„Amikor a delphoicától jóslást kértek, ő csak annyit mondott: ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is! Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni sorsodat is!” 

Gnóthi szeauton — ismerd meg önmagad

Az új év kezdetén alighanem mind többen tesszük fel a kérdést magunknak, vajon hogyan alakul a sorsunk az új esztendőben. Lehet, hogy közülünk is sokan szívesen fordulnának a delphoi jósnőhöz jóslásért?

Vajon mitől függnek a napjaink, mi határozza meg jelenünket, jövőnket? Mi magunk vagyunk sorsunk igazi urai, mi teremtjük meg életünket egyik pillanatról a másikra, vagy netalán előre meg van írva életutunk? Ha igen, akkor ki írta, ki írja meg? Egy meghatározott és előre megtervezett utat kell járnunk, melyet még születésünk előtt valamilyen felsőbb hatalom megírt, döntéseink, gondolataink sem a sajátjaink? Döntéseinkért, választásainkért, önmagunkért mi vagyunk-e felelősek, vagy csupán marionettek vagyunk? Ha válaszúthoz érkezünk, nehéz élethelyzetekben magunkra támaszkodunk, vagy hagyjuk sodródni magunkat? Kijelenthetjük-e, hogy teremtett lények vagyunk, a Teremtő írta/írja meg végzetünket?

A döntéseink, melyek meghatározzák az életünket

Ha a Bibliában keressük a választ: az Isten mindenható, hatalmát senki sem korlátozza. Tekintélyét mégsem arra használja, hogy mindent irányítson, helyette szabad akaratot adott az embernek, hogy képes legyen felelős erkölcsi döntésekre. A döntései sikeréért azonban meg kell dolgoznia: „Mindazt, amit kezed megtehet, tedd meg a te erődből” — szólít fel a Biblia. Ezzel a döntések felelőssége is az egyénre hárul. A sors tehát nem a véletlenek sorozata, nem csapás, mely ellen küzdeni kell, hanem esély az emberi tökéletesség és teljesség megvalósítására. Miért van az mégis, hogy napjainkban sokan nem élünk ezzel az eséllyel?

Kérdezhetjük magunktól, végzetünk van-e, vagy sorsunk. Van-e különbség a végzet és a sors között? Az ókorban úgy vélték, hogy egyek vagyunk a megfellebbezhetetlen, elkerülhetetlen végzetünkkel (Ananké), mely könyörtelenül beteljesül rajtunk, mivel az istenek írták elő, határozták meg az emberek számára, ellene nincs apelláta. Lehet ellene harcolni, küzdeni, de a győzelem reménye nélkül. Ezt látjuk Szophoklész Oedipusánál, akinek születésekor azt a végzetet jósolták, hogy ha felnő, megöli az apját, majd feleségül veszi anyját. Hiába küzdött végzete ellen, az mégis beteljesült. A végzet filozófiája szerint az ember tehetetlen és sodródó bábu. Maga a szó is negatív töltetet hordoz, mely a végre utal, a végzet beteljesülésére, tehát valami rosszra, melynek törvényszerűen be kell következnie.

A végzet az idők folyamán sorssá szelídült. A sors lazább, mint a végzet, teret enged arra, hogy az ember meghatározó pillanatokban beleszóljon az életébe, nem annyira kiszolgáltatottja saját létének, mint azok, akiknek „beteljesül a végzetük”. A sors is egy nagy, mindenható erő létezésére támaszkodik, mely valamennyire minden ember életét meghatározza. Van azonban szabad akaratunk, lehetnek önálló döntéseink, ám céljaink elérésének érdekében tennünk kell. „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” — biztat bennünket Madách. Bízhatunk az Úr kegyelmében, mert Isten ugyan nem vezet az úton, de felettünk áll, kegyelme pajzsként védelmez bennünket, rossz döntéseink, cselekedeteink ellenére is. A spirituális tudomány szerint életünk forgatókönyvét 65%-ban a személyes sorsunk határozza meg, mely felett nincs kontrollunk, a többi 35%-ot a szabad akarat uralja, ez az a rész, amelyet mi irányíthatunk, és változtathatunk is rajta. A sorskönyvünkben megírt élettervünkre a gyermekkorunk van a legnagyobb hatással, emellett az öröklődés, az otthonról hozott szokások, a külső események, az autonóm elhatározásaink. Sorsunk nem a csillagokban van megírva, hanem a saját tudattalanunkban, figyelmeztet Eric Berne.

Ki irányítja a sors kezét? Minden előre meg van írva?

Napról napra tapasztalhatjuk, hogy manapság sokan félnek irányítani, kézbe venni a sorsukat, inkább hagyják magukat befolyásolni. Nem veszik észre, hogy csakis azok az emberek találják meg életük értelmét, akik elég „bátrak” ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Ez természetesen azzal is együtt jár, hogy a cselekedeteink, döntéseink következményeivel szembesülnünk kell, életünkért felelősséget kell vállalni, problémáinkat meg kell tudnunk oldani. Sorsunkat, ebből adódóan, nem az életkörülményeink, hanem a döntéseink határozzák meg. Egy-egy helyzetben módunkban áll szabadon választani két vagy több lehetőség közül. Az akarat és a választás szabad, azt vetünk el, amit akarunk, de azt is kapjuk vissza, amit elvetettünk. Az eredmény mutatja meg, hogyan gondolkodtunk, éreztünk és cselekedtünk. A ma elvetett gondolat holnap cselekedetté érik, holnapután szokássá, jellemmé alakul, végül pedig megszabja a sorsunkat. Az ember akarata szabad, de cselekvése nem, mert a cselekvésnek vannak gátjai (biológiai, szociális, a külső világ lehetőségei), és ezek szabják meg a választás korlátait.

Sorsunk alakításának legfontosabb kulcsa az önismeret, az teszi lehetővé, hogy szembe tudjunk nézni önmagunkkal: hogy mit hiszünk, mit gondolunk és érzünk. A mai, manipulációktól terhes világban az önismeretnek óriási szerepe van. Az élettapasztalatok által rámutat arra, hogy mivel és hogyan tudunk megbirkózni, segít felfedezni a bennünk rejlő képességeket és erőforrásokat. Az önismeret egész életen át fejleszthető, de ehhez tudnunk kell változtatni önmagunkon, gondolatainkon, programjainkon, szokásainkon, nézeteinken. Figyelnünk kell, észrevennünk, megértenünk, felismernünk, megtapasztalnunk, hogy mi történik körülöttünk, és annak fényében kell cselekednünk. A felszín kapargatásával csupán a komfortzónánk határához tudunk eljutni, és képtelenek leszünk átlépni rajta, vagyis a mások által irányított életet kell élnünk. Döntenünk kell, magunk alakítjuk-e az életünket, vagy a beidegződött programok áldozatai leszünk. Végezetül álljon itt G. Orwell tanácsa: „Gondolkodni, gondolkodni, ha csak a másodperc töredéke van is hátra — gondolkodni: ez az egyetlen remény.”

Boldog új évet kívánok!