* Életpályája teljes mértékben Szabadkához kötődik, de mégis hogyan jutott el a vegyészmérnökségtől az alpolgármesteri tisztségig?

— Először az egyetem befejezése után a Zorkában kezdtem dolgozni, a műtrágyagyárban, hiszen azt a szakot is fejeztem be. A Zorka adott nekem annak idején ösztöndíjat, így magától értetődő volt, hogy a Zorkában kezdjek dolgozni. Szerencsém volt, hogy gyorsan be tudtam kapcsolódni a munkába, és hogy már másfél év után, 1976-ban műszaki igazgatója lettem a gyárnak. Ez akkoriban az egyik legnagyobb részlege volt a Zorkának, az akkori jugoszláv piacra és külföldre is dolgoztunk és szállítottuk termékeinket. Sok újfajta műtrágyát fejlesztettünk ki, mint például a nyomelemeseket és a peszticidekkel bevontakat. 1978-ban elkezdődött a Nitrogénművek építése, illetve tervezése. Az első naptól kezdve abban a csapatban voltam mint beruházásokkal megbízott igazgatóhelyettes, 1978-tól 1986-ig. 1990-től a termelést én vezettem, és az eladást is, hiszen én menedzseltem a külföldi piacot. Arra is büszkék voltunk, hogy az új gyár már nem szennyezte úgy a környezetet, mint a régi Zorka, és olyan minőségben gyártottunk termékeket, amelyek igen versenyképesek voltak a piacon, és mi 10%-kal drágábban tudtuk eladni őket, mint más külföldi gyárak. Az 1980-as évek végén megalakult a városfejlesztési tanács, melynek tagja voltam. A városközpont mai arculatát ez a tanács alakította ki, Szórád György vezetésével. 1992-ben a VMDK felkérésére indultam Palicson a választásokon, majd megválasztottak a végrehajtó tanács elnökének, és egészen 2002-ig ezt a tisztséget töltöttem be.

* Feltételezem, hogy ezután a ’90-es és az ezredfordulót követő évek más-más kihívásokat hoztak.

— A ’90-es években, a délszláv háború idején, a város végrehajtó tanácsának naponta kellett üléseznie, és korrigálni az árakat, a szolgáltatásokat, de ami a pozitív, ebben a periódusban és a NATO-bombázások alatt is a közműszolgáltatások működtek, a vízellátás, a szennyvízelvezetés, a kommunális hulladék elszállítása. Még azokban az években is, amikor embargó sújtott bennünket, mi minden iskola számára gondoskodtunk a fűtéshez szükséges olajról. Ennek az időszaknak a legfontosabb beruházása a Népkör teljes körű felújítása városi költségvetési pénzekből. 1996-tól 2000-ig a szerbiai szabad városok szövetségének is tagja voltunk, a miloševići rendszer megdöntéséből is kivettük a részünket. Az ezt követő időszakban többet tudtunk koncentrálni a fejlesztésekre, a polgárok igényeinek kielégítésére. 2002-től 2005-ig környezetvédelmi titkárhelyettes voltam. Szabadkán és környékén sok helyzetet megoldottunk, nagy figyelmet fordítottunk a környezetvédelemre. Akkor vezettük be a környezetvédelmi hatástanulmányokat, az elsőt 2003-ban írtuk alá. Később Szabadkán vezettem annak a szennyvíztisztítónak a kiépítését, amely a mai napig úgy üzemel, ahogy elő lett irányozva, és gondoskodik róla, hogy a Palicsi-tó ne kapjon akkora foszfor- és nitrogénterhelést. Elkezdődött az ökoszisztéma visszaállítása, és a tó újra alkalmas lesz fürdésre és horgászatra is. 2007-től 2014-ig megint tartományi tisztségbe kerültem, az akkor megalakult Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese voltam. Vajdaság-szerte több mint 300 magyar projektumot sikerült megvalósítani a közszféra minden területén, mind a kommunális, mind a kulturális, egyházi, oktatási intézmények felújításával. Az volt a jelmondatom, hogy egy kisközösség számára egy művelődési ház felújítása éppen olyan fontos, mint például az egész ország számára a vasútvonal kiépítése. Sikerre vittük Királyhalom, Hajdújárás és Bajmok művelődési intézményeinek felújítását, valamint a szabadkai Paulinum rendbetételét is a városi önkormányzat segítette. Ezek a felsorolt kis dolgok mind segítik az itt élő embereket.

