Amióta a horgászok népes táborához tartozom, egyfolytában azt tapasztalom, hogy szinte minden kívülálló kétségbe vonja a halfogás sportos mivoltát, miközben a pecások mindent megtesznek, hogy tevékenységüket valahogy belegyömöszöljék a sportok családjába.
Mindig is voltak a népszerű, a klasszikus sportoktól nagymértékben eltérő versenyágak. Ezek egy része elavultság miatt megszűnt, de jöttek helyettük újak, extrémek, és mind helyet követelnek maguknak a nap alatt. A lobbitevékenységtől függően több-kevesebb sikerrel állnak sorban az olimpiai részvételért. A leismertebb világverseny szövetsége pedig nagyon lassú tempóban, óvatosan nyitogatja a kapuit az eszementnél eszementebb sportágak előtt.
A legyezés a legsportosabb
A horgászatban kitaláltak versenyszámokat, melyek közös nevezőre hozták a halfogást a sporttal. Külön megmérettetéseket rendeztek, ahol a pecások fizikai képességét, ügyességét tették próbára. Bevezették a célba dobás és a horgászbottal való távdobás több változatát. Az ilyen technikai tudás nem hátrány a hétköznapi horgászatban sem, jó volna, ha ma is gyakorolnák a vízre járók, mert biztosan kevesebb lenne a más szerelékén keresztbe dobók száma. Még a kilencvenes évek közepén, a gyerek és az ifi korosztály országos bajnokságán szerepeltek ezek a versenyszámok, melyekben bajnokokat is avattak, és a halfogással együtt, kombinációban is hirdettek eredményeket. Az ilyen ügyességi számokat főleg a vajdaságiak nyerték meg, mert itt nagy hagyománya volt ennek a sportformának, és a csapatvezetők, egyesületi edzők gyakoroltatták a fiatalokkal. A második világháború utáni években itteni versenyzők nyerték az országos bajnokságokat, és Szabadkának világbajnoka is volt a horgászat technikai formájában. Azután ezek az ügyességi elemek érdeklődés hiányában kikerültek a hivatalos versenyek programjából, és ma már csak érdekességként emlegetik őket.
Egyéb formák híján a horgászsport osztódni kezdett. Eleinte volt az édesvízi és a tengeri horgászat, a körülményekből adódóan úszós és fenekező módszerrel lehetett halat fogni. Aztán megalakultak a pergető szövetségek, ezen belül a különc legyezők is szervezetbe tömörültek. Az úszózóknál az új bottípusok megjelenésével a matchhorgászat lett divatos. A pontyhorgászok szintén saját szövetséget alakítottak, és talán mára a legtömegesebb szervezetté nőttek, főleg a bojlitechnika megjelenésének köszönhetően. Ők rendezik a leghosszabb (többnapos) versenyeket, és a külön erre a célra berendezett mesterséges pontytavakból kifogott hal mennyisége és mérete is lenyűgöző. Az utóbbi időben a feeder botok is divatosak lettek, és külön versenyeket szerveznek az ilyen horgászatot kedvelők számára is.
Van mit kapkodnia a küszözőnek
A különböző szerelési technikákon túl leginkább a csalik evolúciója változtatta meg a horgászatot. Az utolsó évtizedben a horogra tűzhető (immár inkább fűzhető) termékek többet fejlődtek, mint az elmúlt évezredben. Eleinte a természetes környezetben begyűjthető rovarok, lárvák, férgek, valamint az apró halak (élő, elpusztult és darabolt változatban) alkották a buzgó pecások horogravalóját. Ezenkívül a szintén otthon elkészíthető főtt gabonaszemek, ízesített kenyérgalacsinok, búza- és kukoricalisztből főzött tészták, esetleg apróbb gyümölcstermések jöhettek számításba évszázadok óta. Aztán a nagyipar meglátta az üzleti lehetőséget, és eleinte csak szégyenlősen (ízesített konzervkukorica, puffasztott gabonaszemcsomagok formájában), majd egyre bátrabban kínálta hatalmas választékban a különböző színű, ízű, nagyságú és állagú, tasakokba csomagolt, üvegekben tárolt, konzervdobozban kapható csemegéket — süllyedő és lebegő változatban is.
Régebben néhány kilónyi őrölt magból és a konyhában található ízesítőkből nagyszerű etetőanyagot lehetett keverni, de manapság a szaküzletekben mindenféle etetőanyaggal megtöltött polcok várnak bennünket, és horgász legyen a talpán, aki ezek közül választani tud. Általában többféle etetőt vásárolunk, mert már megtanultuk, hogy nincs biztos sikert hozó keverék. A halakat elkényeztettük, ezerféle új, számukra teljesen ismeretlen illatanyagot juttatunk a vízbe, és aztán csodálkozunk, hogy nem akarják megenni a fűszeres kolbászos csemegét. Manapság nem a számukra megszokott, az életük során megismert táplálékot kínáljuk nekik, hanem a kíváncsiságukban bízunk, mindezt persze méregdrágán. Egyszer-kétszer elhasználunk egy-egy szem banános-kivis akármit, aztán meg az üvegcse odakerül a többi felkezdett, kidobandó etetőanyag közé.
Tudom, hogy a felszerelés a technikai sportok velejárója, de a horgászatban már régóta ez a mérvadó. Annak idején, amikor meglátogattam egy azóta ismert versenyzővé avanzsált ismerősömet, meglepődve tapasztaltam, hogy lakása tele van izomfejlesztő gépekkel, súlyzókkal. Amikor rákérdeztem, hogy ennek mi köze van a horgászathoz, azt felelte, hogy a nagy nyugati bajnokoknak mind kifogástalan erőnlétük van. Ha a vizeink halbőségét nézzük, akkor bizony a versenyen kifogható néhány kiló hal nemigen teszi próbára a horgászt, de néha valóban döntő tényezővé válhat az izommunka is.
Ide azért kell erő
A halak kiszámíthatatlan viselkedése miatt megtörténhet, hogy csak bizonyos időközönként jönnek horogközelbe (néha a verseny elején vagy csak a vége felé). Ilyenkor az győz, aki gyorsabban, ügyesebben gyűjti be a zsákmányt. Ritkábban az is megtörténik, hogy valóban nagyon sok vagy kevés, de nagyméretű halat kell rövid idő alatt kivenni. Ilyen emlékezetes matchbotos halfogása volt a magyar válogatott Erdei Attilának a Tőzeg-tavon, ahol 120 kilón felüli zsákmánnyal nyert. A küszfogók erőnléte sem lebecsülendő, mert 10-15 másodpercenként kell halat fogniuk, méghozzá három órán keresztül. Ez persze sok gyakorlattal jár, és a versenyzőknek az ügyességen kívül az erejükre is szükségük van a jó eredmény eléréséhez. Talán ilyen esetekben áll a horgászat legközelebb a sporthoz.
Persze a laikusok sohasem fogják elismerni, hogy a horgászat is sport. És ez nemcsak nálunk van így, hanem a pecás „nagyhatalmaknál” is. Olaszországban történt meg velem, hogy a szállodában a portás nem jó kulcsot adott. Lementem reklamálni, de a második sem volt jó. Erre velem jött az ötödik emeletre. Ajánlotta a liftet, de én sportemberként visszautasítottam. Megkérdezte, milyen sportoló vagyok, én meg közöltem, hogy horgász. Erre lekicsinylően legyintett egyet, pedig abban az évben olasz volt az egyéni világbajnok!