Rákmegelőző olvasás
Bíró Tímea
2020.08.31.
LXXV. évf. 35. szám
Rákmegelőző olvasás

Nagy Erika nemcsak lehengerlő személyiség, hanem a szlovákiai magyar irodalom szervezője, a Szlovákiai Magyar Irodalmi Társaság tagja és titkára is, akinek az idén jelent meg a negyedik könyve. A Dunaszerdahelyen született prózaíró az újságírói tudását is kamatoztatja az irodalomban.

* 2008-ban jelent meg az első köteted, méghozzá tárcákkal debütáltál, melyeket egyre kevesebben írnak. Miért nyúltál ehhez az irodalmi műfajhoz, és egyáltalán hogyan indult az írói pályád?

— Írni mindig is szerettem, bár azt sohasem mondtam, hogy tudok is. Tudósításokkal, tárcákkal kezdtem, a novella csak később érlelődött meg bennem. Ahogy mondod, a tárca háttérbe szorult, én mégis szívesen írtam, és nem panaszkodom, mert a lapokban nagy igény volt rá. Egy alkalommal, amikor Nagyváradon a Reggeli Újság akkori főszerkesztőjével beszélgettem, arra panaszkodott, hogy szinte könyörög, de az egész városban senki nem foglalkozik ezzel a műfajjal. Erre én odavetettem, hogy szívesen küldök, de bevallom, nem gondoltam komolyan, hogy szlovákiai magyarként én pótlom majd a hiányt. Majd mégis, és viccesen azt szoktam mondani, hogy többen ismernek Nagyváradon, mint a dunaszerdahelyi járásban. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2006-ban kiírta Az Év Irodalmi Alkotása Pályázatot, melyet később Arany Opus Díjnak kereszteltünk át. Eszem ágában sem volt pályázni, de olyan szépen kérlelt az egyik irodalmár ismerősöm, hogy nem tudtam ellenállni. Amikor elérkezett a díjátadás ideje, és a zsűri elnöke értékelte a jeligés pályaműveket, én annyira ideges voltam, hogy egy szót sem fogtam fel a hallottakból, s amikor az én novellámról beszélt, mélyen belesüppedtem a székembe. Átadták a díjat a nyertesnek, aki akkor már neves írónak számított, majd egy kicsit kifaggattam a zsűri tagjait az én novellámmal kapcsolatban. Ott tudtam meg, hogy két pályamű volt esélyes a díjra. Én voltam az a bizonyos második. Szinte szárnyam nőtt a boldogságtól, épphogy csak nem repkedtem. Azt mondták, ilyen boldog vesztest még nem láttak. Miért is lettem volna szomorú? Majdnem nyertem. Innentől kezdve novellákat is írtam.ó


Nagy Erika (Ugrócky István felvétele)

* Elengedhetetlen, hogy a szerző figyelje az embereket, a környezetét. Az Így élem világom című könyved esetében úgy döntöttél, hogy irodalmi riport formájában mutatod be a mindennapi hősöket. Miért választottad ezt a megoldást?

— Akkoriban egy újonnan alapított hetilapnak dolgoztam, és a főszerkesztő megkérdezte tőlem, nem lenne-e kedvem riportokat írni olyan hétköznapi emberekről, akik valamiért érdekesek lehetnek az olvasó számára. Naná, hogy volt kedvem, és rájöttem, hogy ez nagyon is nekem való feladat. Csodálatos embereket ismertem meg, olyanokat, akikre a mai napig jó szívvel gondolok vissza. Majd úgy éreztem, hogy ezek a riportok vannak olyan értékesek, hogy egy kötetben legyenek olvashatóak. Szerencsém volt, támogatást kaptam a könyvre, és így hamarosan megjelenhetett.

* Függönyön innen és túl, ez a címe a legújabb könyvednek, mely az idén jelent meg, és olyan embereket szólaltatsz meg benne, akik hozzád hasonlóan legyőzték a rákot. Arra kérlek, hogy mesélj egy kicsit erről a lelket nem kímélő munkáról.