* Ezután nyugdíjba vonult. Mégis aktív maradt?

— Igen, 2014-ben nyugállományba vonultam, de Pásztor István, a VMSZ egykori elnöke kérésére elvállaltam az államtitkári tisztséget az építésügyi, közlekedési és beruházási minisztériumban. Visszatekintve úgy gondolom, hogy jól tettem, hiszen valóban jelentős dolgokat sikerült megvalósítani. Az első projektum a fizetőkapuk kihelyezése volt Királyhalomról Békovára, ami azt eredményezte, hogy Szabadka belvárosa tehermentesült a teherforgalom alól. Ezután harmincesztendős késéssel végre befejeződött az Y elágazás kiépítése. De nemcsak az elágazás volt fontos, hanem az is, hogy sikerült felüljárókat építeni a Mélykúti és a Pacséri úton is, ezeket a mezőgazdasági termelők azóta is használják. A Szabadka—Horgos vasútvonal kiépítése is fontos beruházás volt, mivel amikor már határellenőrzés sem lesz, ez fogja majd lehetővé tenni, hogy a polgárok 35 perc alatt Szegedre utazhassanak. Emellett felújítottuk a Szabadka—Zenta vasútvonalat is. A legnagyobb beruházás természetesen a Budapest—Belgrád vasútvonal kiépítése volt, melyben nagyon aktívan részt vettem. Örömmel töltött el, amikor befejeződött az Újvidék és Belgrád közötti szakasz. Azóta nagyon sokan használják ezt a vasútvonalat, és az év végére Szabadka és Belgrád között is elindul a forgalom. Utána már csak azt kell megvárni, hogy a magyar fél befejezze a Kelebia és Budapest közötti szakaszt. Ha elkészül, akkor elmondhatjuk, hogy a két főváros között körülbelül 3 óra lesz a menetidő. És az sem elhanyagolható, hogy a vasútvonal mellett egy új gázvezeték-hálózat is kiépült. A minisztériumi munka keretében sikerült még olyan dolgokban is részt vennem, mint például a szerb—magyar kapcsolatok ápolása. A magyar külügyminisztérium munkatársaival egy olyan egyezményt kötöttünk, amely a közeljövőben hozza meg az eredményeket. A határhelyzeten szintén sokat próbáltunk javítani, bár igaz, hogy ez nem mindig látszik. De mégis fontos megjegyezni, hogy három új határátkelő épült az utóbbi években. Mindent összevetve kijelenthetem, hogy számos olyan jelentős fejlesztés történt Szabadkán, akár a gáz-, a vízvezeték-, az úthálózat vagy a művelődési intézmények felújításának terén, amely jobb életkörülményeket teremt a polgárok számára, és valamennyire visszahozza Szabadka régi fényét.

* Ha már Szabadka régi fényénél tartunk, a város jelentős mértékben megváltozott a ’70-es vagy a ’80-as évek óta. Ön, aki egész életpályáját a város fejlesztésének szentelte, hogyan látja, régen valóban minden jobb volt?

— Természetesen nem értek azzal egyet, hogy egykor minden jobb volt. Hiszen akkor úgy működött a képviselő-testület, hogy kizárólag a kommunista párt tagjai dönthettek mindenről, illetve tölthettek be tisztségeket. Szóval nem az a fontos, hogy mi volt egykor és mi van most, hanem inkább az, hogy folyamatosan próbáljunk tenni valamit a közösségért. Számomra mindig is az volt a legnagyobb ajándék, hogy megadatott nekem, hogy tehettem a közösségért. Ezért meggyőződésem, hogy aki jelenleg Észak-Bácskában akar élni és tevékenykedni, az elviselhető körülményeket tud nyújtani családjának. Nekem is lett volna lehetőségem Magyarországra költözni, de nem mentem, hanem itt maradtam, és ez egy jó döntés volt. Ezért hálásan köszönöm mindazoknak, akik bizalmat szavaztak nekem, és a város díszpolgári címével értékelték szabadkai pályafutásomat.