Itt most megismétlem: van a városban kielégítő férőhellyel és minőséggel bíró művelődési intézmény (Cnesa) a Balkán — vagy bármily más nevű — kocsma terasza helyett a jubiláló — és a mindenkori — legnagyobb múltú rendezvény elhelyezésére, megtartására. Igaz, valódi otthonában, szálláshelyén, a József Attila Könyvtárban nincs akkora közösségi terem, de ezzel a gonddal szembesüljenek ismételten a helyszínének kijelölői és az épület földajkálói ilyenre, amilyen.
A Cnesa kettős rendeltetésű nagyterme (színház és mozi) a 320 plüssszékes ülőhelyével és homorú vetítővásznával pedig a legideálisabb hely lett volna a tábort bemutató dokumentumfilm nyilvános vetítésére, föltehetőleg nagyszámú néző előtt, amennyiben invitálják is oda a városból és az egész község területéről az embereket. Amennyiben a film netán nemcsak az írók és a szervezők kedvéért készült. A teremben való vetítésre szóló fölkínálás a filmbemutatások körüli teendőket intéző ifj. Apczi Jenő részéről meg is történt, de a szervezők nem vették a lapot. Munkája bemutatására a rendezőt, Csubriló Zoltánt telefonhívással invitálták, másfél órával a vetítés kezdete előtt. Előző nap teljes ,,hadifölszerelés’’-ével megjelent a Teraszon, de akkor tudatták vele, hogy a film majd csak másnap kerül műsorra.
A megtartott több író—olvasó találkozóból föl kellett volna sorolni néhányat a helyszín megjelölésével együtt, mert sehol sem volt olvasható a (sokkal nagyobb) figyelmet érdemlő potenciális közönség és az olvasók szívélyes invitálása az egyes programrészekre. Amiből csakis arra lehetett következtetni, hogy a Balkán terasz esetében is „kívül tágasabb” a netán kíváncsi, de hívatlan vendég számára. Márpedig akkor hogyan is jöjjön létre az a többször leírt szemtől szembeni találkozó író és könyvének, írásának esetleges „megugatója” között (Gerold László, Sándor Zoltán).
Mert azt, ugye, senki sem gondolja komolyan, hogy a piacon haladva, majd egy betonasztal sarkánál időzve, az érdeklődőnek kielégítő indokokkal elmondta volna Németh Ferenc, hogy milyen ráció vezérelte a Fórum kiadót pl. Az egérszürke megújrázásában, mondjuk, Brasnyó István millecentenáriumra írt, és Híd-számokban heverő Ezerszáz c. regényszövege helyett. (Ezt a kérdést feszegettem már évekkel korábban is.) Vagy két kötetre való, a Milošević utáni Szerbiáról szóló kézirat fölkarolására (magyarországi alapítványi támogatással), tegyük föl, egy új és nagyobb, udvarra nyíló ablakféleség helyett.
A beszámolóból nekem az is fölsejlik, hogy a kritikaírás hiányolásán kívül az említettekhez hasonló kérdéseket kívánt volna megfaggatni Gobby Fehér Gyula. Nála időzve még egy kicsit: tény, hogy amióta Bányai János, majd pedig Fekete J. József nem jelentkezik heti rendszerességgel (elsősorban a Kilátóra gondolok) könyvekről írt kritikákkal, attól fogva igencsak esetlegesnek tűnik a műfaj ápolása.
Jung Károly (igaz) esete is igazolja, hogy a tábor szekere jó hosszú ideig kacskaringózott haladtában. Tudnivaló, hogy Jung szépíró is, és olyan minőségében is mindig helye van (lett volna) a sereglésben. A turullal meg legyen barátságban, mert bizony hogy nagyon nagy a hiány nemzet- és múltismeretben. Amint abban is, amit úgy neveznek, hogy: tartás.
A fotókiállításról ennyit: Apafej — habár nem volt proletárivadék — bizonyára nem várta volna el olyan nagyfokú nemesítését, hogy így írassék a neve: Bogdánffy. Jó nagyot nevetett volna ezen, s meleg barátsággal veregette volna meg a magához vont Dormán Laci vállát.