- Szabó Attila fölvétele

Az Újvidéki Tudományegyetem keretében Szabadkán nyíló Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar megbízott dékánja tizenhat éve rendes egyetemi tanárként dolgozik a Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén, művelődéstörténetből doktorált, számos kiváló hézagpótló tudományos munka szerzője, 98 óta vendégtanár a szabadkai képzőben. A tanítványai szinte kivétel nélkül lelkesednek érte.
* Nem könnyű egy ilyen úttörő feladatot elvállalni...
- Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy azt csinálhat, amit szeret, akkor nem érzi tehernek a munkát. Számomra ez a minden.
Azért amikor Gábrityné Molnár Irén az alapító nevében megkeresett, hogy elvállalnám-e a szabadkai tanítóképző kar dékáni posztját, meg kell mondanom: nagyon megijedtem. Én ugyanis már kifelé megyek az időből, az aktív munkából, és úgy képzeltem, hogy egyetemi rendes tanárként majd szép lassan hozzászoktatom magam ahhoz, hogy egyszer majd nyugdíjba kell mennem. Ami nem a munka végét jelenti, hiszen írni mindig lehet... Tudtam, hogy nagyon sok problémám lesz, nem biztos, hogy mindig meg tudom valósítani azt, amit elterveztem. A vállalás mellett elsősorban az szólt, hogy megboldogult férjem, Bambach Róbert - életem legszebb ajándéka - Szabadkán született, és úgy éreztem, ennek a városnak tartozom valamivel, amit most jó volna visszaadni. A másik, hogy a kedves diákjaim, akiket megkérdeztem, mind ezt mondták: a tanárnőnek ez az utolsó feladata, mielőtt nyugdíjba megy... És persze az is szerepet játszik, hogy most valami újat alapítunk. Én művelődéstörténész vagyok, s a munkám során sokszor foglalkoztam olyan emberekkel, akik valami újat kezdtek csinálni, s úgy éreztem, ez egy művelődéstörténeti pillanat is, hogy Szabadkán magyar tannyelvű tanítóképző kart alapítunk.
* Noha még működni sem kezdett a várva-várt intézmény, máris érték bírálatok...
- Csak úgy tudtuk akkreditálni a kart, hogy átvettük a zombori tanítóképző oktatási programját. Mindenki, aki egy kicsit is ért az oktatáshoz, és megnézi azt a programot, látni fogja, hogy a szó szoros értelmében katasztrofális. Nem fog ilyennek megmaradni. Módosítani fogjuk, rögtön a tanév kezdetén, mert pl. abban a tantárgycsoportban, amely magyar nyelv és irodalomként van feltüntetve, találunk egy olyan kurzust, hogy ,,akcentológia. Ez a szerb nyelv jellegzetesessége. A magyarban, ugye, a hangsúlyozás és az értelmezés nem ehhez kötődik. Rögtön kezdetben az új programok kidolgozása lesz a fő cél, konzultálva a hasonló jellegű intézményekkel mind Magyarországon, mind német és angol nyelvterületen.
* A tanárok számára kiírt pályázat milyen eredménnyel járt? Mivel a bolognai egyezmény értelmében az ilyenfajta oktatási intézményekben csakis doktori címmel rendelkező szakemberek taníthatnak, feltételezem, hogy nem könnyű kellő számú tanárt találni.
- Egyes tantárgyakra megfelelő kandidátusok jelentkeztek, másokra nem, illetve bizonyos tantárgyak oktatására nem pályázott senki. Augusztus végén, szeptember elején megismételjük a pályázatot. Persze, nem lesz könnyű minden tárgyra megfelelő embert találni, de úgy tűnik, nem is olyan lehetetlen. Minden tárgyat magyarul fogunk tanítani. Ha más megoldás nem lesz, akkor majd magyarországi szakembereket alkalmazunk.
* A diákok létszáma, mint a lapokban olvashattuk, kielégítő...
- Mindannyiunk nagy örömére szolgált, hogy a fölvételi vizsgára majdnem kétszeres túljelentkezés volt, ennek egyenes következményeként nagyon jó diákokat sikerült beírnunk az első évfolyamra, 30 helyett 35-öt, illetve egy roma kislánnyal 36 hallgatónk lesz az első évfolyamon.
* Káich Katalin úgy ismert mint kiváló tanár, aki sajátos módon viszonyul e hivatáshoz. Mi lesz az az új intézményben, amely kimondottan ,,kaichi?
