* A zenekar 1966 óta része Szabadka kulturális életének, te mióta vagy ebben a történetben?

— A Szabadkai Fúvószenekart három éve vezetem mint karmester. Amatőr karmesterként korábban is besegítettem, de most már elmondhatom, szakmailag is teljes mértékben betöltöm ezt a szerepet, mivel két éve diplomáztam Szegeden, a Bartók Béla Művészeti Karon. A zenekar jelenleg stabilan húsz-huszonöt emberből áll, akikről elmondható, hogy oszlopos tagok. Ebben benne van az idősebb generáció, mely lassan negyven éve muzsikál az együttesben. Vannak középiskolásaink is, akiket hívunk, ajánljuk, hogy jöjjenek, hiszen nagyon jó alap lehet nekik a szakmában a zenekari tapasztalat. Visszatérő egyetemista zenészeink és tanáraink is jönnek, akik nagy szívességet tesznek azzal, ha jelen vannak, és segítenek. Ami a hangszereket illeti, szinte minden megvan, ami egy koncert-fúvószenekari hangzáshoz szükséges, a rézfúvósok, a fafúvósok, az ütősszekció.

* Tanárként hogyan látod, mennyire népszerűek a fúvós hangszerek a fiatalok körében, lesz utánpótlás?

— Mindig ez a legnagyobb kérdés számunkra. A legfontosabb cél, hogy foglalkozzunk ezzel a dologgal, nevelni kell a fiatalokat. Én úgy érzem, van jövője, halad előre, ez egy új innováció is, és a repertoárunk is új. Azt hiszem, egy kicsit magasabb szintre tudtam emelni a zenekart az elmúlt néhány évben. Abban bízom, hogy ez majd talán motiválni fogja a gyerekeket. Minél több koncertre van szükség, hogy lássanak, halljanak bennünket, így kedvet kapnak hozzá. A zenekarban tudnak tanulni, szakmaiság is van benne, valamint felszabadultság, de hobbiként is kezelhető, sok az utazás.

* A zenekar tagjai hivatásos zenészek, vagy vannak amatőrök is, akik hobbiszinten művelik a zenélést?

— A zenekar története úgy indult, hogy elsődlegesen egy amatőr zenekar. Olyan emberekből tevődött össze, és a mai napig belőlük áll a kemény mag, akik hobbiként tanultak ezeken a fúvós hangszereken játszani, akiknek ez inkább szórakozás, és nem elsődlegesen a szakmájuk. A többiekről, a diákokról, tanárokról viszont el lehet mondani, hogy ez a szakmájuk. Valójában a közeljövőben is azon dolgozunk, hogy azokat az embereket próbáljuk megcélozni, akik itt vannak Szabadkán, hobbiszinten tudnak valamilyen fúvós hangszeren játszani, vagy egy kicsit elfeledték, félretették a hangszert. Ők bátran jelentkezzenek egy kicsit feleleveníteni a kottaolvasást.

* Milyen zenei stílusok tartoznak a zenekar repertoárjába?

— Igazából nagyon széles skálán mozgunk, de a legfontosabb a fúvószenekari induló. Több nemzeti indulót is játszunk, mint a magyar, szerb, amerikai. Aztán itt vannak az úgynevezett polkák, különféle táncdalok, valcerek, filmzenék, rajzfilmzenék. A komolyzenére rátérve programzenéket, többtételes ciklikus műveket adunk elő, valamint azokat, amelyeket konkrétan fúvószenekarra írtak, de átiratokkal is foglalkozunk. Nekem is vannak saját hangszereléseim, és ily módon is próbálunk fejlődni. Ritkábban ugyan, de könnyűzene vagy akár merészebb hangulatú jazz is előfordul a műsorunkban.

* Hogyan látjátok, mennyire van igény a közönség részéről a fúvószenére?

— Én leginkább Szabadkát tudom példaként felhozni, itt és a környéken mozgunk ugyanis a legtöbbet. Szabadkán van egy nagyon erős réteg, mely követi a zenekar történetét, visszajár, hallgatja a koncertjeinket, vagyis a város szintjén eléggé népszerűek vagyunk. Ami viszont az utánpótlást illeti, úgy kell dolgoznunk, hogy az új tagokat még inkább be tudjuk vonni. Talán több utazást és fellépést kellene szervezni, mert nincs túl sok fúvószenekar, és azt hiszem, érdekes lehetne a gyerekek számára. A zenélés összekapcsolható a tanulással, a szórakozással, az utazással, a zenekar alkalmat ad a szocializálódásra, el lehet sajátítani az egymáshoz való viszonyulást, az idősebbek közé való beilleszkedést.