— A Csallóköz című regionális lapban kezdtem el egy sorozatot írni a gyógyult vagy a gyógyulás útjára lépő betegekről. Ez az én ötletem volt, én akartam, mert szinte nem volt olyan hónap, hogy ne hallottam volna a környezetemben olyan ismerősről, akinek az élete egyik pillanatról a másikra megváltozott a betegség következtében. Már én is átéltem a borzalmakat, ezért edzett voltam, és nem féltem a témához nyúlni. Viszont el kell mondanom, hogy ennek ellenére adódtak nehéz pillanataim a riportok készítése közben. De azt is meg kell említenem, hogy annyi pozitív gondolkodású emberrel sohasem találkoztam, mint abban a majdnem másfél évben, amikor a témával foglalkoztam. 2011-ben előpróba volt a MásVilág című könyvem, melyben két fiatal küzdelmét írtam meg két kisregényben. Őket sajnos legyőzte a gyilkos kór.

* Mennyi időnek kellett eltelnie, hogy beszélni tudj a betegségedről? Ezáltal az interjúalanyaid is bizalmasabbak lettek veled?

— Mindig úgy gondoltam, hogy nem nyílok meg a nagyközönség előtt, meghagyom magamnak mindazokat a borzalmakat, amelyeket átéltem. Majd amikor sorra készültek a riportok, akkor éreztem azt, hogy sokkal hitelesebb leszek, ha a saját történetemet is megírom. Rengeteg visszajelzést kaptam, hiszen sokan még az ismerőseim közül sem tudtak arról, hogy én is harcos vagyok. A bizalom kölcsönös volt, a riportalanyokkal való beszélgetések sokszor úgy teltek, hogy oda-vissza kérdeztünk, vagyis megnyíltunk egymás előtt.

* Van-e a könyvnek küldetése? Ha igen, mi?

— Igen, mindenképp, mégpedig az, hogy a pozitív példák megerősítsék az érintetteket abban, hogy van remény a gyógyulásra, és a betegségnek nem kell feltétlenül halállal végződnie. Egy-egy riport megjelenése után sokszor özönlöttek a nekem írt levelek, megköszönve, hogy foglalkozom a témával, hogy rávezetem az embereket arra, mennyire fontos a megelőzés.  Ráadásul minél több orvost is igyekeztem megkérdezni a rákos betegségekkel kapcsolatban, ezáltal új ismeretekkel gyarapodtak nemcsak az olvasók, de én magam is.

* Nemcsak íróként és újságíróként, hanem irodalomszervezőként is tevékenykedsz. Ha félretesszük a járvány okozta csendet, akkor hogyan látod a szlovákiai magyar irodalom helyzetét?

— Szerencsére jelennek meg könyvek szlovákiai magyar szerzők tollából, és most került ki a nyomdából a Szlovákiai magyar szép irodalom 2020 című antológia is, melyet az idén én válogattam össze. Nyomdában van a Fiatal írók antológiája is, mely nagyon fontos, hiszen a Szlovákiai Magyar Írók Társasága régóta az egyik legfontosabb feladatának tartja a fiatal tehetségek felkarolását műhelymunkák keretében, neves mentorok közreműködésével. A megújult Opus irodalmi folyóirat is arra törekszik, hogy a lap ne csak egy zárt közösségnek, hanem minden olvasónak érték legyen. A járványhelyzet ellenére igyekszünk programjainkat megvalósítani, júliusban és augusztusban hat nagyszabású rendezvényünk volt, a többi közt kiírtuk, majd értékeltük a Pegazus Alkotópályázatra beérkezett műveket, Text-túra néven háromnapos műhelymunka folyt, és a fiatalok írótábora is megvalósult, hazai és magyarországi előadókkal, akik mindannyian jó szájízzel tértek haza. Megünnepeltük a kilencvenéves Duba Gyulát, aki immár több mint hat évtizedes írói működése alatt nemcsak kisebbségi, de számos emberi tapasztalatnak és létélménynek is tudott a megfogalmazója lenni, összmagyar viszonylatban is. A napokban pedig Pozsonyban köszöntjük a jubiláns írótagjainkat, mindazokat, akik a közelmúltban vagy a közeljövőben kerek évfordulót ünnepelnek, hatvanöt évtől felfelé. Ha a járványhelyzet nem romlik tovább, akkor az év végéig még nagyon sok nagyszabású rendezvényünk lesz.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..