home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Stilizált háború
Brasnyó Zoltán
2014.03.26.
LXIX. évf. 13. szám
Stilizált háború

Nosztalgiára invitálom kedves olvasóimat. No, nem a múlt homályának legsötétebb sarkába — bár minden viszonyítás kérdése. Hollywood szereti a hősöket, és még inkább kedveli a hőskorokat. Nem beszélve arról, hogy szabadon és bárminemű lelkiismeret-furdalás nélkül törhet pálcát a vesztesek felett.

A második világháború és általában a történelem legnagyobb, legviharosabb fegyveres konfliktusainak esetében immár kétségkívül eldöntetett, hogy ki tekinthető jónak, rossznak, pártatlannak vagy bűnbaknak. Hollywood szerette a második világháborút. A hangsúly persze a múlt időn van, hiszen napjainkban egyre kevésbé veszik elő ezt a korszakot, ha pedig mégis, akkor egy teljesen egyedi, újszerű értelmezésben. A szövetséges hatalmak mindent elsöprő győzelme után el kellett telnie néhány évnek, mire a filmesek bohókás katonadalokkal, szinte karikatúraként lefestett nácikkal, és vidám szarkazmussal kezdtek volna el „sztorizgatni” a világtörténelem eme vérzivataros időszakáról. Telly Savalas, Clint Eastwood, Steve McQueen, Charles Bronson, Lee Marvin, Humphrey Bogart és más legendák laza eleganciával trappoltak át a német vonalakon, menekültek vagy menekítettek fogolytáborokból, és törtek borsot a német bakák orra alá a legkülönfélébb eszközökkel. Ha egy mai tizenéves megnézné a Nagy szökést, a Leghosszabb napot, a Halál ötven óráját, a Navarone ágyúit, a Kémek a Sasfészekben-t vagy akár a Híd a Kwai folyón-t, vajmi kevés fogalma volna arról, hogy milyen is lehetett valójában a második világháború. Feltételezné, hogy a több mint 60 millió emberi áldozatot követelő küzdelem sétagalopp, cserkésztábor vagy kalandtúra volt a szövetséges katonák számára. A papírmasé tankok, a túl nagyokat durranó és szikrázó petárdák füstjében azért mégis elrepül olykor egy-egy katona. A hősöknek jár a haláltusa, a dráma, a katonatársak könnybelábadó szeme, és a búcsú, lehetőleg Albioni Adagiójára. A japcsiknak és a fritzeknek pedig a film végén jó esetben a statiszta nevének kezdőbetűi a stáblistán. A gonosz tábornokok, mint amilyen bizonyos írók, rendezők szerint Rommel is volt, általában drámai összecsapásban halnak meg a film végén, szöges ellentétben a valós történelmi tényekkel.

Ezeken persze nem kell csodálkoznunk, a történelmet a győztesek írják, a forgatókönyvek pedig megrendelésre készülnek.

Manapság már más szelek fújnak a háborús filmek világában. A naturalista jellemábrázolás még nem pallérozódott ki kellőképpen, a realisztikus harcjelenetek, a csataterek hideg és véres valóságának bemutatása azonban a technikai vívmányoknak köszönhetően immár jóval valósághűbben adja vissza a véres ütközetek hangulatát. Steven Spielberg filmje, a Ryan közlegény megmentése robbantott először, minden idők legfélelmetesebb partraszállás-jeleneté-vel. Más fontos alkotás is született a kilencvenes évek végétől: az Elit alakulat és a Hős alakulat, amely két, egyenként tíz-tíz részes televíziós minisorozat, vagy az Őrület határán, amelyben valódi sztárparádét láthatunk Sean Penn, Nick Nolte, Woody Harrelson és mások főszereplésével. Ez utóbbiban azt is meglehetősen hitelesen láthatjuk, hogyan küzdenek egymással, sőt saját belső félelmeikkel a csendes-óceáni hadszíntéren csapdába esett amerikai katonák.

Visszatérve a hőskorra, van egy másik érdekes szempont is, ha a Holly-woodban, a 60-as és a 70-es évek elején forgatott háborús eposzokat vizsgáljuk. A dogmás fanatizmus, amellyel a háború poklában harcoló katonák nyomultak előre a harcvonalakon, ténylegesen megfordította a jó és a rossz viszonyát, valamint a köztük kialakult kapcsolatrendszert. Az 1965. évi A tizedes meg a többiek és az 1970-ben bemutatott Kelly hősei két olyan remekmű, amely azért zseniális, mert a háború borzalmainak közepén a svindlereket, a kóklereket és a szélhámosokat dicsőíti — a megváltozott viszonyrendszerben, a golyózáporban és a kilátástalanságban ezek a vétségek, gaztettek képessé váltak arra, hogy megtartsanak bennünket embernek. Nincs hősi halál, nincs idealizált küzdelem — csupán a túlélés, az igazi bajtársiasság, valamint a szögesdrótok között születő felebaráti szeretet és felelősség. Mert valójában csak egy dolog számít: hazajönni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..