* A WASBE (Fúvószenekarok Világszövetsége) magyarországi és kelet-közép-európai szekciója jóvoltából nemrégiben arany minősítést érdemeltetek ki. Hogyan éltétek meg ezt az elismerést?

— Nagyon boldogok voltunk, de egy kissé meg is lepődtünk. A zenekart először 2010-ben minősítette ugyanez a szervezet. Ha jól emlékszem, azon a koncerten nem vettem részt, akkor még az egyetem miatt nem voltam Szabadkán, és az idén történt második alkalommal. Jelen volt a zsűri, valamint a szövetség magyarországi elnöke, dr. Csikota József, aki a Makói Fúvószenekar karmestere, a Makói Magán-zeneiskola igazgatója, valamint karmestertanár a szegedi Bartók Béla Művészeti Karon, Branislav Gagić, aki a szövetség szerbiai képviselője Nagybecskerekről, és a harmadik tag Vastag István, a Mórahalmi Fúvószenekar karmestere. Ezeknél a minősítéseknél kizárólag a szakmai szempont dominál, legfontosabb a repertoárválasztás. Ez egy alap, melyből meg lehet állapítani a zenekar fejlettségi szintjét. Természetesen a zenei intonáció is fontos, hogy milyen a közös hangzás, mennyire illeszkednek egymáshoz a hangszerek, ami nem kis szakmai kihívás. Emellett figyelik, hogy azt a bizonyos művet stílusbelileg, artikuláció, dinamika szempontjából milyen helyesen játsszuk el.

* A jövőben mire számíthatunk a zenekartól?

— Lesznek térzenék a városközpontban, előtte egy palicsi fellépés. Minden évben részt veszünk Nagybecskereken a WASBE tagszervezete által rendezett szerbiai fúvósversenyen. Külföldi fellépéseink is vannak, fúvószenekari fesztiválok, találkozók, talán még falunapokon is ott leszünk. A reklámon kellene leginkább dolgozni, mert ez egy nonprofit egyesület, nincs bevételünk, így az anyagiakkal mindig gond van. Ha egy kicsit nagyobb támogatást kapna a zenekar, többet fordíthatnánk a menedzselésre, láthatóbbá, hallhatóbbá tehetnénk magunkat, és ezáltal bizonyára a toborzás is jobban működne.

* Térjünk át egy kicsit rád, mi vonzott a karmesterségben?

— Nekem ez régi vágyam és álmom volt, de nem is az, hogy karmester legyek, hanem hogy fúvószenével foglalkozzak. Kiskoromban kezdődött, a faluban, ahonnan származom, ennek nagy tradíciója volt — és van jelenleg is. Ott kaptam meg ezt a szakma iránti szeretetet, elsődlegesen ezért választottam a trombitát, hiszen diplomás trombitás vagyok. Mivel fúvószenekar is működött a falumban, már egész pici koromban ebben a világban forogtam, és ma is ebben élek. Úgy érzem, teljes vagyok, ami a szakmát illeti, nagyon örülök, hogy ahol élek, ott tudom ezt művelni, értékesíteni a tudásom, be tudom az embereknek bizonyítani, hogy ez mennyire remek dolog, és nem szabad elhanyagolni.

* Mi áll közelebb hozzád, a tanítás vagy a karmesterkedés?

— Nem tudok különbséget tenni, úgy érzem, egyik a másikat húzza-vonja. Teljes mértékben együttműködik a kettő. Aki fúvós hangszerrel foglalkozik, azt magával vonja a zenekar, és a tanítványaimnak is azt ajánlom, hogy jöjjenek, és legyenek tagjai a Szabadkai Fúvószenekarnak. Mindkét munkát párhuzamosan csinálom, egyik a másik nélkül nem létezne.

* Tanultál Belgrádban és Szegeden is, mi volt az, ami visszahozott Szabadkára?

— Belgrádban éreztem, hogy nem az én világom, de annyira nem is bővelkedik a főváros zenekarokban, hogy tárt karokkal várják az összes egyetemistát, aki a tanulmányait fejezi. Itt a középiskolában adódott a lehetőség, visszavártak, és éltem vele, így lettem tanár. Már középiskolásként is tagja voltam ennek a zenekarnak, így magától értetődőnek éreztem, hogy foglalkozzam vele. A család, a régi ismerősök, a kollégák itt voltak, talán még vissza is vártak. Nagyon sok régi kapcsolat fűz ide, ez egy csodálatos történet részemről, ahol minden a helyén van ebben a kisvárosban, ahol élek.

A beszélgetés végén Guzsvány Lénárd kiemelte Lipták Angeleski Ritát, aki a zenekar vezetője, felkarolója, menedzsere, és nagyon sokat dolgozik a kapcsolattartáson, a fellépések szervezésén, illetve azon, hogy a zenekar fennmaradjon és működjön.