Mellettem a kutyám, Játék, hűha, szinte biztos, hogy mindig a fájós lábamra ugrasztja a tappancsait, és a fekete, keserű törökből kilöttyint egy keveset. Madarak meg-megborzongva tollászkodnak, félig-egészen-még-semennyire-sem lecsupaszodott ágkarok hajolnak a magasba, összetapadnak a sárga-barna-vörös levelek a kiskertben elteleltetett, alvó finomságokon. A spenót, a mángold, a céklalevél és a menta még nem adja meg magát a csípős reggeleknek, igazi kincs még egy-egy falásnyi, jövet-menet bicegve napközben (köszönet érte Nándinak és Zitának!). De ez még mind ráér! Egyelőre a csönd van, az ébredés, az öröm, ahogyan végigkúszik egész valómon. Még egy negyedóra sem kell a feltöltődéshez. Aztán jöhet a rohanás, a kapkodás, mert a gyerek már kiskamaszodik, mindig nagyokat aludna, amikor edzésre kell rohanni, dohogva kenem az elmaradhatatlan pástétomos kenyereket, nagyon jó, majd megint bicajozás közben eszed meg — morgom menetrendszerűen. Néhány perc, és becsukódik mögötte a kapu. Begyújtok, pakolászom, teszek-veszek, miközben megfő a második kávé, azt már bent iszom a konyhában, tervezek, mit, hogyan, mikor, közben többnyire a nap is kisüt, a novemberi csodaősz mindenért kárpótol. Görbebotos séta, buszvárás, döcögés, közben ezernyi dologban lehet gyönyörködni, emberekben, tájban, épületekben, szituációkban, már a sofőrök is tudják, hogy az elülső ajtónál szállok le, én kedvesen megköszönöm, ők visszamosolyognak, így történik ez mindennap, és ez is éppen így van jól. A kórház udvarán, a távoli sarokban megbúvó rehabilitációs részlegig átbicegek a „legvadabb” tájakon, ágak reccsennek és levelek susognak a talpam alatt, inkább megbotlok, ahányszor csak úgy adódik, semhogy kihagyjam, olyan ez, mintha az erdőt járnám.

(Közben a kis kápolnát is útba ejtem mindennap, a Jóisten nem csóválja a fejét az elmaradó térdhajtás miatt, és mindennap türelmesen végighallgatja az unos-untalan ismételt kívánságokat, nem, nemcsak a biciklizést, újra és újra, hanem a többit is — bár ez is milyen csoda, csak most döbbenek rá, hogy miután „megsúgta”, hogyan tudnék úgy tenni, mint a mesebeli okos lány, vagyis hogy bicajozzak is, meg ne is, a közösségi oldalra kiposztolva a „tippjét”, fél óra alatt lett szobabicajom.)