A lányok és a fiúk a reggeli után gyermekjátékokat, néptáncot tanultak, az ebédet viszont a népdaloktatás és a kézműveskedés követte. 

— Nemrégiben a következő kiírásra figyeltem fel: MOBIL OFF, ÉLMÉNY ON! Igen! Számunkra ez a tábor. Az idén bizonyára mindenkinek hiányzik a monostori sátoros tábor, nekünk, szervezőknek legalább annyira, mint annak a 100-150 gyerkőcnek, aki évről évre körülvett bennünket, akivel a családom és én már huzamosabb ideje együtt töltöttük az évi szabadságunkat — mondta Kiss Tóth Erika, a Móra Ferenc MME elnöke. — Ezúttal a bejárós minitábor mellett döntöttünk, mert a szülők sem szerették volna, ha ez az év teljesen kimarad. Szerintük is jó hatással vannak ezek a foglalkozások a gyermekeikre. Úgy érezzük, ezzel is kifejezték a bizalmukat irántunk, ami nagyszerű érzés. Mivel a Magyar Nemzeti Tanács és Csóka Község is támogatta a rendezvényt, valamint anyagilag a szülők is hozzájárultak, nekiláttunk a megvalósításának. Jó döntés volt! Az oktatók felkészültek és fáradhatatlanok, a gyerekek reggelente minden huncutsággal felvértezve érkeznek, barátkoznak, alkotnak, és szinte szívják magukba a tudást, az új ismereteket. Üzenem mindenkinek, ne veszítsük el a táborozós kedvünket! Jövőre folytatjuk, találkozunk Kanizsamonostoron.

A Móra Ferenc MME felvételei
 

Varga Viola néptáncos a nagyobbacskákat oktatta. Elmesélte, az elsősök és a másodikosok is nála kezdenek, majd egy vagy másfél óra múlva átmennek Erika óvó nénihez gyermekjátékokat tanulni, ő pedig a negyedik, ötödik, hatodik osztályosokkal néptáncot gyakorol.

— Arra törekszünk, hogy a program senkinek se legyen unalmas. Többségében olyanok vannak itt, akik már járnak az egyesületbe táncolni vagy énekelni. Emellett egyiknek-másiknak eljött az unokatestvére, Tiszaszentmiklósról, Magyarkanizsáról is érkezett egy-egy kislány, sőt, Magyarországról is, aki a nagymamáját látogatta meg a nyári szünidőben. Mindenki jól érzi magát, egy-két nap alatt teljesen kialakult a tábor menetrendje, most már összeszokott csapat vagyunk. Reméljük, hogy az újak között is lesz olyan gyermek, aki az ősztől a néptánccsoport tagságát gyarapítja.

A csókai származású, Szegeden élő Jegercsik Erikának a tanítónői és az óvónői végzettsége mellett gyermektáncoktatói szakvizsgája is van, és egykor maga is mórás volt.

— Öttől hét-nyolc évesekig vannak az én csoportomban, és népi játékokat tanítok nekik, mert abba bele lehet csempészni a néptáncelemeket. A népi, főleg a körjátékok segítségével a gyermek megtanulja, hogy nem mindig ő a főszereplő, és alkalmazkodnia kell a társaihoz. A kiszámolók, népi mondókák a ritmusérzéket fejlesztik, valamint a szókincs is gazdagodik, hiszen a gyerekek nemcsak a játék módját, hanem a szövegét is elsajátítják. A tábor végére jól összebarátkoznak, szívesen játszanak együtt. Mivel a türelmük nem túl tartós, játékos feladatokat, szabadban való mozgást is beiktatunk, a nagyobbakkal is játszunk együtt. Korábban, amikor Monostoron volt a tábor, a legkisebbekkel itt találkoztunk a Móránál, busszal utaztunk ki a faluba, és nekik már az is nagy élmény volt. Akkor ebéd után jöttünk haza, most viszont ők is maradnak Tóth Rozáliánál, Rózsi mamánál az énektanuláson és a kézműves-foglalkozáson is, melyet az egyesület Százszorszép kézimunka-csoportjának tagjai tartanak. És mindezek mellett még mindennap beiktatok nekik egy élőszavas mesélést is.

Erika nem hallgatta el, milyen szívesen fogadja az itthonról érkező meghívásokat, és nagy szeretettel gondol vissza azokra a tanáraira, akik az ő útját is egyengették, amikor még csókai diák volt.

— Értéket közvetítettek nekünk, és én is arra törekszem, hogy a tanítványaimnak visszaadjam mindazt a tudást és élményt, amelyet itthonról vittem magammal.