Egy kicsit megkésve, de annál nagyobb örömmel vettem kezembe a Stílus és elegancia című kötetet. Megkésve, mivel a Bende Zsolt pályafutásáról szóló, 2019-ben kiadott könyv nem került a látóterembe, s örömmel, mivel a kiváló bariton művészetét a ’60-as évek közepétől kísérhettem figyelemmel.
Bende Zsolt fogalom volt a közönség körében. Nem volt könnyű helyzete, mivel kiváló pályatársa, Melis György árnyékában kellett helytállnia. Megtette, amikor néha a híres kollégája helyett kellett beugrania, s a közönség sohasem berzenkedett, tudta, hogy kiváló előadásnak lehet részese. Alakításait a kritika is általában kedvezően fogadta, és a mai Kossuth-díj-esőben igazán csodálkozhatunk, hogy az akkori korifeusok nem találták méltónak a legmagasabb kulturális elismerésre. Különösen emlékezetes marad számomra, amikor 1976 szilveszterén A sevillai borbély címszerepét énekelte kiugró sikerrel, és két Don Pasquale-előadásának is őrzöm emlékét, melyekben Gregor József partnereként alakított maradandót.
Családom anyai ága sokáig Szegeden élt, a Tisza-parti városban lépett fel a világot jelentő deszkákra Bende Zsolt. Kiváló iskolába került, ahonnan olyan énekesek indultak el a nemzetközi hírnév felé, mint Simándy József és Szalma Ferenc.
Winkler Gábor vállalta fel az életmű összefoglalását. Nem volt könnyű feladata, hiszen Bende — a lemezfelvételeket is számolva — majd hatvan szerepben lépett fel, s a Holnap Kiadó korábban már olyan nívós monográfiát jelentetett meg, mint például a híres tenorról, Ilosfalvy Róbertről írt kötet.
Winkler próbálkozása egy kicsit csalódást okozott. A már említett gazdag életútnak másfél száz oldalt szánt, s az írott szöveg alig haladja meg a fotók terjedelmét. Beleesik abba a számtalanszor előforduló hibába, hogy adat- és névhalmazzal teszi nehézkessé az olvasást. A kis, keretbe foglalt információkkal gyakran csak érinti a tárgyat, így a szerző értekezik például Puskin A fogoly című verséről, Orff Carmina Buranájának keletkezési körülményeiről, Offenbach Hoffmann meséi című operájának vérfagyasztó sztorijáról, valamint Flotow Mártájának kapcsán a sörkészítés kulisszatitkairól. Egy kicsit úgy tűnik — az egyébként önmagukban érdekes részletekkel —, hogy a szerző a karakterszámot kívánta növelni.
Számomra a kötet utolsó harmada az érdekesebb, ebben olyan pályatársak és operabarátok beszélnek Bende művészetéről, mint Baranyi Ferenc vagy Clementis Tamás. Ezt a „vonalat” korábban is lehetett volna erősíteni, hiszen a művészt nagyon szerették pályatársai és tanítványai, s bizonyára szakavatottan tudták volna megosztani gondolataikat Bende Zsoltról.
Mindezek ellenére a kiadvány hiánypótló, forrásértékű, néhány izgalmas történet színesíti a leírtakat. A fotóválogatás kiváló, és értő kezekre vall. A kötet a Holnap Kiadó gondozásában jelent meg.
