home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Sorstárstámogatói beszélgetések a koraszülésről
Fehér Márta
2021.12.08.
LXXVI. évf. 48. szám
Sorstárstámogatói beszélgetések a koraszülésről

„Terhességem 28. hetében jártam, amikor egy nap iszonyú bordaív alatti fájdalmat éreztem, jó néhány óráig tartott, majd abbamaradt. Néhány nap elteltével megint éreztem, de akkor már gyenge voltam, hánytam. Elmentünk az orvoshoz, és beutalt a kórházba kivizsgálásra. Az eredményeim nem lettek jók, az életfunkcióim romlottak, majd 200-as vérnyomás. Újvidékre vittek még aznap este azzal, hogy valószínűleg ki kell venni a babát, mert veszélyben vagyunk” — így kezdődött Hajdú Edina és kisfia küzdelme az életért. November 17-e a koraszülöttek világnapja.

— Kaptam tüdőerősítő injekciót. Újvidékre érve rögtön készítettek császárra, mentettek bennünket, minden kaotikus volt. Nagyon féltem, nem tudtam, mi lesz velünk — folytatja a három és fél évvel ezelőtti szüléstörténet felidézését. — A baba kicsi volt, mindössze 770 grammos, épphogy átléptem a 6. hónapot. Amikor felébredtem, úrrá lett rajtam a pánik, fájdalom, aggódás, a sok-sok megválaszolatlan kérdés. Kicsi fiunkat pedig átszállították egy másik kórházba, az intenzív osztályon volt. Az első napok, órák kritikusak voltak, majd elkezdett oxigénrásegítés nélkül lélegezni, javultak az életfunkciói. A helyzethez képest jól volt, de nagy út előtt állt. Én öt nap után hazajöhettem. További huszonnégy napot töltöttem a fiam nélkül, akit addig az intenzíven ápoltak. Hetente kétszer meglátogattuk, és mindennap telefonon érdeklődtünk az állapota felől. Majd végre felköltözhettem hozzá az anyaszállóra, és ott lehettem vele minden három órában. Hatvankilenc napot töltöttünk bent. A legnehezebben túl voltunk, de heti kétszer-háromszor vissza kellett járni ellenőrzésekre, neonatológushoz, szemészhez és tornára. Az első év erről szólt. Ez az időszak nagyon megterhelő volt a családnak, főként lelkileg. Ahogy múlt az idő, fiunk szépen fejlődött, semmiben sem maradt le kortársaitól, így fejlesztésre, tornára nem volt szükség a későbbiekben. Mára túl vagyunk mindenen, egészséges, három és fél éves elmúlt. Ovis rosszcsont, igazi életerős harcos.


Zentán először ünnepelték meg a koraszülöttek világnapját

A Zentai Baba-Mama Klubban szervezett hathetes programsorozat keretében csoportos összejöveteleken osztották meg a sorstársakkal a koraszüléshez kapcsolódó fájdalmas és szép érzéseiket az anyukák Szarka Mándity Krisztina vezetésével, aki maga is egy piciny hősnek adott életet, és jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzésének végzős hallgatója. A mentálhigiénés projektumnak az ötletét másfél-két éven át formálgatta.

* Mi késztetett arra, hogy rendszeres találkozókat vezess az érintett anyukákkal? Mekkora volt az érdeklődés, a nyitottság?

A kérdés már tartalmazza is a válasz lényeges részét: késztetést éreztem. Megfigyeltem már a kórházban az anyaszállón, hogy azok az anyukák, akik már régebb óta ott voltak, szinte kötelességüknek érzik, hogy segítsenek a frissen érkezett sorstársaiknak. Érzékeltem azt is, hogy vannak gondolatok, érzések, melyek közösek a koraszülött gyermekek szüleiben, és melyekre a környezet leginkább sután vagy sehogyan sem tud reagálni. És itt meg is érkeztünk egy másik okhoz, mégpedig a környezet viszonyulásához, mely miatt szükségesnek éreztem a sorstárstámogatói beszélgetések elindítását. Nagyon fontos volna, hogy az édesanyák és az édesapák is merjenek beszélni a koraszülésről, merjenek segítséget kérni annak feldolgozásához, de amíg a traumára adott reakciók kimerülnek abban, hogy ó, én is ismerek valakit, aki koraszülött volt, és most semmi baja, vagy örülj annak, hogy legalább él, addig nem meglepő, ha inkább elzárkóznak, és igyekeznek magukban elrendezni, esetleg valamilyen internetes fórumon sorstársakkal megbeszélni a nem várt eseményt és az általa előidézett nehéz helyzetet. Az érdeklődés talán éppen emiatt nem volt számottevő, ám a beszélgetéseken részt vevők nyitottsága, lelkesedése és bizalma egymás felé annál nagyobb volt.


