Dáridó a Kosztolányi Dezső Színházban - William Shakespeare Makrancos Katája a nevetésre éhes nézőknek (a szivárvány színei Urbán András rendezői palettáján - némi maszattal, de az lemosható, eltüntethető, észrevenni alig lehet)
Nos, kérem szépen, nincs még végérvényesen lenullázva a humorérzékünk, sőt elmondhatom: a humor okosít. Engem okosít, mert tudatosult bennem, hogy mégsem vagyok egy eunuch, egy dühödt tarantella (tessék ezen érteni: színikritikus), aki tudja, hogy valamit lehet kezdeni a nővel, de ő maga nem képes egy pásztorórával megajándékozni a Fatimét. Elöljáróban ennyi. Most nézzünk a dolgok mélyére!
Ne tagadjuk, a Kosztolányi Dezső Színház előadásaira különleges várakozással indul a néző. Ritkán gondol azonban arra, hogy ebben a színházban megnevettetik, mert sem Godot, sem pedig Shaw nem akar megérkezni a sivatagba, maradnak a pokolnak sötét bugyraiban. De most befutott az arénába a Kata, aki makrancos, és akit illik megszelídíteni...
Humor, vígjáték - hm.
Azt mondják, hogy a humor egyidős az emberiséggel. Évánk akkor nevette el magát először, amikor Ádámról lepottyant a fügefalevél, de vicceket még nem meséltek egymásnak az almafa alatt. Az ember, ha szűkebb történelme megengedi, nevethet, röhöghet, kacarászhat, vihoghat, mi több: szétpukkadhat a röhejtől, halálra nevetheti magát, fuldokolhat, görcsöt kaphat. Tovább él az ember, ha nevet. Az, aki nevet és megnevettet - optimista. Fülig Jimmy, P. Howard matróza késsel a hátában is nevetni tudott. A cowboy az apacsok nyilaival a popsijában is nevet.
Nem leszek eunuch, szavamra mondom!
Igaz, a szám nem húzódott a fülemig, de végre azt mondhattam, a színház nézőterén: a magánytól való félelem mindenkit meggyötör. Mindannyian tele vagyunk félelmekkel. Néhány ember itt él a színen, s nem növelik mindannyiunk szorongásait, nem mélyülnek a lelki sebek. Urbán András mintha ezt üzente volna: ,,Amin nevetni lehet, az előbb vagy utóbb megnevetteti az embereket. S most ne szajkózzuk azt: aki szereti a virslit és a törvényeket, ne nézze végig, hogyan készülnek, arra se vetemedjen, hogy valakinek a fülébe súgja: hát, bizony - hm, hm - itt lehetne egy kicsit tempósabb, ne szóljunk a szcenikai megoldásokról, ott untam az üres dumcsit, amott mindig a földön fetrengett valaki, vajon minek vetkőztek alsóra a színészek (miért nem tették ezt a színésznők), ha a játék már-már naturalista, puritánul hagyományos, miért maradt sok minden jelzésszerű stb. stb., mert hát hogy is mondták a Van, aki forrón szereti című Billy Wilder-vígjátékban: senki sem tökéletes...'
Tegyük hozzá: semmi sem tökéletes, a színházban különösképpen nem. De... Tudjuk, elvezetni könnyű egy lovat a folyóhoz - figyelem: Murphy-bölcsesség! -, de ha arra is rá tudod venni, hogy háton ússzék, akkor valamit tényleg elértél. Nincs itt szó lovakról, uraim és hölgyeim, de ú s z t u n k, úsztunk az örömben még akkor is, ha ez az előadás nem nyeri meg az avignoni fesztivált, mert nagyon hiányzott nekünk az a hehehe és hahaha.
Fiatalok... Velük fordul a világ. Végre a legszigorúbban ellenőrzött vonat, és elszabadult s rohant, rohant ki az éjszakából. Megállíthatatlanul, megzabolázhatatlanul, s rohant a ,,bestiával', G. Erdélyi Herminával, társával, az ,,állatszelidítő'-vel, Pálfi Ervinnel, s hamvas Béres Mártával, a robusztusnak tűnő Csernik Árpáddal és a többiekkel, mintha a fiatalok azt mondták volna: csak azért is színház, csak azért is vígjáték. Köszönet nekik ezért. Olyan az egész, mint amikor két fiatal összebújik az ágyon a rájuk meredő puskacsövek előtt - és csókolóznak...
Ezért (sem) leszek eunuch...
Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka) - William Shakespeare: Makrancos Kata - a bestia megszelídítése - bemutató: 2006. december 8-án - rendező: Urbán András - szereplők: G. Erdélyi Hermina (Kata), Béres Márta (Bianca), Úri Szűcs Szilvia (Özvegy), Pálfi Ervin (Petruchio), Csernik Árpád (Baptisa), Mészáros Árpád (Lucentio), Mess Attila (Hortensio), Molnár Zoltán (Gremio), Mikes Elek Imre (Tranio), Gregus Zalán (Grumio), Kocsis Endre (Vincentio) - zene: Mezei Szilárd - látvány (díszlet, jelmez): Varga Tünde, dramaturg: Goli Kornélia - a zenei felvételen Mezei Szilárd és Csík István játéka hallható - rendezőasszisztens: Mikes Elek Imre.