Az aratás nagy erőkkel folyik

Tikkasztó kánikulával beköszöntött a nyár, s az ember ilyenkor a vízparton keres menedéket a szinte elviselhetetlen hőség elől. No de nem mindenki engedheti meg magának az effajta felüdülést, van, akinek ebben az ilyen nagy hőségben is dolgoznia kell, hogy a következő évben is lágy kenyér kerülhessen az asztalra. Noszára kocsikázva utam aranyló búzatáblák mellett vezetett, melyekben a hatalmas piros gépek már javában aratták a kenyérnekvalót, a kombájnvezetők pedig parányi fülkéjükben hősiesen tűrték a pokoli hőséget. Embert és gépet egyaránt próbára tesz az időjárás, de nincs megállás, a munkával nem lehet várni.
- Az aratás általában július elején kezdődik, az idén azonban már e hó 16-án hozzáláttunk. åszi árpával kezdtünk, majd néhány nap múlva már a búzamezőknek is nekivágtunk. A régi öregek szerint Péter-Pál napján megszakad a gabona gyökere, és pár nap múlva már be is érik a búza. Lehet is benne valami, hiszen ez a folyamat még akkor is bekövetkezik, ha a jeles ünnepkor esős az idő - mondja Nagy Jenő noszai termelő, aki két fiával és annak családjával több mint száz hold földet művel.
A száz holdon Jenő gazda többek között búzát, kukoricát, napraforgót, árpát, zabot, herét termel, emellett pedig jószághizlalással is foglalkozik.
- Bikákat hizlalunk a két fiammal, Róberttel és Jácinttal együtt. A fiatal borjakat a szerbiai kereskedőktől vesszük, felhizlaljuk őket a kívánt súlyra, majd ugyanezeknek az embereknek el is adjuk őket. Jelenleg nincs egy borjú sem a háznál, mivel az enyémet eladtam, újakat pedig még nem hoztak a kereskedők. Egyelőre kifizetődőnek tűnik a hizlalás, merthogy a takarmányt saját magam termelem a jószágok számára.
A szántóföldeken való munka nagy részét a két fiú meg néhány fizetett munkás végzi, Jenő gazdára pedig a szervezés és a tervezés teendője, illetve a húsz-harminc éves munkagépek javítása hárul. Unatkozni így sincs ideje, hiszen van bőven helyreállítanivaló az avítt masinákon, ottjártamkor éppen a bálázónak tört ki a kereke, de hát Jenő gazda Róbert fia segítségével villámgyorsan megjavított.
A szakemberek szerint az idén a búza mennyisége és minősége is kitűnő, Jenő gazda azonban másképp véli.
- Hallgatom a szakemberek előrejelzéseit, elemzéseit a hozammal és a minőségével kapcsolatban, és bizony jócskán elcsodálkozom, mert én egész mást tapasztalok. Tegnap nyolc holdon csépeltük le a búzát, és a tizenkét mázsás holdankénti hozammal nem lehetünk elégedettek. Harminc mázsa körülire számítottunk. A húsz mázsa is még tűrhetőnek számítana, de a tizenkét mázsa nagyon rossznak mondható. A búzában rengeteg a gyenge és a zöld kalász, az egészséges kalászok között elbújnak, ki sem lehet kerülni őket. A zöld kalászokat is felveszi a gép, szétkeni a bennük lévő szemet, és a búza közé keveredve még az egészségeset is tönkreteheti. Hosszú évekig levonás nélkül tizennégy százalékos nedvességtartalmú búzát vettek csak át a malmok és a tárolók. Tavaly azonban rájöttek, hogy a sok eső miatt tizennégy százalékos nedvességtartalmú búza nincs, s már az aratás felénél járhattunk, amikor a tizenhat-tizenhét százalékosat is hajlandóak voltak átvenni - tudom meg Jenő gazdától.
Jenő gazda szerint az optimális felvásárlási ár 10-12 dinár körül mozog, és ez a világpiaci árhoz viszonyítva nem is rossz. No de Nyugaton a földművesek sokkal több állami juttatásban részesülnek, nálunk viszont csak az üzemanyagra kapnak némi állami támogatást a termelők. Az utóbbi években valami megmozdult e téren - hektáronkénti pénzbeli segítség, időskori támogatás, kedvezményes kölcsönök formájában gondoskodott az állam a földműveseiről -, az idén viszont mindebből nem valósult meg semmi. Nem akadt egy politikus sem, aki kiállt volna a földművesek elé, és megmondta volna, hogy mi az oka neki. Így a termelők, köztük Jenő gazda is, találgatni kénytelenek, s az állam érdektelenségét az új kormány megalakulása körüli huzavonával magyarázzák.
- Az állam igazán belenézhetne a magánmalmok és -silók munkájába, mert ezek az újgazdák az átadott búzáért sokkal később fizetnek, s ha a kedvük úgy tartja, kijelentik, hogy több búzát nem vesznek át, a termelőnek pedig főhet a feje, mit is csináljon a termésével. Ha már a magánsilók arra kötelezték magukat, hogy külföldre szállítják a búzát, akkor az államnak is köteleznie kellene ezeket a tulajdonosokat, hogy vegyék át a megbeszélt mennyiséget. Nagyon sok olyan magánkézben levő malom működik, amelyben nem bíznak az emberek. A fiam tavaly a szomszéd faluban egy ilyen silónak adta át a termését, a malom egy idő után tönkrement, s a fiamnak elveszett egy vagonnyi búza árának megfelelő pénze. A tulajdonos néhány éve már tönkretett egy vállalatot, most sikerült neki még egyet csődbe vinnie. Nem értem, hogy az állam miért ad ki működési engedélyt egy olyan embernek, aki már előtte bebizonyította, hogy alkalmatlan az irányításra - háborog Jenő gazda.
Búzát mind kevesebben vetnek mostanság, a kukorica egyre nagyobb teret hódít, nagy a kereslet iránta, és a fizetése is azonnal történik. Jenő gazda szerint az idén holdanként körülbelül harminc mázsa morzsolt kukorica várható, így pillanatnyilag jobban megéri ezzel a haszonnövénnyel foglalkozni. Az emberek azonban a búzatermelésről sem mondanak le, egyrészt a kukorica védelme drága, másrészt pedig a vetésforgó miatt is szükséges búzát vetni.
- A sok eső következtében a búza hamarosan felfordul a gyomnövények miatt. Csodálkozom, hogy erre még egyetlen szakember sem hívta fel a termelők figyelmét. Ha ez bekövetkezik, akkor a búza rengeteget veszít a minőségéből, az eső pedig csak még tetézi a bajt. A búzának napsütés és egy kis szél kell, ami most éppen fújdogál itt körülöttünk. Az idén a megszokottnál jóval kevesebb búzatermés lesz. Emlékszem, valamikor egy hónapig arattunk, most pedig számításaim szerint alig valamivel több mint egy hét alatt elvégezzük a munkát - mondja a gazda.
A tervekkel kapcsolatban Jenő gazda elárulta, hogy a borjúhizlalást mindenképp folytatni szeretné, s főleg olyan növényeket termesztését, melyek takarmányul szolgálhatnak a jószágainak. Ha pedig mégsem lesz jószág, akkor marad a búza és a kukorica, s a remény, hogy egyszer talán az állam is méltányosan viszonyul a földműveseinkhez, hiszen mindennapi kenyerünket nekik köszönhetjük.