- Azt tudom például, hogy a gyerekeink nagyon keveset olvasnak. Ez hatványozottan érvényes a tanítóképző kar hallgatóira. Márpedig az olvasást semmivel sem lehet helyettesíteni. Az internetről szerzett információinkkal kapcsolatban találtam egy érdekes megjegyzést Jankovich Marcelltól, aki azt a gyors étkezéshez hasonlítja... Miután az oktatási programokat tüzetesen áttanulmányozom, az lesz a feladatom, hogy megnézzem, melyek azok a tantárgyak, kurzusok, amelyeknek az oktatásába be lehet vinni az olvasást. Fontos, hogy megértsék: olvasás nélkül a műveltségünk - bármilyen szinten is szerezzük azt - nem lesz tökéletes és alapos. Tulajdonképpen azt szeretném, hogy erre a karra beiratkozni rangot jelentsen. Ha ezt meg tudom valósítani az alatt az idő alatt, amelyre ezt a posztot elvállaltam, már megérte.
* Megnyugtató, hogy lesz egy ilyen karunk, hogy van elég hallgatója. De kit fognak az innen kikerülő pedagógusok tanítani? Lesz-e itt még elég magyar ajkú kisdiák, akik igényt tartanak az anyanyelvű iskolára?
- Én optimista ember vagyok, soha nem a rossz oldaláról közelítem meg a valóságunkat és magát az életet. Biztos vagyok benne, hogy lesznek diákjaink az elkövetkezőkben is, lesznek magyar gyerekek. Ezek a frusztrációk, amelyeket az elmúlt 15 év hozott magával, hamarosan eltűnnek, a kosovói kérdés megoldása után még lesz egy kis turbulencia, azután minden a helyére kerül... Nem véletlenül foglalkozom művelődéstörténettel, illetve történelemmel. Abból sok mindent meg lehet tanulni. És én megtanultam azt, hogy ,,világvége-hangulatok"-at nem kell teremteni, mert a világvége nem következik be. A világ - az egyetemes kozmikus valóság - megmarad. Hogy abban az embernek milyen helye lesz, az az embertől függ. Azt szoktam mondani, hogy 50 százalékban determinálva van az életünk, 50 százalékban pedig magunk választunk...
* A bolognai deklaráció mint követelmény mennyiben változtat a képző munkáján?
- Azt a klasszikus alapműveltséget, amelyet a régi iskolarendszerek biztosítani tudtak, s ami főként a tudás mennyiségében mutatkozott meg, el kell felejteni, a bolognai folyamatban gyökerező oktatási program azt nem vállalja föl. Viszont fölvállalja a képességek fejlesztését. Mivel felgyorsult az idő, s az ember nap mint nap új kihívásokkal találja magát szembe, az enciklopédikus tudás ma nem okvetlenül szükséges - néha majdhogynem akadály is -, a képességeinknek a fejlesztése viszont igen. Ilyen értelemben fogjuk kidolgozni az új oktatási tervet.
* A délvidéki magyar politikusok részéről elhangzott egy olyan kijelentés, hogy az önálló magyar oktatási rendszer, ezen belül a szabadkai magyar tudományegyetem kiépítésében a tanítóképző tekinthető az első tartópillérnek. Ön hogyan látja ezt?
- Ahhoz, hogy egy tudományegyetem létrejöjjön, nagyon sok minden szükséges. Mindenekelőtt a tanárok. Látjuk, hogy a mi esetünkben is milyen nehéz gondoskodni a megfelelő szakkáderekről. Az egyetemi tanár ugyanis nem gyorstalpaló tanfolyam eredményeként jön létre, hanem hosszú munka eredményeként, tehát ilyen szempontból nem tudom, hogy a szóban forgó tudományegyetem mikor születhetne meg. De az biztos, hogy most egy kis lépést tettünk afelé. A jövőben szerintem az dönti el, hogy sor kerül-e erre, hogy szükség lesz-e rá. Ne felejtsük el, bármilyen rossz körülmények között van is pillanatnyilag az országunk, előbb-utóbb az Európai Unió tagja lesz, és akkor már régiókban kell gondolkodni. Tudjuk azt, hogy Szegeden pl. egy csodálatos tudományegyetem már kiépült.
* Tehát hisz a határok légiesítésében?
- Teljes mértékben. Abban, hogy az emberekben egyszer majd megérik az élethez való pozitív viszonyulás, hogy olyan életföltételeket teremtsünk magunknak, amelyek méltóak az emberhez.