A lila árvácskák a reményt, a hitet, a kitartást és az együttérzést szimbolizálják

* Mi történt egy-egy ilyen találkozón? Milyen dolgokat hozott felszínre a programsorozat? Lesz-e folytatás?

— Tematikusan épült fel a hatalkalmas találkozónk, a koraszülés kérdéskörén belül különféle témákkal foglalkoztunk, így például: Mit jelent koraszülött gyermek édesanyjának/édesapjának lenni? Milyen utat jártak be a gyermekkel a születéstől a hazaérkezésig, az utógondozástól máig? A környezet negatív/pozitív reakciója? Mély és megható dolgokat osztottunk meg egymással szavak, rajzok, könnyek formájában. A beszélgetéseket gyönyörűen megkoronázta a november 17-én megszervezett faültetés. Ezen a napon, amikor a világ a pici hősöket, a koraszülő édesanyákat és a koraszülötteket ellátó orvosokat, szakembereket ünnepli, egy vörös levelű oszlopos nyárfát ültettünk, bízva abban, hogy majd erős gyökereket ereszt, csoda szép koronát növeszt, és egy fontos, de keveset emlegetett témára — a koraszülött gyermekekre, az őket nevelő családokra és a róluk gondoskodó szakemberekre — irányítja a figyelmet. A fa köré lila árvácskákat is tettünk, hiszen a lila szín jelképezi a koraszülötteket, illetve a reményt, a hitet, a kitartást, az együttérzést. Gondoskodni szeretnénk az elültetett fáról, hogy valóban koronát növesszen, és szeretnénk a jövőben is hasonló összefogással ráirányítani a figyelmet erre az érzékeny témára. Leendő mentálhigiénés segítőként pedig továbbra is úgy érzem, hogy nyitott leszek a sorstársak történeteire, akár segítő beszélgetések keretében is.


Csoportkép a falültetési akció után

A Zentai Baba-Mama Klub hiánypótló kezdeményezésként egy kismamákat, édesanyákat, édesapákat, gyermekeket és gyermekvállalást fontolgató vagy annak kapujában álló leendő családokat összefogó közösségként jött létre 2017 márciusában.

— Egyre nagyobb igény mutatkozik a programjainkra, folyamatosan növekszik az eseményeinken részt vevők száma — nyilatkozta Tomić Edina, a klub elnöke. — Egyes foglalkozások csak kis létszámú, 5-10 fős csoportokban tudnak hatékonyan működni, de vannak előadások, melyeken 50-en is részt vesznek, sőt, olyan alkalma is volt már az egyesületnek, amikor 300-nál többen jelentek meg. Nagyon népszerűek a várandósfelkészítő programjaink, melyek tudásanyagot, gyakorlati tapasztalatot és tanácsokat foglalnak össze, illetve adnak át a (leendő) családoknak a várandósság, a szülés, a gyermekágy időszakára, valamint az újszülött gondozására vonatkozóan. Foglalkozunk a szülés, csecsemőgondozás és -ápolás, szoptatás, babahordozás, mosható pelenkázás témaköreivel. Működnek gyermekfoglalkozások, szórakoztató, kulturális és fejlesztő gyermekprogramok, családi klubtalálkozók, tanácsadások, szokott lenni baba- és kisgyermek-elsősegélynyújtó tanfolyam, valamint egészségügyi szakemberek számára is szerveztünk továbbképzést.


A koraszülött gyermekek tiszteletére ültetett fa

* Az év végéig milyen programok várhatóak?

— A járványügyi helyzet kedvezőtlen alakulása és elővigyázatossági szempontok miatt a legtöbb tervezett programunkat elhalasztottuk. Folyamatban van egy jótékonysági karácsonyi cipősdoboz-akció és egy Titkos Télapó elnevezésű társasjáték. Ezekről részleteket a közösségi oldalunkon találhatnak az érdeklődők.

Fényképezte: Annus János

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..