvidéki utazó...
Magas Déva vára előtt például Marosillyén, a másik Nagyságos Fejedelmünk, Bethlen Gábor szülőházánál, elhanyagolt állapotában is impozáns kastélyánál, az égig érő Székelykő lábánál megbúvó Torockó múltból itt felejtett tündérfalujában, ahol tudvalevően kétszer kel fel a nap, s ahova a tengelytörő út ellenére is érdemes bekocsikázni, s néhány napot eltölteni, elzarándokoltunk a legtragikusabb sorsú románia magyar településre, Bözödújfaluba, melyet a Ceausescu-diktatúra végóráiban ostoba és galád módon elárasztottak és vízbe fullasztottak; elidőztünk a Csíkkozmás és Készonújfalu között található Nyergestetőn, a 48/49-es szabadságharc egyik utolsó, de mindenképpen legtragikusabb csatájának színhelyén, ahol 1849. augusztus 1-jén a hatalmas osztrák és orosz túlerővel vívott küzdelemben Gál Sándor parancsnok kétszáz székely katonája az utolsó szálig elesett - ez volt a magyar Termopüle -; itt a Nyergestetőn, 875 méter magasságban temették el őket, sehol máshol nem látható kopjafaerdő őrzi emléküket... És Kányádi Sándor szívbe markoló verse: ,,Meg nem adta magát székely,/ mint a szálfák, kettétörtek...'
Eljutottunk Alsócsernátonba is, az egyik leghíresebb és legkülönösebb székelyföldi múzeumba, ahol a múzeum alapítójának és névadójának a fia, maga Haszmann Pál-Péter volt a szíves vendéglátónk és kalauzunk, megfordultunk a Háromszék keleti peremén megbúvó Gelencében, melynek falfestményeiről messze földön híres középkori temploma a világörökség része...
Ezekről az életre szóló, feledhetetlen találkozásokról adunk most ízelítőt olvasóinknak. Következő számainkban pedig részletesebben is beszámolunk székelyföldi barangolásainkról.