Ez rablás, ide a pénzt!

- Azt hiszem, akkor kezdődött az egész, amikor visszajöttem a háborúból. Kicsit ''elszaladt” az agyam. Szép fokozatosan, szinte észre sem vettem, alkoholista lett belőlem, amire ráment két kapcsolatom is. Szerettem volna kimászni az italozás csapdájából, de nem voltam elég erős hozzá. Hat hónapig két és fél liter pálinka meg egy láda sör volt a napi adagom, ennyit simán meg bírtam inni. Próbáltam felhívni magamra a figyelmet, hogy segítsenek nekem, de nem sikerült. Például felmásztam egy templomra, meg leugrottam a hídról a Tiszába, de ezek már az utolsó kétségbeesett segélykiáltások, vagy inkább nyögések voltak.
Aznap reggel is a kocsmába indultam, de még zárva volt. Mivel esett az eső, bementem a közelben lévő kínai üzletbe, gondoltam, nézelődéssel ütöm el az időt. Észrevettem, hogy nyitják a pénzváltót, és abban a pillanatban villant az agyamba az ötlet. Vettem egy parókát meg egy jókora műanyag kést, átballagtam, közöltem az ott dolgozó nővel, hogy ez rablás, és azonnal adja ide a pénzt. Az egész három perc alatt zajlott le. Felpattantam a biciklimre, hazavittem a zsákmányt, betettem a szekrénybe és visszamentem a kocsmába. Jöttek a rendőrök, kérdezték, láttunk-e egy bizonyos személyt, aki kirabolta a pénzváltót? Mondtuk, nem láttunk, de én azonnal ajánlottam, menjünk, nézzük meg, mi történt! Aztán ott álltam, és figyeltem, mi zajlik. Belülről azonban azt éreztem, azt kívántam, fogjanak el.
Hogy mit csináltam a pénzzel? Volt egy öregúr, aki mindig kint aludt az utcán, annak például teletömtem a zsebeit bankókkal, és adtam belőle kölcsön is. Tulajdonképpen az a valaki bukott le, és ő árulta el, kitől kapta a pénzt. Az összeg nagyobb része még megvolt, amikor jöttek hozzám a rendőrök. Addig nem voltam büntetett előéletű, és a mai napig sem tudom felfogni, hogyan is támadt bennem ez a képtelen ötlet, meg hogy minden gondolkodás nélkül azonnal végre is hajtottam. Nem volt előre kitervezve, akkor is be voltam rúgva. Azt a pillanatot nem tudom megérteni, mert soha azelőtt ilyen eszembe sem jutott. Azóta is keresem a választ, de nem találom. Nem mondhatom, hogy az anyagiak miatt csináltam, mert volt mit ennem, volt hol laknom, italra is jutott pénz, metszettem a fákat gyümölcsösökben, rajzoltam meg faragtam már akkor is.

Az Úrjézus a barátom és a testvérem

- Bevittek, következett a börtön. Az eleje nagyon nehéz volt, mert egyben elvonókúrának is számított. Visszautasítottam a gyógyszeres kezelést, a nyugtatókat, magam akartam megbirkózni az alkoholizmussal. Látomásaim voltak, például hogy kinyílik a fal, és jön be a cellámba a vonat. Legalább egy hónapig annyira reszketett a kezem, hogy alig bírtam enni vagy inni. Nem fértem a bőrömbe, beszereztem egy telefont, ami szigorúan tilos volt, persze megfogtak, jól meg is vertek érte. Különben, ha normálisan viselkedsz és betartod a szabályokat, akkor nem bánt senki sem. A vizsgálati fogság ideje alatt Szabadkán voltam, majd az ítélet után Mitrovicára kerültem. Három és fél évet kaptam. Elismertem, hogy a rablást én követtem el, pedig nem volt bizonyítékuk, sem szemtanújuk, mert a pénzváltó alkalmazottja sem emlékezett rám. Apám akkor már nagyon beteg volt, a temetésére sem engedtek haza.
Mitrovicán egy évig restauráltam egy templomot, festettem, faragtam, javítottam. Az Úr oda irányított, mert én hiszek benne, akkor is imádkoztam. A templomban senki sem piszkált, nyugodt voltam. Aztán kiraktak egy tehénfarmra az állatorvos mellé. Ott már volt tévé, és telefonálhattam is, amikor akartam, sőt én javítottam meg a kerítést, hogy a kóbor kutyák ne jöjjenek be.
A börtönben az emberek elviselése a nehéz, hiszen én is összekerültem olyanokkal, akik 30-40 évet kaptak. Nekik nincs mit veszíteniük, kint talán már nem is tudnának élni. Az ilyenek a börtönben is továbbképezik egymást, semmi szépről nem tudnak beszélni. A legjobb, ha kívül maradsz az egészen, főleg agyban. Én is megpróbáltam kivonni magam könyvekkel, olvasással, rajzolással. Csak ne hallgasd őket, ne figyelj oda rájuk! Rám azt mondták, bolond barát vagyok, mert a templomban mindig magyarul énekelgettem, olvastam a Bibliából, fordítottam is nekik.
Van egy nagyon fontos szabály, a börtönben ne hazudj, ne verj át senkit, mert abba belehalhatsz. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a bűnözők között szigorúan tilos hazudni. Ott nincs köpönyegforgatás, mint kint. Sokszor nehéz volt, gondoltam az öngyilkosságra is, de a hitem megmentett. Nekem gyerekes hitem van, a vallásosság körüli hajcihőt nem szeretem, hogy így hajlongjál, úgy boruljál le, hanem a szívemben van az Úrjézus Krisztusom, akivel barát is vagyok meg testvér is. Ő mentett meg.
Nagyon sajnáltam azt a nőt, aki aznap reggel a pénzváltóban dolgozott, mert igencsak megijesztettem. Sokáig láttam magam előtt a rémült arcát, és szerettem volna bocsánatot kérni tőle. Én szeretem az embereket, nem vagyok egy vadállat, inkább segítek, ahol tudok.

Hagyom, hogy eltöltsön a szeretet

- Három évig és egy hónapig voltam bent, a maradék öt hónap feltételessé alakult át, de akkor már itthon lehettem. Gondoltam arra is, hogy nem jövök vissza a városba, ahol addig éltem, de aztán elbeszélgettem az egyik rabtársammal, aki mellesleg bankrabló volt. Azt tanácsolta, vállaljam fel a tettemet, az első adódó alkalommal menjek el a piacra, meg oda, ahol a legjobban ismernek, és nézzek az emberek szemébe. Így is tettem. Nagyon nehéz volt, úgy éreztem, mindenki engem figyel. A fogadtatás vegyes volt, egyesek pozitívan viszonyultak hozzám, mások nem.
Most dolgozom egy magánvállalkozónál, rajzolok, faragok, sokat olvasok, érdekelnek a különféle kultúrák, vallások, a festészet, a versek. A börtön átalakított, a nagy bulizásokat kerülöm, másfajta koncertekre járok, olyanokra, ahol feltöltődhetem szeretettel. Bizonyára csodálkozol, hogy a beszélgetésünk közben megittam egy üveg sört és pár kispohár pálinkát, de ezt azért tettem, hogy kinyíljon a szám, mert egyébként meg sem mukkantam volna. Most már kordában tudom tartani az alkohol iránti vágyamat. Amikor megkívánom, megiszom, de
néha hetekig eszembe sem jut, hogy inni kellene valamit.